Századok – 1968
Tanulmányok - Márkus László: Kászonyi Dániel. 447
KÁSZONYI DÁNIEL 473: pártja közlönyének szerkesztését. Miller Tamás néven jegyzi a lapot, mint felelős szerkesztő. Egy időben munkatársa a Függetlenségnek és szerkesztője a Krónikának, ami látszólag bizonyos ellentmondást tartalmazott, hiszen az előbbi Verhovay Gyula, az antiszemiták egyik vezérének a hírlapja volt, a Krónika pedig a mindenfajta felekezeti és faji megkülönböztetés ellen küzdő szociáldemokrácia sajtóorgánuma. Ennek magyarázata a korabeli politikai és sajtóviszonyokban keresendő. Verhovayék antiszemitizmusát bizonyos antikapitalista demagógia is jellemezte, a szociális kérdések feszegetése részükről taktikai fogás volt csupán, de nem maradt hatástalan, átmenetileg Kászonyira sem, aki lapjukat tartotta a „legradikálisabbnak" e korszakban. Kászonyi 1879-ben megvált a függetlenségi programot hirdető Egyetértéstől. Eötvös Károly szerint azért, mert nem kívánt olyan lapnál maradni, amelyet „már az Ellenőr is tisztességes lapnak tart". Ezt még megtoldotta a következővel: „Nem maradhattam a lapnál mondta Kászonyi —, mert én Bismarckról gyökeresen ellenkező véleményben vagyok, mint a lap vezetője."6 4 Az Ellenőr az „áruló" Csernátony lapja volt eredetileg, Bismarck pedig 1878 októberében megkezdte a szocialisták üldözését. Kászonyi sem „áruiókkal", sem a forradalmárok ellenségeivel nem volt hajlandó, még közvetve sem, egy oldalon állni. 5. Az első nemzedék hangadói ekkor már többségükben a teljes megalkuvók a kompromisszum a képességben és jellemben egyaránt gyengébbeknek kedvezett - a zsíros stallumok, vasúti és telekügyletek haszonélvezői akár kormánypárti, akár függetlenségi-ellenzéki padsorokban saját egyéni, illetve klikkérdekeiket helyezték politikai tevékenységük tengelyébe. A közélet panamáktól szaglott, a kormányzó párt mameluk szelleme egyre inkább tért hódított a politikában, az „eb ura fakó" kuruc hitvallása munkás- és parasztnyúzó dzsentri virtussá „liberalizálódott" — s mindez egyre jobban taszította a magát forradalmárnak valló Kászonyit. Olyan sajtót keresett tollának, amely szemben áll a korrupt, zsarnoki, nepotikus és hivatalosan „liberális" rendszerrel. Az arisztokrata és liberális ellenzék eleve nem jöhetett számításba, maradt tehát a szociáldemokrácia és a nagvtőkeellenes demagógiával fellépő, függetlenségi jelszavakat hirdető antiszemita függetlenségi képviselőcsoport. S e kettő a politikai porondon 1879-ben látszólag nem állott messze egymástól, Verhovayék több alkalommal tettek gesztusokat a munkáspárt megnyerésére. A Verhovay-csoporthoz tartozó Miklós István 1879 novemberében hangzatos interpellációt intézett Tiszához a munkások egyesülési szabadságával kapcsolatban.65 A bontakozó munkásmozgalom egyes megnyilatkozásaiban a 70-es évek elején fellelhető a szándék, hogy közelítse a függetlenség és a demokratikus szocializmus programját. „Legyünk mi hangoztatta 1870-ben az egyik munkásgyűlés szónoka - a XIX. század kurucai, s lesznek Bocskayak, Bethlenek, Rákócziak — a szellemi téren", majd hozzáteszi: „Példánk legyen ama köztársasági sereg, mely éhezve, rongyosan és a Marseillaise lelkes indulója mellett győzni tudott. Mi ugyan szint ily kiéheztetett sereg vagyunk, de szer-04 Eötvös Károly: Aki sohasem pihent. Egyetértés, 1886. máj. 15. 65 A Magyar Munkásmozgalom Történetének Válogatott Dokumentumai. I. köt. Bpest. 1951. 368-372. 1.
