Századok – 1968

Krónika - Történeti demográfiánk kérdései (Fügedi Erik) 364

366 KRÓNIKA hatatlan, a XVII. századból pedig még ezek sem állnak rendelkezésünkre. A kiadott deftereknek az úrbéri összeírásokhoz hasonló módszerrel történő feldolgozása alapján a hódoltság lakossága 400 ezer fő, Erdélyé (a Partiummal együtt) 800 ezer fő lehetett. így mindent egybevetve, az ország össznépessége a XVl. században 2,5, a XVII. században (a királyi Magyarország lakosságának szaporodása következtében) 3 millió fő volt. A korszak mérlege tehát az, hogy a népesség több mint 220 esztendő alatt nem emelkedett, holott jelentős bevándorlás történt, ós egyedül a XV. századvégi népességnek — hacsak évenkénti 0,5 százalékos természetes szaporodást veszünk alapul — meg kellett volna kétszereződnie. A valóságban a török világ az ország lakosságának szaporodását akadályozta meg, s ez alatt a korszak alatt a magyarság száma csappant meg: az elpusztultak helyét román, rác, horvát, szerb bevándorlók foglalták el. Kováts Zoltán a XVIII. századi demográfia bonyolult és oyitott kérdései közül hármat emelt ki: 1. a természetes szaporodás mértókét, 2. a családok, ill. háztartások átlagos lélekszámát, és 3. a XVIII. század eleji össznépesség számát. A magyar történeti irodalom a XVIII. század eleji pusztulás képével szemben a XVIII. század folyamán — a fennálló társadalmi és gazdasági ellentmondások ellenére — egyedülálló népességszaporodással számol. Sorra véve az egyes európai országokat, amelyeknek társadalmi és gazdasági fejlődését, viszonyait és demográfiai kérdéseit sokkal bővebb forrásanyagból és jobban ismerjük (Anglia, Írország, Itália, Franciaország), megállapítható, hogy azokban a természetes szaporodás mértéke nem érte el vagy csak igen kevéssel haladta meg az 5 ezreléket! A magyar anyakönyveknek a francia családrekonstrukció módszerével történő feldolgozása az előadó szerint 40 — 45 ezrelékes születési, ill. 35 — 40 ezrelékes halálozási arányt mutat, amiből arra következtetett, hogy a természetes szaporodás mértéke Magyarországon sem haladhatta meg az 5 ezreléket. A családnagyságot (statisztikai értelemben véve, tehát a két szülőt és a gyermekeket számítva egy családnak) Somogy megyében 16 000 anyakönyvileg ellenőrzött ( családra vonatkozó összeírás alapján az előadó 4,0 — 4,3 főben határozta meg. Ez a megállapítás összhangban áll a korabeli halandósági viszonyokkal, amelyek szerint 5 gyermek közül csak 2 éri meg a felnőtt kort. A jobbágyháztartások létszámának megállapításánál abból indult ki, hogy a háztartás magját alkotó család nem az előbbi, statisztikai értelemben vett család, hanem a rokonokat, esetleg több nemzedéket felölelő nagycsalád volt. Ezenkívül azonban a jobbágyháztartásban még cselédeket, sőt egész zsellórcsaládokat is találunk. A veszprémi püspökség levéltárában fennmaradt 1748, 1757 és 1771 években névszerínt és házanként összeírt népességlisták (status animarum), melyeket négy somogyi község esetében vetett össze az 1767. évi úrbérrendezéssel, azt mutatják, • hogy az összeírásban felvett (1748 és 1757 években 20 — 22 százalék, 1767-ben 30 — 32 százalék) személyeken kívül 24 — 27 százalók rokon, 20 — 23 százalék cseléd és zsellér volt található. Rajtuk kívül a felnőtt népesség 19 — 35 százalékát egyáltalán nem vonták be az adózásba. Rámutatott arra, hogy az 1715. és 17ÎÎ0. évi országos összeírással kapcsolatban Dávid Zoltán alapvető forráskritikát végzett, s háztartásonként 15 fő szorzószámot alkalmazott. Az ország népességének összlétszámát 1720 körül-az előadó liáztartásonkónti 25 fővel számítva (269 ezer háztartás) 5,5 millióban határozta meg. Ez a lakosság — évi 5 ezrelékes természetes szaporodással — 64 év alatt 7,5 millióra nőtt ós a XVIII. században betelepültekkel (németek, románok, ukránok, horvátok, szerbek) 1784-ig elérte a II. József-kori népszámlálás 8,5 milliós össznépességét. Dányi Dezső előadásának bevezetőjében rámutatott arra, hogy a történeti demográfiai kutatások jelentősége a történettudományban az utóbbi időben megnövekedett, ami elsősorban annak a felismerésnek köszönhető, hogy a kutatók a népességet ma a történelem egyik aktív tényezőjének, formáló erőnek tekintik. A demográfiai forradalom az eddigi meghatározások alapján az emberiség tudatos demográfiai magatartásának kialakulását jelenti, általános jellemzője, hogy a népesség a megelőző korszakhoz képest gyorsabban növekszik és kisebb méretű szaporodással is biztosítja fennmaradását a halálozások csökkentése révén. Hosszabb folyamatról lóvén szó, annak első fázisában az előző korszak magas születési aránya megmarad, és a halandóság csökken, a második fázisban a születési ráta emelkedését a halandóság további csökkenése és a fertilitás kismérvű visszaesése kíséri, míg a harmadik fázisban a fertilitás és halálozási arány tovább csökken, de ekkor már a születési ráta is esik. Ennek a szkémának Anglia a mintapéldája. Franciaország (és vele együtt más európai országok) demográfiai forradalma ettől a példától eltér, nem utolsósorban amiatt, hogy később következik be. A demográfiai forradalom első jellemzőjét, a népesség számának gyors növekedését az előadó a XVIII. század első felének, ill. utolsó negyedének és a XlX. század második felének bemutatásával világította meg. A XVIII. század első felében úgyszólván nincs