Századok – 1968
Közlemények - Ságvári Ágnes: Diplomáciai iratok 1920-ból; Kun Béla kijuttatásáról Ausztriából Szovjetoroszországba. 562
566 SÁGVÁRI ÁGNES A tavaszi tiltakozó sztrájkok és tömegdemonstrációk ugyan hoztak némi átmeneti enyhülést a népbiztosok helyzetében, de megoldást nem. Júliusban, mikorra a nemzetközi szállítómunkás-bojkott megszűntével az ellenforradalmi Magyarországra nehezedő nyomás enyhült, az antantmiszsziók jóindulatú hallgatással kezelték a magyar kormány működését, várható volt a kiadatási kérelem megismétlése. Mindez az osztrák belpolitikában végbemenő további jobbratolódással együtt kihatott a népbiztosokkal kapcsolatos állásfoglalásra. Igaz, a jobboldalnak alig volt esélye rá, hogy ebben a kérdésben a siker reményével nyílt összeütközést erőszakoljon ki a forradalmi baloldallal. Számolnia kellett a hatalomban részes munkás- és katonatanácsokkal, a kommunista Vörös Gárda fennállásával és azzal, hogy a Volkswehr sorában még számos aktív baloldali volt.19 A kormány élén álló szocialista Renner nem volt híve a baloldallal szemben alkalmazandó radikális megtorlásnak, mint ahogy elutasította a szovjetellenes külpolitikát is.20 Másik oldalon viszont a baloldalnak fel kellett ismernie, hogy számára a harc kilátásai az előző hónapokhoz képest romlottak. A Renner-kormány tehetetlen a tartománja hatóságok agresszív klerikális konzervatív vonalvezetésével szemben, a forradalmi pozíciók megrendültek a június 15-i bécsi proletárfelkelési kísérlet leverésének következtében, sőt egyre jobban megélénkül a volt császárvárosban újjászerveződő monarchiabeli birodalmi apparátus reakciós tevékenysége. Az adott helyzetben Kunék szabadlábra helyezése nem reális követelés. 1920. június 10-én, miután a véderő javaslat feletti vitában koalíciós válság robbant ki, feloszlatták a parlamentet, új választások kiírását határozták el, az előzőnél jobboldalibb kormány alakult, Michael Mayrral az élén.21 A központi hatalomban beállt fordulat világossá tette, hogy a baloldal számára többé nem az volt a kérdés, tud-e szabadabb mozgást kiharcolni a népbiztosok működésének. Gyakorlatilag egyetlen feladat került előtérbe — a megmentésük. Ez pedig meghaladta az osztrák progresszió erejét. Vajon ki tudja-e a Szocialista Szovjet Köztársaság és a nemzetközi kommunista munkásmozgalom kényszeríteni a népbiztosok szabadulását? A szovjet kormány már március óta sorozatos kísérletet tett erre. Bár az okmányt nem ismerjük, az osztrák kormánynak az entente missziókhoz élvezünk Németausztriában". 3 napos éhségsztrájkjuk után — először — azt az értesítést kapták, hogy Kun, Pór és Lewien kivételével szabadlábra helyezik őket, majd az olasz entente misszió közbelépésére hivatkozva, a szóbeli engedélyt visszavonták. „Világos, hogy a mi őrizetünk nem védőőrizet jellegű . . . miután a kiutasítási végzést újra vissza szándékozzák vonni . . ." vonják le a következtetést a népbiztosok. A mi őrizetben tartásunk bizonyítja, hogy a noskeizmus nemcsak egy katonai diktatúra formája lehet, hanem egy rendőri diktatúra köntöse is. ,,. . . Világos, hogy Nómetausztriában a nemzetközi imperialista ellenforradalom foglyai vagyunk és az osztrák kormányzat a börtönőr." - PI. Arch. 500 f. 2. 9. ö. e. Az 1920. márc. 20-i levelet lásd: PI Arch. 560 f. 19 Erich Zöllner : Geschichte Österreichs. Wien, Verlag für Geschichte und Politik. 1961. 492-493. 1. 20 Dr. Karl Renner szociáldemokrata osztrák kancellár 1918 októberétől 1920. június 11-ig. Egyidejűleg a külügyminiszteri tárcát is betöltötte. 21 1920 júliusától az 1920 novemberi választásokig a kabinet elnöki tisztét dr. Michael Mayr keresztényszocialista töltötte be. Renner megmaradt a külügyminisztérium élén. A belügyminiszter hivatalát Walter Breisky töltötte be. A keresztényszocialista többséget hozó októberi választás után a szociáldemokrata párt ellenzékbe vonult. Julius Deutsch: Ein weiterer Weg. Zürich —Leipzig—Wien. Amalthea Verlag. 1960. 138-139. 1.
