Századok – 1968

Tanulmányok - Dolmányos István: A „Lex Apponyi” 484

496 DOLMÁNYOS ISTVÁN nyíltan elítélte az Apponyi-féle iskolatörvényt és hangoztatta, hogy az sérel­mes a nemzetiségekre.5 0 Természetesen a császár-királyt és a fó'herceget e nyilatkozatoknál elsősorban nem általában a nemzetiségek sorsa iránt érzett aggódás vezette, hiszen ebben az esetben Ausztriában gyorsan javíthattak vol­na a csehek, olaszok és más elnyomott népek helyzetén. Inkább arra töreked­tek, hogy ezt az alkalmat is felhasználják a magyarok és a magyarországi nem­zetiségek közti ellentétek szítására, hogy így egymással kölcsönösen sakkban tarthassák alattvalóikat. Ezt bizonyítja, hogy Ferenc József elégedetlenkedé­se ellenére nem tett komoly kísérletet Apponyi akciójának meghiúsítására. A Lex Apponyi fogadtatásának egyik különösen érdekes mozzanata a magyarországi egyházak reagálása. Azáltal, hogy a kormány nemzetiségpoliti­kai célkitűzései feltétlenül megkövetelték a felekezeti iskolaügybe, az egyházak autonómiájába való beavatkozást, az a látszat keletkezett, mintha kirobbant volna az állam és az egyházak küzdelme, a magyar Kulturkampf. Természetesen ha valakitől távol állt a világi szellemű oktatás terve, úgy az a koalíciós kormány klerikális beállítottságú vallás- és közoktatásügyi minisztere volt.5 1 A nemzetiségi egyházak azonban annál inkább kihasználták auto­nómiájuk megsértését és nemzeti oppozíciójukat taktikából az autonómia védelmének leplébe takarták. Természetesen hiba lenne teljesen negligálni az egyházak autonómiája kö­rül kialakult politikai ellentéteket, véleménykülönbségeket. Erre figyelmeztet az. az átmeneti nyugtalanság is, amely a katolikus egyházat elfogta a törvény­javaslatok beterjesztésének hírére. Az egyház elöljárói feltétlenül megbíztak a jezsuitáknál iskolázott Apponyiban, mégis nagy gondot fordítottak arra, hogy az ekkori kormányzatnak való tökéletes alárendelődést elhatárolják egy esetleges radikális vagy éppen forradalmi kormányzathoz való viszonyuktól, s emellett félreérthetetlenül rámutattak, hogy az iskolák állami ellenőrzése nem jelenthet átmenetet az iskolák államosításához. A néppárt lapja ebben az értelemben mozgósította a katolikus kézben levő iskolák pedagógusait. ,,A fődolog az — írta egy katolikus tanár az Alkotmány­ban — , hogy az állam a segélyt ne adja megalázó feltételek közt s a felekezetek és iskolafenntartók ne csináljanak bármikor félremagyarázható megállapodá­sokat és végül nehogy oly színe adassék a dolgoknak, mintha ez csak előestéje volna az iskolák teljes államosításának. Hagyjuk ezt a franciáknak. Minálunk még nem a canaille uralkodik." 52 Az Apponyi-féle törvényjavaslat ellen az egyházak közül a román görög­keletiek tiltakoztak a legerőteljesebben. A görögkeleti püspökök loan Me$ianu (Metianu János) érsek és metropolita felszólítására Nagyszebenben konzisztó­rumra gyűltek össze. Itt emlékiratba foglalták tilatkozásukat, majd a memo­randumot személyesen nyújtották át Apponyi Albertnek. A lapokban is közzé­tett emlékirat kifogásolta az egyházi autonómia tervezett megsértését. Érvelé­süket meggyengítette, hogy a tanítói fizetésemelést is túl magasnak nyilvání­tották, s azt kérték, hogy a tanítói fizetési minimumot 800 koronára mérsékel-50 Eöttevényi Olivér: Ferenc Ferdinánd. Bpest. 1942. 173. 1. 61 Ezért hibát követett el az a katolikus szlovák polgári történész, aki a Lex Apponyiban a katolikus oktatásügy sorsának megpecsételődését és a „vallástalan állam" korlátlan hatalmának érvényesülését látta. Vö. Karol A. Medvecky: Cirkevné pomery katolíckych Slovákov v niekdajsom Uhorsku. Rózsahegy. 1920. 60. 1. 52 Alkotmány, 1906. okt. 31. 1—2. 1. — Gedeon: Apponyi és a tanárok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom