Századok – 1968

Vita - Tilkovszky Lóránt: Bajcsy-Zsilinszky Endre – újabb megvilágításban. 181

186 TILKOVSZKY LOBÁNT: BAJCSY-ZSILINSZKY E. ŰJABB MEGVILÁGÍTÁSBAN megzavar, mint eligazít külpolitikai nézeteit illetően. Nem derül ki, hogy a kisantant ellensúlyozására Magyarországot Ausztriával és Lengyelországgal akarta egy tömbbe fogni, biztosítva hozzá Olaszország támogatását, s az egészet lehetőleg beépíteni egy németellenes nyugati szövetségbe. Miután azonban Franciaország nem mutatott a magyar revíziós törekvések irányában engedékenységet, s továbbra is a kisantant legfőbb támasza maradt, Bajcsy-Zsilinszky elgondolása egy semleges blokk tervévé módosult. Sokkal sikerültebb annak bemutatása, hogyan képzelte el „a német és szláv tenger közti gátvetést", a nácizmus és a bolsevizmus által szerinte egyaránt fenyegetett kis országok összefogását. Szükséges lett volna ezzel kapcsolatban utalni arra, hogy mindez miként igazodott a cordon sanitaire jegyében nyugátról inspirált konföderációs tervekhez. A Bajcsy-Zsilinszky eszmevilágában központi helyet betöltő magyar birodalmiság gondolatának a könyv megérdemelt figyelmet szentel, s megismertet néhány legkedveltebb „érvvel" (pl. a sajátos magyar birodalomalkotó képességgel), amelyek a birodalmi igény alátámasztását szolgálták. Helyesen hangsúlyozza e birodalmi gondolat „romantikus és megalapozatlan" voltát, „amiben azonban 1939 körül magyarok milliói osztoztak" (72.1.), s önellentmondóan jelenti ki másutt, hogy a régi határok helyreállítását „1938-ban már a magyar öregebb nemzedék többsége is elérhetetlen álomnak tartotta" (67. 1.). Elhamarkodott feltételezés továbbá, hogy 1944 „végkép letörölte volna politikai arculatának romantikusabb vonásait" (260—261. 1.); s hogy az a körülmény, hogy bizonyos dokumentumokban gyérebbé válik, vagy elmarad „a magyarság Duna-völgyi vezetőszerepére való jogigény emlegetése" (262—263. 1.), szemléletbeli változást tükrözne. A Gestapo fogságában a magyarországi kisebbségi kérdésről ós az ország belső föderalizálásáról írt tanulmánya — amelyet a szerző nyilván nem ismer — bizonyítja, hogy a magyar birodalmiság igénye ekkor is csorbítatlanul él benne, s a magyar birodalom szerkezeti felépítésére kialakult elgondolásai vannak. Teljes joggal mutat rá a szerző arra, hogy a területi revízió gondolata Bajcsy-Zsilinszkyt mennyire áthatotta. A felvidéki részleges siker fölötti örömét azonban eltúlozza. Nem felel meg a valóságnak, hogy részese lett valamiféle ,,hurrá-hangulat"-nak, hogy „teljesen átengedte magát a pillanat örömének"; hogy „aggodalmait félretette; a számlára, amit Hitler beriyújt, keveset gondolt" (64. 1.), hogy „fenntartás nélkül boldog" (80. 1.). Az 1938 őszi területgyarapodást természetesen nagy örömmel üdvözölte annyiban, hogy „megtört a jég", azonban, mint a szerző is utal rá, a néprajzi elv érvényesítését Nagymagyarország helyreállítása akadályának fogta fel. A két bécsi döntésről idézhetnénk véleményét, mely szerint azok „salamoni ítéletek", ti. kettévágják a Felvidék és Erdély eleven testét, ahelyett, hogy az igazi anyának, a magyar „anyaországnak" engednék keblére ölelni. Valójában Kárpátukrajna fegyveres birtokbavételét tekintette a revízió megvalósítása helyes útjának, úgy vélve, hogy így kevésbé áll elő a németek iránt elkötelezettség. Hiányoljuk, hogy a szerző egy szóval sem említi Bajcsy-Zsilinszkynek Dél-Erdély hasonló „önálló" akcióval való megszerzésének előkészítését szorgalmazó többrendbeli terjedelmes memorandumait, amelyek ismerete nélkül a Bajcsy-Zsilinszkyről e vonatkozásban adott kép korántsem lehet teljes. A magyar—jugoszláv barátsági szerződés kérdésénél nem szabad figyelmen kívül hagyni Jugoszlávia semlegesítésének célzatát, egy Dél-Erdély elleni akció esetére. Jugoszlávia megtámadásával kapcsolatban homályban marad Bajcsy-Zsilinszky elítélő álláspontja, s annak indokai. A délvidéki vérengzés bűnösei megbüntetéséért folytatott harcának alapot adó politikai meggondolások, amelyeket pedig Bajcsy-Zsilinszky a jövő várható fejleményeivel összefüggésben többször is oly világosan körvonalazott, nem nyer érdemleges kifejtést. Itt is az a benyomásunk, hogy az olvasmányos epizódokkal tarkított elbeszélő részek a nagyobb mértékben és mélységben igényelt elemző részek rovására terjengenek. Bajcsy-Zsilinszkynek a Szovjetunióhoz való viszonya alakulását a szerző igen érdekesen, de nem hibátlanul mutatja be. Ha az a kitétel, hogy „húsz évig tánított szovjetgyűlöletre" (67. 1.), ilyen direkt és kiélezett formában talán nem is áll, annyi bizonyos, határozottan törekedett arra, hogy távoltartsa a népet a „bolsevisztikus" eszméktől. Azóta, hogy 1939 szeptemberében — és nem márciusában (121. 1.) — Magyarország szomszédossá vált a Szovjetunióval, Bajcsy-Zsilinszky valóban azok közé tartozott, akik a barátságos államközi kapcsolatok fontosságát hangsúlyozták, a változatlanul fennálló világnézeti különbségek ellenére. Helyesen állapítja meg a szerző, hogy bár a Szovjetunió magatartása messzemenően korrekt és előzékeny, Bajcsy.-Zsilinszkyéknek mégis „mély meggyőződésük, hogy a Szovjetunió legalább akkora fenyegetést jelent számunkra, mint a németek" (93. 1.). Mire alapozódott mégis ez á félelem? Kiderülne, ha említést tenne arról, miként fogta fel Bajesy-Zsilinszkv Lengyelország ukránlakta területeinek szovjet felszabadítását; miként aggódott Kárpátukrajnáért; mint véleke-