Századok – 1968

Krónika - Beszámoló Pintér István kandidátusi disszertációjának vitájáról (Glatz Ferenc) 371

» KRÓNIKA 371 szerint a kérdés azért fontos, mert így világosan látszik, hogy ha a Tanácsköztársaság párhónapos nyugalomhoz jut, meg lett volna a lehetősége a proletárdiktatúra megszilárdulásának. Másrészt pedig így a tényeknek, a valóságnak megfelelően cáfolható az ellenforradalmi történetírásnak az a nézete, miszerint a Tanácsköztársaság bukását a magyar nép kiábrándulása okozta. Zsilák András észrevételét, amely a nemzetközi tényezők fokozottabb figyelembevételét kéri számon, jogosnak tartja ós elfogadja, mint a centrum politikai ingadozásait szintén motiváló egyik tényezőt. Opponensével egybehangzóan hangsúlyozni óhajtja azonban azt, hogy felelősségüket még e tényezők figyelembevételével sem szabad a történetírónak csökkentenie. Az ellenzéki vezetőknek a júniusi párt- és tanácskongresszus után tanúsított magatartásáról ós politikai koncepciójáról szólva rámutatott, hogy ekkori elképzelésük ós tetteik már világosan a kormányzótanács lemondatására irányultak, hogy helyére szocialista kormány léphessen a polgári demokrácia koncepciójával. Azon kritikai ellenvetésekkel kapcsolatban, amelyek a centrum május 1-i álláspontjának értelmezésére, a június 24-i ellenforradalom náluk mutatkozó hatására, a szakszervezeti vita és az ezzel összefüggő álláspontok értékelésére, a pártkongresszus megtartásának kérdésére, valamint azoknak a kompromisszumoknak a megítélésére vonatkoztak, amelyek Böhm hadseregparancsnoki pozíciójával s a szakszervezeti vezetők büntetlenségével voltak összefüggésben, Kirschner Béla kifejtette, hogy ekkor még tényleg volt különbség a jobboldaliak és a centrum álláspontja között. A Peyerhez hasonló jobboldali vezetők már elérkezettnek látták az időt a proletárhatalom felszámolására, a centrista vezetők egy része azonban — a májusi válság pozitív megoldásának ellensúlyozó hatására — csak később jutott el e jobboldali koncepció teljes elfogadásához. A szakszervezetek és a jobboldali vezetők kapcsolatának kérdésében a jelölt rámutatott arra, hogy a jobboldali vezetők súlyát pozíciójuk mellett a szakszervezetek taglétszáma adta meg, így a szakszervezetek felhígulása komoly veszélyt jelentett a kommunistákra nézve. Ezért helyesnek tűnik az az erőfeszítés, amely a párt- és szakszervezetek szétválasztására irányult. A júniusi pártkongresszus problematikájáról szólva kifejtette, hogy a pártkongresszus, a Tanácsköztársaság történelmi helyzetét tekintve, a legfőbb eredményt az intervenció megindulása előtti periódusban érhette volna el, amikor március 21-e hatása még nagymértékű volt. Kirschner Béla néhány stiláris és szerkezeti észrevételre válaszolva, mógegyszer köszönetet mondott opponenseinek s mindazoknak, akik munkájában segítették őt. Végezetül az egyes problémákról kialakult vitához szólva hozzáfűzte, hogy nem ért teljesen egyet Hajdú Tibornak a voluntarizmussal kapcsolatos kérdésfeltevésével. Amikor pártoktól vagy politikai vezetőktől valamit számon kérünk, vagy egy bizonyos megoldásért bíráljuk őket, mindig az adott történelmi helyzet konkrét vizsgálatából kell kiindulnunk. A többször említett „ha" kérdések felvetése akkor válik voluntarizmussá, ha elvonatkoztatva, fixa ideák alapján keressük a megoldást. A címre vonatkozóan nagyjából egyet értett Hajdú Tiborral, s maga is szükségesnek ítélte bizonyos stiláris módosítások megejtésót, s általában az általa felvetett szempontok mórlegelését. A letartóztatási parancstávirat létezését bizonyos ellentmondások ellenére indirekt források alátámasztják. Befejezésül a jelölt köszönetet mondott a hozzászólóknak az általuk nyújtott segítségért. Az opponensi vélemények, a vita és a jelölt válasza alapján a bírálóbizottság egyhangúan javasolta a TMB-nek, hogy Kirschner Béla részére a kandidátusi fokozatot ítélje oda. Stier Miklós—Szász Zoltán 2. Pintér István „A magyar kommunisták harca a Hitler-ellenes nemzeti egységért (1941 június — 1944 március)" című kandidátusi disszertációjának bevezetőjében a szerző a KMP azon fejlődését elemzi, melynek során eljutott a korábbi szektás hibák leküzdéséhez, s a közvetlen proletárdiktatúra elérése helyett a demokratikus Magyarország megteremtését, az antifasiszta nópfrontpolitika megvalósítását tűzte ki célul. A párt vezetőinek bátorságát dicséri, hogy mertek és tudtak változtatni a korábbi irányvonalon 1937 elején. A disszertáció ismerteti a KMP KB 1941 áprilisi programját, majd megállapítja: „A függetlenségi politika a népfrontnak nem ellentmondó, hanem a népfrontra épülő politika, amely a párt politikájában nem stratégiai, csupán taktikai változást jelent." A munka első fejezete a Magyarország hadbalépésekor kialakult helyzetet vázolja. A kormány „nemzeti egység"-re szólított fel, a tömegek lényegében passzívak marad-24*