Századok – 1968
Tanulmányok - Márkus László: Kászonyi Dániel. 447
462 MÁltKUS LÁSZLÓ os. k. rendőrfogalmazó korábbi jelentése a hamburgi emigráció céljairól. „Magánközlés szerint — írja a brünni tartományi főnöknek — a magyar fölkelésben részesek közül néhányan, akiknak Amerikába szóló útlevelet adattak ki, Poroszországba való átutazásuk alkalmával úgy nyilatkoztak, hogy október 30-án Hamburgban gyűlést tartanak, s ez alkalommal arról tanácskoznak majd, hogy Amerika helyett miként juthatnak Anglián keresztül Törökországba, hogy onnan közelebbről befolyást gyakorolhassanak Magyarországra." Weber jelentése eljutott egészen a belügyminiszterig, aki továbbította a miniszterelnökhöz. Hasonlóképpen az osztrák miniszterelnök kezébe kerül Kászonyi hazatérési kérelme is, aki figyelmezteti a belügyminisztert, Bachot, hogy „a kérelem teljesítését semmilyen figyelemreméltó momentum nem indokolja, és bizonyára csak a kérvényező kategóriájához tartozó más egyéneket is arra bírna majd, hogy hasonló kedvezményeket akarjanak igénybe venni". Természetesen Bach a kérelmet elutasította, a reakció éberen őrködött, és szemmeltartott mindenkit, aki veszélyt jelenthetett. A szabadságharc és a forradalmak bukását kegyetlen megtorlás és a rendőri intézkedések sora követte. Egész Európában akasztófa, börtön és száműzetés jelezték, hogy a győztesek még a forradalmárok írmagját is kiirtani szándékoznak. A száműzöttekre, így Kászonyira is a politikai emigráció keserű és nehéz évei vártak. Nem elsősorban a fizikai, hanem a lelki, morális válság volt — mint minden politikai emigrációnak — a magyarnak is az osztályrésze. A politikai és személyi — sohasem elkülönített — ellentétek, kalandorok, akarnokok, spiclik és szélhámosok kereszttüzében, amit súlyosbított a 48-as magyar emigráció szervezeti és elméleti bizonytalansága, a megpróbáltatások hosszú során hányódott és edződött Kászonyi tizenkét esztendőn keresztül. Már Hamburgban jelentkezett az emigráció egyik legfőbb viszályt és ellentétet kiváltó kísérő jelensége, a segélypénzek eredete és ráfordítása körüU vita. Kászonyi 1849 decemberében Pulszkyhoz írott levelében jelzi,3 7 hogy két emigránstársa egy hamburgi angoltól, John Helberttől 200 fontot kapott segély címén, és valami szélhámosságot gyanít a meglehetősen nagy összeg mögött. Ugyanakkor hírt ad arról is, hogy a hamburgi emigránsok között nincs politikai egység sem, unokafivére, Kászonyi József ezredes például „pecsovics", védi Görgeyt és piszkolja Kossuthot, miközben a Millionär Clubban whistezik. 1850 októberében Kászonyi Londonba érkezett, feltehetően ekkor már lemondott a hazatérésről ugyanúgy, mint a kivándorlásról Amerikába. A puszta megélhetés is súlyos gondot okozott a legtöbb közrendű, otthonról vagyontalan emigránsnak. A segélypénzek felett Pulszky rendelkezett, így tehát már ezért is a támadások középpontjába került. Kászonyi Pulszky pénztárkönyve szerint három ízben kapott segélyt, először fél fontot október 31-én, majd hat fontot és december 28-án egy font egy shillinget.3 8 Mindenesetre kevesebbet vett fel, mint a többiek többsége, viszonylag hamar talált kenyérkereseti lehetőséget. Legelőször írással. Vállalkozott, hogy segít meg-37 Kászonyi Pulszkynak, 1849. dec. 14. — Széchényi Könyvtár Kézirattár. 38 Kászonyi nyugtái; Széchényi Könyvtár Kézirattára Fol. Hung. 1718. 35. sz. 41. sz. 113. sz.
