Századok – 1968
Tanulmányok - V. Windisch Éva: Kovachich Márton György és a magyar tudományszervezés első kísérletei. 90
132 «• V. WINDISCH ÉVA A politikai viszonyokon túlmenően azonban: az intézet valóságos létrejöttének a társadalmi feltételei is hiányosak voltak. Ahhoz, hogy egy történelmi társaság rendszeresen működhessék, eredeti vagy másolati gyűjteményt, könyvtárat hozhasson létre, kiadványokat publikálhasson: elégtelen volt az a nem nagy összegű támogatás, amire a vagyonos rétegek egy kis köre hajlandónak mutatkozott. Megfelelő anyagi alap létrejöttéhez vagy néhány főúrnak kellett volna állandó, jelentősebb összegeket áldoznia, vagy a támogatók körének kellett volna a kialakultnál jóval szélesebbre kiterjeszkédnie, — jellemző, hogy más eredetű anyagi alap megteremtése eszébe sem jut Kovachichnak. E korszakban a tudományos könyvkiadás általában is óriási nehézségekkel küzd; igényesebb művek főúri pártfogók vagy — a mecénásokat már lassan felváltó — előfizetők nélkül nem igen jelenhetnek meg; a társadalom fejletlen ahhoz, hogy a fejlődő tudományos irodalmat automatikusan eltartsa. Ha pedig már egyes művek megjelentetése is nehézségekbe ütközik, egy egész intézmény rendszeres működtetése — hasonló alapokon — az adott körülmények között valóban reménytelen vállalkozásnak látszik. De nemcsak az anyagi támogatás hiányzik: csekély az aktívan bekapcsolódó munkatársak száma is. Bár az értelmiségi réteg kialakulása megkezdődött Magyarországon, a világi értelmiség tagjai többnyire nehéz helyzetben, anyagi gondokkal, mellőztetéssel küszködve nem tudnak közvetlen feladataikon túlmenő — sok esetben ismereteiket, szakértelmüket is meghaladó — s díjazással nem járó munkát vállalni. Az egyházi értelmiség kimagasló történész képviselői pedig, elsősorban a volt jezsuiták, korábbi ellentétek, a vállalkozás nemesiellenzéki színezete s Kovachich közismert jezsuitaellenessége folytán, távoltartják magukat az új vállalkozástól. A köznemesség jelentős részéből vagy az érdeklődés hiányzik, vagy pedig éppen a cél — az ismeretlen okiratok feltárása — riasztja el őket. Kovachich nemcsak megfelelő anyagi támogatásban nem részesül; a valóban bekapcsolódó munkatársak száma is elégtelen ahhoz, hogy a szervezett munka állandóvá váljék. Egyoldalú lenne azonban az az álláspont, amely a sikertelenség okát csak külső tényezőkben keresné. A kedvezőtlen viszonyok között is több sikert hozhatott volna egy olyan vállalkozás, amely a reális lehetőségekkel és igényekkel jobban számot vet, s amelynek célkitűzései így szélesebb rétegeket mozgattak volna meg. Az egyik ilyen korlátozó tényező a szervezkedés kizárólagos latinnyelvűsége. Bár a történeti-jogi célkitűzés szükségszerűen csaknem kizárólag a latin nyelvű forrásanyaggal való foglalkozást írta elő, mégis, ha a vállalkozás nem ragaszkodik annyira mereven a latin nyelv kizárólagos használatához, talán sikerül olyan elemeket is bevonnia, amelyek szorosabban vett történeti és jogi érdeklődés nélkül is szívesen vállalkoztak volna egy a magyarnyelvűséget előmozdító megmozdulás támogatására. A másik belső korlát — annak ellenére, hogy, mint láttuk, ez éppen a vállalkozás újszerűségét is jelentette — Kovachich erős közjogi szemlélete. A történettudomány művelése, mint a nemzeti múlt feltárása, talán nagyobb mozgósító erőt jelenthetett volna annál az egyirányú — s a későbbiekben még beszűkülő — szemléletnél, mely legfőbb feladatának uralkodó és nemzet jogainak új adatok alapján történő megvilágítását tekintette, s mely az ilyenirányú tévedések eloszlatásával hivatását betöltöttnek is tekintette volna, a történettudomány terén mutatkozó minden más feladatot csak jóval kisebb súllyal említve, megoldásukat a távoli jövőbe odázva el. Amellett ez a szemlélet politikailag is veszedelmesnek látszott: aulikusokban és ellenzékiekben egyaránt felébredhetett az aggodalom: vajon az
