Századok – 1968

FOLYÓIRATSZEMLE - Külföldi folyóiratok - 322

348 FOLYÓI RATSZEMLE kormány akcióképtelen és elhibázott külpolitikáját bírálja. — NAN GREEN: Mi lesz Franco után? (204 — 209. 1.) a spanyol polgárháborúra való rövid visszapillantás után hangsúlyozza, hogy e polgárháborúnak egyértelműen az egész nép volt a vesztese, s éppen ezért éithető a spanyolok félelme az újabb polgárháborútól. Spanyolország azonban Franco alatt is sokat változott. Áttekintést nyújt e változások főbb eseményeiről és területeiről: a bérbefagyasztások megszüntetéséről, helyenként béremelésekről, a sztrájkmozgalom fellendüléséről, a szakszervezetek elismertetéséről, s ezen belül alulról választott munkásbizottságok megerősödéséről, a munkáselbocsátások, megtorlások számának csökkenéséről, adiákszervezkedésekről, a katonai bíróságok hatáskörének, szerepének szűküléséről. Megemlékezik a spanyol falangalista „ultrák" visszaszorulásáról, -az Opus Dei híveinek előretöréséről. Mindezek alapjáéi helyesnek véli a spanyol kommunisták politikáját, akik az erőszakos forradalom helyett a népi tömegmozgalomtól várják a Franco-rendszer megszüntetését. À cikk foglalkozik a demokratikus mozgalom jelenlegi követeléseivel, valamint a politikai élet porondján ma is szereplő jobb- és baloldali szervezetekkel (az utóbbiak közül a kommunista párt mellett a szocialistákat és keresztény demokratákat emelvén ki). 1966. aug. szám. — JESSIE KOCMANOVA: William Morris szocialista költeményei (240—248. 1.) gazdagon idéz Morris szocialista lírájából, miközben felvázolja a politikai körülményeket, mozzanatokat, amelyek a versek születésének hátterét képezték. Bemutatja azokat, akik Morrisra hatottak, s hangsúlyozza, hogy Morris még azután is támogatta anyagilag az antikapitalista lapokat, mikor már anarchista irányba terelődtek. A szerző elemzi, miként hatott a Kommün Morrisra, s milyen új versek megírására ihlette. — JOHN BOYD: Haladó, reakciós vagy közömbös az angol ifjúság? (255 — 256. 1.) nem ad határozott választ, sok gondolatot felvető hozzászólásában jelzi, hogy a nagyobb ifjúsági szervezetek polgári-jobboldali vezetés alatt állnak, nagyobb munkás ifjúsági szervezet nincs. A 15—30 éves korosztály száma 11 millió, ebből 3 millió tagja különféle szervezetnek. Megjegyzi, hogy a cserkészmozgalom főként a 11 —14 éves korosztályt tömöríti. 1966. szept. szám. — DENNIS GOODWIN: A szakszervezeti jogok védelmében (261 — 271. 1.) a jelenlegi szakszervezeti jogok foglalkoztatják, de a bérbefagyasztások történeti múltjának kutatásánál visszautal az 1349. évi, majd Erzsébet idején az 1562. évi törvényekre, az 1774, 1799, 1800. évi szervezkedést tiltó törvényekre és ezeknek feloldására 1824-ben. Vázolja a munkások további harcát az 1830—1860-as években a szakszervezetek elismeréséért, amit csak az 187l-es Szakszervezeti Törvény foglalt írásba. Utal a századforduló idején bekövetkezett újabb fordulatra, amikor a vállalatok a sztrájkok anyagi veszteségeit próbálták a szakszervezetekre hárítani, később pedig 1909-ben újabb bírói döntéssel kívánták megakadályozni, hogy a szakszervezetek politikai pártot támogathassanak. E bírói döntést a növekvő felháborodás miatt visszavonták. Bizonyos változás már 1906-ban a liberálisok győzelmével és a Munkáspártnak a parlamentbe való bekerülésével bekövetkezett, amit új szakszervezeti törvény is fémjelzett. Az 1910-es években az általános sztrájk törvényessége került a viták középpontjába, majd az 1926-os általános sztrájk bukását követte a nevezetes 1927. évi szakszervezeti törvény, amely az 1906—1913-as eredményeket felszámolta (az általános sztrájkot csakúgy tiltotta, mint a sztrájkőrségeket). A háború rendkívüli körülményei közepette újabb szigorításokat foganatosítottak 1940-ben (a sztrájk 21 napos előzetes kötelező bejelentése), amit azonban az ígéretekkel ellentétben a háború után sem vontak vissza, s e rendeletet csak az 1951. évi nagy dokkmunkássztrájk után hatálytalanították. Az 1950 — 1960-as években a konzervatívok, a polgári sajtó újabb támadásokat intézett a sztrájkjog ellen, sőt új bírói döntések is születtek szakszervezetek megbírságolására, amikor azok nem szakszervezeti tagot is sztrájkra szorítottak. 1958-ban a konzervatív jogászok szövetsége nyilatkozatot adott ki, amelyben törvényellenesnek kívántak minősíteni minden politikai sztrájkot, s megkövetelték a 14 napos előzetes bejelentést, a döntőbíráskodást, a szakszervezeti iratanyagok betekinthetőségét, s hogy a szakszervezeti tagok polgári bíróságokhoz fordulhassanak jogorvoslásért. Mindezzel a szakszervezetek biztonságát kívánták aláásni, s a munkásszervezetekkel szemben vállalati-tőkés szakszervezeteknek igyekeztek helyet teremteni. Az 1964-ben hatalomra került munkáspárti kormány ugyancsak bizottságot nevezett ki a szakszervezetek hatáskörének, jogi helyzetének tisztázására. A vizsgálat olyan eredményeket hozott, hogy az állami szervek, a nagy szakszervezetek vezetői, valamint a munkáltatók kollektív szerződések megkötésére fognak törekedni, amelyek mindkét irányba kötelező erejűek lesznek, s megsértőivel szemben fellépnének. E megállapodásokat felső szinten kötnék, ami