Századok – 1968

Vita - Tilkovszky Lóránt: Bajcsy-Zsilinszky Endre – újabb megvilágításban. 181

188 TILKOVSZKY LOBÁNT: BAJCSY-ZSILINSZKY E. ŰJABB MEGVILÁGÍTÁSBAN Bajcsy-Zsilinszky aznap szabadult fogságából, amikor Horthy a körülményektől kényszerítve és rendszere átmentésének törekvésétől vezetve október 15-én megtette előkészítetlen és csúfos kudarcba fulladt fegyverszüneti nyilatkozatát. Szálasi uralma következett, mellyel szemben Bajcsy-Zsilinszky — mint Dernői Kocsis helyesen mutat rá — a kormányzói kiáltvány realizálásáért kezdett szervezkedésbe. A könyv ismerteti a'Magyar Frontban és a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága ólén kifejtett tevékenységét, a szervezkedés bukását, a letartóztatottak sorsát, elítéltetését, Bajcsy-Zsilinszky halálát. Ebben a részben meghökkentő Dernői Kocsis azon állítása, hogy az ellenállási mozgalom résztvevői közt faji okokból együttműködési nehézségek lettek volna (300— 301. 1.). Magunk részéről kétesnek tartjuk az e tekintetben forrásul használt kihallgatási jegyzőkönyv történeti megbízhatóságát. Nem akarjuk azt állítani, hogy a faji előítéletek eltűntek volna, hiszen Bajcsy-Zsilinszky is kimutathatóan elsősorban politikai megfontolásból állt ki a zsidók náci barbársággal történő üldözésével szemben és követelte a zsidótörvények eltörlését is (miközben a maga régi, humánusnak tartott antiszemitizmusát megőrizte); de ez a politikai megfontolás nézetünk szerint volt olyan erős, hogy valószínűtlenné tegye, hogy ,,a zsidótörvény alkalmazását kívánják a felszabadítási mozgalomban" (301. 1.). Inkább arról lehetett szó, hogy a kihallgatások során egyesek maguk mentésére az ellenállási mozgalom egyes tagjaitól, mint zsidóktól, vagy zsidó származásúaktól próbálták magukat elhatárolni. Nem kívánjuk itt sorra szóvá tenni az időpontok meghatározásában és egyéb adatokban elkövetett többrendbeli kisebb-nagyobb hibát, csupán azt jegyezzük meg, hogy Bajcsy-Zsilinszky számára nem Győrnél, hanem még a budai hegyek közt kínálkozott az ismeretes menekülési lehetőség, mellyel nem ólt (322—323. 1.); a szovjet repülők nem tudhattak arról, hogy az általuk kímélt útvonalon Bajcsy-Zsilinszkyt szállítják (320., 322. 1.); teljesen új momentum, hogy Zsilinszky akár útközben Zsámbékon, akár a sopronkőhidai fegyház udvarán sétálva Rajk Lászlóval beszélgetett volna (321., 323., 328—329. 1.). Nagyon is elképzelhető, hogy Bajcsy-Zsilinszky siralomházi utolsó „intelme a nemzethez" a németről, mint „örök ellenség"-ről emlékezett meg (331. L), az a történetfelfogás azonban, amely ebben a két szóban kifejezésre jut, éppúgy megkívánna egy megjegyzést, mint ahogy nagyon helyesen bírálta könyvében a dunavölgyi „örök magyar hivatás"-ra vonatkozó elképzeléseit. Dernői Kocsis Bajcsy-Zsilinszkyről írt könyvében sok szó esik a Horthy-korszak fontosabb történeti figuráiról, s az sem közömbös, hogyan sikerült ezek jellemzése, bemutatása. A pöffeszkedő Gömbösről adott életteli rajzát a nemzeti szocializmushoz való viszonyának bizonyos eltúlzásával toldja meg (7. 1.); Darányi politikájának szélsőjobb felé történt „átcsúszásának" okául túl leegyszerűsítetten állítja oda Hómant, mint gonosz tanácsadót (114—117. 1.); Imrédyről azt állítja, hogy Pacellinak volt nem kis szerepe abban, hogy „anglománból németbaráttá, óvatos konzervatívból szélsőséges nemzetiszocialistává vált — szinte egyik napról a másikra" (64. 1.). Horthyról feltételezi, hogy egyideig „eljátszadozott egy nyilas típusú államcsínyben való pozitív érdekeltség lehetőségével" (80. 1.); nem érti meg Bethlennek a harmincas évek közepétől a korábbihoz képest — amikor még „Bethlenen túl kevesen álltak jobbfeló" — egészen más jelentőséget nyert új szerepót, s ezért csak csodálkozni tud, hogy vele szemben Bajcsy-Zsilinszky „féket tett ítélkező, bíráló nyelvére" (73. 1.). Több finomításra szorulna Telekiről adott jellemzése is. Hogy a falukutatók kiállítását bezáratta, az közismert, de hogy „meggyötörteti" őket (91. 1.), arról most hallunk először. Nem tudunk arról sem, hogy kormányának bemutatkozása „keserves meglepetést" keltett volna, s a szerző bizonyára sok mindenre nem, vagy nem jól emlékezik, ha szerinte Teleki „bízik a németekben", s ha azt állítja, hogy „Hitler kezéből boldog örömmel fogadna el bárminő további területgyarapodást" (90. 1.), — éppen arra törekedett, hogy lehetőleg önerőből érjen él revíziós sikereket. Az 1939. évi parlamenti választásokkor a nyilasok kivételével senki sem azt hirdette, hogy „Hitlertől kaptuk a visszacsatolt felvidéki területeket, az ő ajándéka volt Kárpátalja" (88'. 1.). A Teleki és Bajcsy-Zsilinszky közti, kölcsönös megbecsülésen alapuló jó viszonynak a bizalmasság irányában történt eltúlzásának kell vélnünk azt a feltételezést, hogy „végtelen beszélgetések" folytak köztük, amelyek során együtt tervezgetnek, lelkesednek (95. 1.), vagy „keményen összecsatáznak", „verik fejbe egymást érveikkel" (108. 1.). Jó megfigyelés viszont, amit kényes feladatoknak — pl. a lengyel menekültek ügyének — a lojális ellenzékre való hárításáról ír (103. 1.); a Teleki-öngyilkosság problematikájához pedig fontos adalékkal járul hozzá, amikor annak a hírnek hatását vizsgálja, hogy a Jugoszlávia elleni német katonai felvonuláshoz Magyarország területét is igénybe veszik (118— 119. 1.).