Századok – 1968

Közlemények - Az intervenciós cári hadsereg tisztjeinek és katonáinak rokonszenve 1849-ben a magyar szabadsághard iránt (r. l.) 558

A CÁTiT HADSEREG TISZTJEINEK ÉS KATONAINAK ROKONSZENVE 1849-BEN 559 Az ulánusok védekeztek. Eközben egy altiszt és hét közlegény megsebesült, az egyik közlegény ebbe hamarosan bele is halt. A többi négy ember, mint Rulikowski vádlott vallja, csak azért nem sebesült meg, mert ugyanakkor az ő kérésére a magyar őrmester beszüntette a támadást. Ezek után a magyarok valamennyit elfogták. Rulikowski a Lengyel Légióban szolgált náluk főhadnagyi rangban, folyó hó 11 (23)-án pedig, miután visszatért tőlük, jelentkezett a 3. gyalogos hadtest vezérkari főnökénél és annak hazug módon azt jelentette, hogy a magyarok ejtették foglyul." Rulikowskit Paszkievics rendeletére kivégezték. Rulikowski mellett a másik, aki átállt a magyarok oldalára, s akiről eddig nem tudtunk, Pjotr Vasziljev zászlós volt a lublini vadászezredből. 1849. február 27-én (március 11-én) a Nagyszeben mellett vívott ütközetben esett fogságba, július 10 (22)-én pedig ugyanitt jelentkezett a várost elfoglaló orosz csapatoknál, mint hadifogoly. Mint az orosz hadügyminisztérium ügyészségi ügyosztályának 1851. december 14 (26)-i átiratából (4. sz. dokumentum) kiderül: „Később, 1850 februárjában a bécsi orosz nagykövetség révén az osztrák kormánytól különféle iratok érkeztek, amelyekből az látszik, hogy valami Pjotr Vasziljev, aki magát orosz szolgálatban álló főhadnagynak mondta, 1849 májusában esküt tett a magyar alkotmányra, és kívánságának megfelelően elküldték szolgálattételre a lázadó seregeket parancsnokló Dembinszki és Wysocki csapataihoz, de minthogy náluk nem kapott beosztást, mert valamennyi tiszti állást galíciai származásúak töltöttek be, július hó elején Pest városába érkezett, és a lázadók Hadügyminisztériumához kérvényt nyújtott be, hogy fizesse ki ellátását az eltelt időre, és térítse meg költségeit, amelyeket az említett utazások közben viselt, továbbá, hogy rendeljék szolgálattételre Bem csapatába, ahol saját szavai szerint több mint 60 orosz szökevény volt." A hadbíróság elé állítva Vasziljev tagadta, hogy átállt volna, arra hivatkozott, hogy csak a hadifoglyoknak járó ellátást kérte. A bíróság azonban úgy találta, hogy a magyarok oldalára való átállását a következő tények bizonyítják: • „először, hogy abban az írásban, amelyet maga Vasziljev is igaznak ismert el [a Bécsből küldött iratokról ugyanis Vasziljev — egy kivételével — azt állította, hogy ! hamisítványok], éppen arról volt szó, hogy felesküdött az alkotmányra, és hogy szolgálattételre indul Dembinszkihez, az útiköltségekre 30 forintot kap az április hóra járó ellátáspénz fejében. Ennek az írásnak a tartalma nem lehetett ismeretlen előtte, mert különböző helyeken bemutatta és fogatokat rendelt, egész idő alatt pedig szabadlábon volt, külön felügyelet nélkül, mint hadifogolynak kellett volna, az egyik seregtől a másikhoz való küldözgetésével pedig a lázadó magyar kormánynak nem lehetett más célja, mint az ő saját kívánsága, hogy a lázadók soraiba álljon; másodszor, hogy ő, Vasziljev, különböző vallomásokat tett, mert először a kihallgatáson, a tárgyaláson és a hadbíróság előtt azt állította, hogy a lázadó kormány nem tett neki ajánlatot, hogy lépjen szolgálatába, de amikor a vele együtt fogságban volt és egyidejűleg Nagyszebenben és Debrecenben járt Krosztor, nemesi rendből származó altiszt a szembesítéskor azt vallotta és rábizonyította, hogy ilyen ajánlatot Debrecenben tettek nekik, de hogy ezt ők visszautasították, akkor ő, Vasziljev is bevallotta ezt; harmadszor, hogy ugyanez a Krosztor nevű altiszt szembesítéskor rábizonyította, hogy másnapra azután, hogy az említett ajánlatot tették, Vasziljevet egyedül kérették Kossuthhoz, és hogy onnan négy óra múlva már'őrkíséret nélkül tért vissza, és hogy ettől kezdve nem őrizték többé őket, lakást utaltak ki nekik, Vasziljev mellé pedig kiszolgálására a lázadó seregek egyik közkatonáját rendelték ki. Vasziljev vádlott ugyan ezzel azt vetette szembe, hogy nem Kossuthhoz kérették őt, hanem a Főparancsnokságra hivatták, ós hogy valamennyi hadifogolynak megadták a szabadságot, halálbüntetés terhe alatt arra az esetre, ha a városból eltávoznak, Krosztor altiszt azonban azt vallotta, hogy erről ő Vasziljevtől semmit sem hallott; negyedszer, hogy az ő, Vasziljev vallomása, miszerint azért adott be kérvényt a lázadók minisztériumába, hogy kiadják a mindennapi ellátásra szolgáló pénzt, ellenkezik a vele együtt fogságban volt Petrov törzskapitány és Krosztor altiszt vallomásaival, akik közül az első megmagyarázta, hogy ő a hadbiztostól külön kérés nélkül napi két forintot kapott ellátásra, Krosztor pedig azt igazolta, hogy az élelmezésre szánt pénzt naponta, olykor pedig két-három naponként adták ki, és hogy sohasem hagyták őket ellátás nélkül, és nem kértek nyugtát az átvételről. Végül maga az a kérvény, amelyet Vasziljev a lázadók kormányához adott be, s amelyben kérte, hogy adjanak neki ellátást és segélyt, azon felül, hogy megalázó az orosz tiszt állására nézve, bizonyítja, hogy gyenge jellemű volt, mert ha valóban szükséget szenvedett volna ellátásban és ruházatban, minden nélkülözést keményen kellett volna elviselnie hadifogolyként." Vasziljevet végül halálos ítélet helyett 20 évi szibériai kényszermunkára ítélték. De nemcsak a magyarok oldalára való átállást torolta meg keményen a cári rend-