Századok – 1968

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 1273

1276 KRÓNIKA szólt a Magyar Történelmi Társulatról, amelynek aligha volt olyan megmozdulása, ahol ne történt volna legalább utalás a helytörténetben rejlő nevelési lehetőségekre. Előadása első részében Kiss Géza a helytörténetnek az iskolai oktatásban betöltött szerepével foglalkozott. Rövid historiográfiai összegezésében kifejtette, hogy a pedagógia korábbi művelői is meglátták a helytörténetben rejlő nagy nevelési lehetőségeket és azokat fel is használták a saját koruk által meghatározott nevelési célok szolgálatában. A helytörténet problematikájának részletes elemzése alapján kifejtette, hogy a helytörténet fokozott bevonása a történelemtanításba nem történhet a magyar és egyetemes történelem egységes szellemének rovására. Hangsúlyozta, hogy a helytörténet nem pótolhatja az országos történelmet, s hivatása mindössze annyi, hogy a maga színes tényanyagával, gazdag értelmi és érzelmi hatásaival kiegészítse a történelemtanítást. Az előadás második része a helytörténet tanításának módszereit taglalta az iskolai oktatásban. A helyi anyagok iskolai felhasználásának két fő területe van, az egyik a tanóra, a másik a szakkör. Kiss Géza kiemelte, hogy a helyi hagyományok célnélküli és mértéktelen alkalmazása a történelem-órán semmiképpen sem engedhető meg, és az órák anyagába lehetőleg csak olyan helytörténeti ismereteket iktassunk be, amelyek a legfontosabb folyamatokat, legjelentősebb eseményeket ábrázolják. A helytörténeti elemek alkalmazását a tanítási órán három tényező határozza meg: a tantervi oktatási-nevelési szükséglet, a vidék helyi hagyományokban való gazdagsága, valamint a helytörténeti anyag hozzáférhetősége Befejezésül az előadó a helytörténet iskolai alkalmazásának másik igen fontos területével, a szakkörrel foglalkozott. Megállapítása szerint a két alkalmazási forma között az a lényeges különbség, hogy míg a tanórai felhasználásnál az egész tanuló ifjúság számára kívánjuk a történelmet szebbé, színesebbé, érzékelhetőbbé tenni a helytörténeti anyagok segítségével, addig a szakköri munkában szükségképpen csak a tanulók egy kisebb hányada vesz részt. Ez a kisebb hányad azonban feltételezhetően a történelem iránt speciális érdeklődést felmutató tanulókból kerül ki. Itt tehát a helytörténeti ismeretek mélyebb, árnyaltabb tanulmányozására kerülhet sor. Degré Alajos levéltárigazgató (Zalaegerszeg) hozzászólásában Benda Kálmán előadásához kapcsolódva azt hangsúlyozta, hogy a helytörténet igazán akkor teljesíti feladatát, ha nem csupán helyi érdekességekről számol be a helység múltja iránt érdeklődők számára, de szempontokat, fejlődési meneteket, gondolatmenetet szolgáltat az országos problémák megoldásához. Jogtörténetben is lehet ilyet végezni. Ennek iskolapéldája éppen Zala megye középkori története, melyet Holub József írt meg, és amelyből csak az első kötet, a megye közigazgatásának története jelent meg. Annyi anyagot gyűjtött azonban más megyéknek a zalai fejlődéssel egybevágó, vagy attól eltérő közigazgatás történetéből is, hogy minden problémánál utalhatott más megyék gyakorlatára is, és ezzel voltaképpen felvázolta a magyar vármegyék egész középkori történetét. Degré Alajos véleménye szerint a Holub által alkalmazott helytörténeti módszer követése ad egyedül lehetőséget, hogy a néptömegek eddig fel nem dolgozott szokásjogának, a jobbágyság vagyonjogának fejlődését megismerjük. A jobbágyoknak írott jogszabályaik ugyanis Werbőczy néhány tételét és az 1836. évi törvényeket kivéve nem voltak. De nem volt országos bíróságuk sem, mely egységes jogelveket érvényesíthetett volna. Vagyoni pereik egyetlen fóruma az úriszék volt, ahonnan a XVIII. században fellebbezni lehetett ugyan a megyei törvényszékre, de e lehetőséggel — annak költségessége miatt — a jobbágyok ritkán éltek. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy szerződések, végrendeletek, osztályos egyezségek százai bizonyítják, hogyan kívánták a jobbágyok maguk jogi kérdéseiket megoldani, gyakran eltérve az úriszékek gyakorlatától. Amit ezekből a jobbágyi vagyonjogi szabályokból ismerünk, vidékenként, uradalmanként különbözött. A hozzászóló ezután példákkal bizonyította, hogy addig általános jobbágyi vagyonjogi elveket hiába keresünk, amíg, a helyi szokások fejlődését meg nem ismerjük, és azokat egymással össze nem vetjük. A hozzászólás befejezésül a mezővárosok tanácsainak megválasztásával foglalkozva megállapította, hogy a helytörténeti kutatásból a mezővárosok szervezetének országosan is hasznosítható elvét következtethetjük ki. Eperjessy Géza kandidátus, az Országos Pedagógiai Intézet docense hozzászólásában a helytörténeti irodalom és a történelemtanítás viszonyát elemezte. Megállapította, hogy a helytörténeti és honismereti kutatómunka napjainkban országos mozgalommá vált; ma már számos társadalmi ós tudományos szerv, intézmény és bizottság tekinti feladatának a helytörténeti kutatás irányítását, szervezését és koordinálását. A helytörténet az iskolai szakköri munka egyik legfontosabb és leginkább figyelemre méltó működési területévé is vált.