Századok – 1968

Történeti irodalom - Jemnitz János: A háború veszélye és a II. Internacionálé (1911–1914). (Ism. S. Vince Edit) 1165

1166 TÖRTÉNETI IRODALOM 1162 világosabban és mutatható be a legárnyaltabban a munkásmozgalom valamennyi irányzatának, áramlatának a profilja. A kongresszusokon csaptak össze a különféle vélemények, formálódtak meg a nemzetközi osztályharcnak irányt szabó nézőpontok. Az Internacionálók történetével foglalkozó munkák jelentősége azonban nemcsak abban áll, hogy a proletárosztályharc egy-egy szakaszát minél sokoldalúbban rekonstruálják. Azoknak a problémáknak nagy része, amelyek körül évtizedekkel ezelőtt heves viták robbantak ki, nem kerültek le a történelem napirendjéről. Kérdések ezek ma is, megoldásuk útját ma is keresi a proletárok nemzetközi tábora. A multat megelevenítő feldolgozások megkönnyítik az eligazodást a jelenkor hasonló problémáiban — s ezzel teljesítik a történelemtudomány valódi feladatát. E megoldatlan kérdések közé tartozik Jemnitz János könyvének szerencsés kézzel választott témája is. Olyan problémakört ölel fel, amely nemcsak a századfordulón élőket, hanem a ma emberét is foglalkoztatja. A háború elleni küzdelem ma is aktuális, egész nemzedékek jelenét és jövőjót meghatározó kérdés. Éppen ezért tanulságos annak a vizsgálata: melyek azok a tényezők, amelyek az emberiséget a világháborúba sodorták, mi fékezte le a munkásmozgalom háborúellenes harcának erejét, melyek azok az eszmeipolitikai összetevők, amelyek a II. Internacionálét az összeomlás útjára terelték. Maga a téma, de főként a feldolgozás eredményei meggyőzik az olvasót : nem porlepte nézetek, események megidézése ez a könyv. Lapjait forgatva mindenkinek rá kell döbbennie arra az igazságra, hogy bár a téves, antimarxista nézetek és az azokkal alátámasztott politikai lépések elrettentő perspektíváját brutálisan megmutatta a két világháború, a tanulságok ma sem kézzelfoghatók mindenki számára. A marxista elvek feladása, a nacionalizmusnak tett engedmények, amelyek a „nemzeti érdekek" védelmében a polgársággal kialakított együttműködés velejárói voltak, ma is jelentkeznek. A könyv a múlt felidézésével elősegíti a ma élő nemzedék tisztánlátását, arra ösztönöz, hogy az egyszer már elkövetett hibákat újra ne kövessük el. * Jemnitz János könyvének bevezetőjében — korábbi feldolgozásaira támaszkodva — végig követi az I. és a II. Internacionálé kongresszusain a háború okairól, elhárításának lehetőségeiről folytatott vitákat. Ezeknek a múlt század utolsó harmadában főként teoretikus vitáknak a folyamatában bontakozott ki a szociáldemokrata pártok antimilitarista politikája, és fogalmazódtak meg az állandó hadsereg megszüntetését, a népfelfegyverzóst, az antimilitarista agitáció kiterjesztését, a hadihitelek megtagadását követelő határozatok. A háborúellenes küzdelem mikéntjét megállapító döntések közül a szerző helyesen emeli ki az 1907-es stuttgarti határozatot, amely Lenin és a német baloldal befolyására kimondja, hogy a háborúk teremtette válságot fel kell használni a forradalom győzelemre juttatására. A szerző már az első oldalakon ráirányítja a figyelmetarra, hogy a háború elleni harc egyik fő kérdése kezdettől fogva az általános sztrájk elfogadása, illetve elutasítása volt. Nem véletlen, hogy ez váltotta ki a legszenvedélyesebb vitákat a szociáldemokrácia soraiban: az általános sztrájk a „nemzeti érdekek"-től való teljes elkülönülést, minden nacionalista eszmével való szembeszegülést követelt, — a proletár internacionalizmus talaján álló forradalmi osztálypolitikát kívánt, még ha kivitelezése nem is tartozott a realitások közé. E kórdós vitája vetette a felszínre a nemzetközi politikában egymással szemben álló két nagyhatalom, Anglia és Németország szocialista-szociáldemokrata párt jai között lappangó, nemzeti jellegű ellentétet. Az angol szocialisták már az 1905-ös első marokkói válság idején felfigyeltek Németország hódító törekvéseire — s ez a tény határozta meg álláspontjukat a háború kérdésében. Az angol szocialisták parlamenti képviselete megszavazta a flotta fejlesztéséhez szükséges fedezetet azzal az indokkal, hogy Anglia kormánya kötelességét teljesíti, amikor a német militarizmussal szemben felkészül a demokrácia védelmére. Ugyanakkor a Munkáspárt nem rejtette véka alá azt a véleményét sem, hogy az általános sztrájkot kivihetetlennek tartja, nem bízik abban, hogy a német proletariátus kész lefogni a kormány kezét. Helyesen jegyzi meg a szerző: a revizionizmus előretörése a német szociáldemokrata pártban, a centrum engedékeny politikája joggal okozhatott aggodalmat a nemzetközi akciók sikerét illetően. Az angol Munkáspárt magatartása azonban nem volt kevésbé reformista. Készsége a kormány támogatására — egy védekező háború esetén — már eltérést mutatott a II. Internacionálé általános alapelveitől, és előre vetítette árnyékát az 1914-es magatartásnak. A könyvnek egyik legérdekesebb fejezete az, amely a II. Internacionálé vezető pártjainak első nagy erőpróbáját, az 191 l-es marokkói válság eseményeit írja le. A német