Századok – 1968
Vita - Tilkovszky Lóránt: Bajcsy-Zsilinszky Endre – újabb megvilágításban. 181
BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE — ÚJABB MEGVILÁGÍTÁSBAN 187 dett a „kisnépek" biztonságáról a finn—szovjet háború idején stb. Ugyanakkor, ha Bajcsy-Zsilinszky Szovjetunióhoz való szubjektív viszonyáról valós képet szándékozik adni, meg kellene mutatnia azt is, mint fűzött vérmes reményeket a besszarábiai kérdés Romániával szembeni szovjet felvetéséhez, remélve egyidejűleg megszerezhetni Erdélyt. A besszarábiai kérdés békés rendeződése után sem hagy fel azon téveszméjével, hogy a Szovjetunió és Magyarország közösen érdekeltek Románia ellenében, s Magyarország hadbalépésót a Szovjetunió ellen ezért ítélte baklövésnek. Egyébként — a „két pogány közt egy hazáért" felfogásnak megfelelően — nyilván nem volt ellenére, ha kölcsönösen gyengíti egymást a német ós a szovjet, s különben is „magyar érdeknek" tartotta a Szovjetunió hátraszorítását a kárpátukrajnai magyar határtól — ez lehetett az igazi oka a szerző által említett kezdeti „hallgatásának" (129. 1.). ^ A szovjet ellenállás szívóssága, majd eikerei, a nyugati hatalmak Szovjetunió mellé állása, a Hitler-ellenes koalíció együttes — a háború kimenetelót sejttető — katonai potenciáljának átgondolása indítják egyre bátrabb kiállásra amellett, hogy Magyarország lépjen ki a szovjetellenes háborúból. A magyar csapatok hazahozatalára irányuló követelése egybeesik a kommunisták „Egy katonát sem Hitlernek!" jelszavával, s gyakorlatilag létrejöhet bizonyos együttműködés alapja, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Bajcsy-Zsilinszky azért akarja a magyar haderőt az idegen érdekekért való harcból kivonni, a veszteségektől, pusztulástól megóvni, hogy a háború végén rendelkezésre álljon otthon az a katonai erő, amely képes 1918—1919 megismétlődését megakadályozni, az 1938—1941 közt elért területgyarapodásokat megvédeni, és a magyar birodalom még hiányzó részeit (Szlovákia, Dél-Erdély, Bánát) birtokba venni. Szólni kellene arról, hogy a Bajcsy-Zsilinszky által felvázolt magyar békecélok teljesen arra voltak alapozva, hogy angolszász hatalmi befolyás alatt fog végbemenni a Duna-medence háború utáni ujjárendeződése (esetleg Habsburg restaurációval !) ; s hogy miként felelt meg ennek a szociáldemokraták szövetségének keresése s olyan szociálpolitikai elképzelések, amelyek az angol munkáspárt köreiből vették a mintát. Bajcsy-Zsilinszky valóban csodálta a szovjet katona hősiességét a honvédő háborúban, de hogy ebben egyúttal „a szovjet embereknek kommunista rendszerükhöz, a bolsevista párthoz való hűségét, a hazafiság és proletár forradalmiság elválaszthatatlan összefonódását" tanulta volna meg „bámulattal tisztelni" (126. 1.), erősen túlszalad felfogásának tényleges körén. Magyarország 1944. március 19-i német megszállásáig, amely Bajcsy-Zsilinszkyt bátor egyéni fegyveres ellenállás után október 15-ig fogságra juttatta, az uralmon levő kormányok lojális ellenzékének szerepét töltötte be, aki bizonyos fokig „megérti" azok helyzetét akkor is, mikor politikájukat bírálni kénytelen. Különösen állt ez a Telekikormány manőverezéseivel szembeni magatartására, mely miatt Dernői Kocsis mármár ellenzékiségének tényét is kétségbe vonja (188. 1.); de lojalitása a Bárdossy-kormány irányában is fennállt; Kállay hintapolitikájához pedig nagy reményeket fűzött: tőle várta az elrontott külpolitika helyrehozását. Nem valamiféle „elbátortalanodásról" (149., 212.1.) s különösen nem a kommunisták üldözése miatti elbátortalanodásról (193.1.), hanem a Kállay-kormány iránti várakozó magatartásról (168. 1.), a Kállayhoz fűzött remények leszerelő hatásáról van szó, mikor kezdetben inkább támogatja és ösztönzi, mintsem bírálja Kállay politikáját. Dernői Kocsis arról ír, hogy ebben az időszakban az illegális kommunista pártvezetőség kénytelen volt megbírálni Bajcsy-Zsilinszky egyik „Magyar Nemzet"-beli cikkét (159.1.). Sajnos azt már nem árulja el, hogy melyik cikke volt az, s hogy a bírálatot Bajcsy-Zsilinszkyvel úgy közölték-e, mint a párt véleményét. Ezek nem lényegtelen adatok és körülmények. Az bizonyos, hogy a magyarországi ellenállási mozgalom kialakulását rendkívül bénította a Kállay és politikája iránti illúzió, amely a valóságban sokkal szélesebbkörű ós makacsabb volt, mintsem, hogy azt mondhatnánk: „ezen az ügyeskedésen már a gyerekek is átláttak, s a verebek is erről csiripeltek" (195. 1.). A kockáztatni nem mérés, a meddő kivárás, az ún. baloldali ellenzékkel való „összjátékban" tanúsított „nem fair" magatartás (Bajcsy-Zsilinszky és Peyer kihagyása a parlament külügyi bizottságából) volt az, ami Bajcsy-Zsilinszkyt a Kállay val szembeni erősebb „distanzirozásra" késztette. Tiszteletreméltó ós bölcs álláspontja volt — amelyet Horthy és Kállay nem osztottak —, hogy Magyarországnak akár egy átmeneti német megszállás árán is ki kell lépnie a háborúból, s a nemzet jövője szempontjából vállalnia kell egy esetleg kilátástalan fegyveres ellenállás áldozatát is. Bajcsy-Zsilinszky ebből a szempontból a hadsereg „svábtalanítását" tartotta a legsürgősebb teendőnek. Dernői Kocsis rámutat, hogy a Horthy és Kállay által elkerülni nem tudott megszálláskor „törzsökös magyar", „derék székely" tisztek sem állták meg helyüket. Magyarország német katonai megszállása akadálytalanul zajlott le; az ellenállás nélküli behódolást Horthy kormányzói posztján maradása leplezte.
