Századok – 1968

Krónika - Történeti demográfiánk kérdései (Fügedi Erik) 364

368 KRÓNIKA tartását. A következőkben az északi hadjárat során elfoglalt területek kiürítése utáni időszaknak a Tanácsköztársaság osztálybázisának megerősítésére irányuló törekvéseivel foglalkozik, s bemutatja a nyílt reakciós ellenforradalmi erők helyzetét is. Június második felére, júliusra a centrista ós jobboldali irányzat egybeolvadt, s koncepciójukban a Tanácsköztársaság, a proletárdiktatúra megdöntése dominált — hangsúlyozza a szerző. A következő részben már a jobboldali szociáldemokrata vezetőknek az antant megbízottaival folytatott tárgyalásai elevenednek meg az olvasó előtt. Böhm, Weltner, Peidl és Peyer július 23—25. között a tőkés rend visszaállításában állapodott meg az antant képviselőivel. Ez a fejezet foglalkozik a kormányzótanács lemondásának és a szakszervezeti kormány megalakulásának ismertetésével is. A disszertáció utolsó része a kormányzótanács lemondásának és a Peidl-kormány megalakulásának a fővárosban és vidéken, augusztus első napjaiban kiváltott visszhangjával foglalkozik, majd elemzi a szakszervezeti kormány első rendeleteit, az antant és a kormány viszonyát, ismerteti Budapest megszállásának eseményeit. Végül bemutatja a szakszervezeti kormány hatalmának teljes szertefoszlását, s a nyílt ellenforradalmi erők hatalomra jutásának, a kormány puccs-szerű eltávolításának ismertetésével zárja le a téma feldolgozását. A disszertáció végén külön terjedelmes rész foglalkozik a szerző által felhasznált forrásokkal és a kérdés irodalmával. Liptai Ervin opponensi véleményében mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy Kirschner Béla disszertációja az első munka, amely a centrista és jobboldali szociáldemokratáknak a Magyar Tanácsköztársaság megdöntésében és a tőkés rendszer visszaállításában játszott szerepét összefüggéseiben, bizonyos mértékig a teljesség igényével, monografikus módszerrel igyekszik feltárni. Rámutatott továbbá arra, hogy hosszú, elmélyült kutatómunka eredménye a disszertáció, ós sok lényeges, figyelemre méltó új adattal és megállapítással gazdagítja történelmi irodalmunkat. Ebből a szempontból különösen értékes fejezetnek tartotta a szakszervezeti kormány tevékenységének időszakát vizsgáló fejezetet. A disszertáció meggyőzően bizonyítja, hogy a Peidl-kormány, „tevékenysége első lépéseitől kezdve az ellenforradalmi restauráció erőinek törvényesítésére ós azoknak az erőknek dezorganizálására irányul, amelyek egyedüli biztosítékát jelentették volna a proletariátus legfontosabb vívmányai megtartásának ós a szervezett visszavonul ásnak ". A disszertáció második nagy erényeként értékelte az opponens azt, hogy a jelölt nagyfokú önállósággal, sokoldalú elemzésben bátran veti fel az elméleti kérdéseket. „Anélkül, hogy a Tanácsköztársaság történetével foglalkozó egyes korábbi munkákhoz hasonlóan, szokványos módon csupán hősöket ós árulókat látna a proletárdiktatúra vezetői között, álláspontja a Tanácsköztársaság centrista és jobboldali vezetőinek megítélésében egyértelmű, határozott, marxista szemléletet tükröz." A továbbiakban az opponens néhány konkrét részletkérdéshez fűzött véleményt. Szerzővel ellentétben — véleménye szerint — a március 21-ét követő napokban is vegyült már a jobboldali és centrista vezetők magatartásába jó adag „szélhámosság"; a jobboldal és a centrum kommunista-ellenessége — hangsúlyozta — már ekkor is megnyilvánult. A párt ós a szakszervezetek viszonyával kapcsolatos vitában a jelölt által megvilágított kérdéseknél súlyosabb probléma is található — mondotta Liptai Ervin —, itt is kimutatható ugyanis a jobboldal és a centrum kommunista-ellenessége. Az opponens kiemelte, hogy fokozottabban fel kell figyelni arra a proletárdiktatúra számára veszélyes jelenségre", hogy „a nagy szakszervezetek jelentős részének vezető pozícióiban megmaradtak a jobboldali elemek". Nem értett egyet szerzőnek azon álláspontjával, hogy Böhmnek a hadügyi népbiztosi pozícióban május elején való megtartása indokolt kompromisszum lett volna. Szerinte lemondásának elfogadása „semmi esetre sem váltott volna ki . . . lényeges negatív következményeket". Inkább tekinti „kényszerű kompromisszumnak a szakszervezeti vezetők áruló aknamunkájának a megtörtónt módon való tudomásul vételét és a felelősségre vonás elhagyását". A szakszervezeti vezetők esetleges letartóztatása május végén — fejtette ki Liptai Ervin — „mindenütt összehasonlíthatatlanul nehezebb helyzetet teremtett volna a kommunisták számára, mint Böhm lemondásának jóváhagyása"Az opponens véleménye szerint a júniusi pártkongresszuson nem olyan egyértelmű a jobboldal veresége, mint azt a disszertáció állítja, mert bár puccs-tervüket végrehajtani nem tudták, soraik azonban rendeződtek, harckészségük növekedett. Liptai Ervin opponens a továbbiakban rámutatott arra, hogy bővebb kifejtést igényelne a centrista és jobboldali párt- és szakszervezeti vezetők tömegkapcsolatainak kérdése, valamint az ellenforradalom ós a jobboldali munkásvezórek kapcsolatainak problémája.