Századok – 1968

Krónika - Történeti demográfiánk kérdései (Fügedi Erik) 364

KKÓNIKA 369 Végül Liptai Ervin a disszertáció szerkezetével, valamint stílusával kapcsolatos megjegyzéseivel ós javaslataival zárta opponensi előterjesztését, hangsúlyozva, hogy a tudományosan és politikailag egyaránt igényes ós hasznos művet elfogadásra ajánlja. Zsilák András opponens rámutatott arra, hogy a jelölt gondosan dokumentálva bizonyítja egyrészt azt a lényeges különbséget, amely a jobboldali, illetve centrista szociáldemokrata vezetők proletárdiktatúrához való viszonyában megmutatkozott, másrészt viszont a közöttük időnként észlelhető szerepcserét. A helyesen alkalmazott történeti vizsgálati módszer elismerése mellett meg kell jegyezni, hogy a szerző nem mindig következetes a két irányzat közötti különbség megítélésében. Egyes centrista vezetők kapituláns fellépését a centrista irányzat egésze magatartásának fogja fel, s így a két irányzat egybeolvadásának időpontját is június helyett május elejére teszi. Kevesebb új gondolatot tartalmaz a harmadik ós negyedik fejezet — mondotta —, melyben a centrista és jobboldali irányzat összeolvadásáról és egységes fellépéséről van szó. Üj ós értékes elemek itt is fellelhetők, mint pl. a pártkongresszus összehívásának megítélésében. A szerző szerint hiba volt a kongresszust ebben az időben összehívni, mert ezzel az ellenzék nyílt fellépése vált lehetővé, ami súlyososbította a zavart és bizonytalanságot. A szerző szerint a kongresszust korai volt megtartani, arra azonban nem ad választ, melyik is volt az erre valóban alkalmas időpont. A disszertáció bemutatja mindazon lépcsőfokokat, melyeken a centrum vezetői a jobboldalig eljutottak, sőt bizonyos kezdeményezést is magukra vállaltak. A jelölt rámutat arra is, hogy a jobboldal sem a Tanácsköztársaság kilátástalannak látszó helyzete idején kezdte meg a proletárdiktatúra elleni akcióit, hanem még a Vörös Hadsereg sikerei idején. Ennek okait elemezve a jelölt nem említ két — a centrum magatartása szempontjából döntő — tényezőt. Az egyik'a szovjetorosz hadsereg ukrajnai veresége, mely növelte a Tanácsköztársaság életképtelenségét vallók táborát, a másik a szociáldemokrata pártok (főleg az osztrák ós német) reformista politikája, mely a polgári demokratikus illúziókat erősítette. A szakszervezeti kormány tevékenységének elemzése során helyesen mutatott rá arra, hogy intézkedései objektíve ellenforradalmi jellegűek voltak, s éppen nem a polgári demokratikus koncepcióhoz való ragaszkodást bizonyítják. Ebben a jobboldali vezetőket valóban nagy felelősség terheli. A szerző kifejti, hogy a szakszervezeti kormánynak lehettek volna még eszközei a forradalmi _erők visszavonulásának fedezésére, erre a feladatra azonban féktelen kommunista-ellenessége miatt nem vállalkozott* Még odáig sem ment el, hogy az antantnál nyomatékkal követelje a július 25-i megállapodás betartását. Végezetül Zsilák András hangsúlyozta, hogy a jelölt kandidátusi disszertációja jól sikerült tudományos munka, mely néhány fogyatékossága ellenére hézagpótlónak tekinthető, s ezen az alapon elfogadásra ajánlotta. Hajdú Tibor hozzászólásában a munka érdemeinek hangsúlyozása után a disszertáció átdolgozásának szükségessége mellett foglalt állást. Véleménye, szerint a disszertációban is fellelhető történetírásunk — különösen a munkásmozgalom történetére vonatkozó — voluntarista szemléletmódjának számos eleme, nevezetesen az, hogy egyegy politikai döntés meghozatalát néha úgy értékeljük, „mintha az a húsz-harminc ember egy gondosan elzárt szobában ült volna, ahol döntéseket hozhatott volna saját tetszése szerint, tekintet nélkül a milliós néptömegek akaratára". Olyan kérdésekben, mint pl. Böhm Vilmos leváltásának vagy maradásának ügye, nagyon fontos azt vizsgálni, hogy a munkásosztály mennyiben támogatta a kommunistákat a szociáldemokratákkal szemben. Ebből a szempontból rögtön meg kell látni, hogy a munkásság állásfoglalása az adott történelmi pillanatban nem tette lehetővé Böhm leváltását. A dolgozat — anélkül, hogy állítaná — a kérdést nem ismerő olvasóban azt a benyomást kelti, hogy a munkásság nagy többsége a kommunistákat támogatta a szociáldemokratákkal szemben. Ez azonban nem tükrözné a történeti valóságot. A munkásság nyomására kellett összehívni — a történész által kedvezőtlennek ítélt időpontban — a kongresszust. Hiányossága továbbá a disszertációnak —bár ez valóban nem elsőrendű kötelessége —, hogy nem elemzi a nemzetközi helyzetet olyan csomópontokon, mint pl. a július 21-i nemzetközi sztrájk hatása. A nagyobb problémát — a hozzászóló szerint — az jelenti, hogy a disszertáció egy sor kérdésben a tényeket egymás mellé helyezve az olvasóra bízza a következtetések levonását. így például nem határolja el pontosan a centristákat, jobboldaliakat, esetleges alcsoportokat, holott a cím maga indokolná ezt. A pontos elhatárolás hiányából bizonytalanságok adódnak. 24 Századok 1968/1—2