Századok – 1968

Közlemények - Földes Éva: Művelődéstörténeti és történelem-pszichológiai problémák Robert Mandrou munkásságában. 1026

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI PROBLÉMÁK MANDROU MUNKÁSSÁGÁBAN 1035 Természetesen Mandrou maga sem állítja — ezt már könyve címében is egyértelműen jelezni kívánta —, hogy a népkönyv a népi művelődésnek egyetlen forrása. Az utóbbi évek marxista kutatásai azonban azt is bebizonyították, hogy a népi felkelések, forradalmi mozgalmak szinte kivétel nélkül mindig együttjárnak olyan ezekkel szorosan összefüggő kulturális törekvésekkel, amelyek a nép körében gyökereznek, amelyeket a nép alakít ki a maga céljai szolgálatában, a maga számára. Vajon befolyásolja-e ezeket a sajátságosan népi törekvéseket az a művelődési anyag, amelyet az uralkodó rétegek juttatnak a népnek ? Feltétlenül és vitathatatlanul. A Biblia ilyen szerepe sokszorosan bizonyított. A népkönyv jelentőségét sem lehet azonban — ilyen vonatkozásban sem—lebecsülni. A legegyügyűbb történet is megmozgatja a képzelőerőt, gondolatokat ébreszt, és ki tudja, hogy ez a gondolkodás hol áll meg, merre visz a képzelet útja ... f De ennél konkrétabb lehetőséget is nyújt. Robert Mandrou szívességéből hozzájuthattunk olyan népkönyvek egyikéhez, amely az ábécével kezdődik, tehát betűismeretre is meg akarta tanítani azokat, akikhez eljutott. (Egészen a XVII. századig rendszerint a különböző vallásos szövegeket vezette be ilyenfajta ábécé). Aki pedig egyszer már megtanulta a betűt olvasni, azt már — mint a népi-forradalmi mozgalmak ezt következetesen hirdetik — sokkal nehezebb félrevezetni. Messze vezetne ennek a kérdéskörnek a további elemzése. Azt azonban már ez az egy példa is talán világosan mutatja, hogy az igen fontos részkutatások mellett, ezekre építve milyen sok új összefüggés felderítése vár a kultúrtörténet kutatóira és a népi kultúra feltárása is — erre figyelmeztetnek R. Mandrou kutatásai — az eddiginél jóval differenciáltabb megközelítést igényel. Mandrou munkásságának tanulságai azonban, mint arra már az előzőekben is igyekeztünk rámutatni, nem korlátozódnak a művelődéstörténetnek egy — számunkra különösen érdekes — részére, hanem a kultúrtörténet számos területére kiterjednek. Különösen figyelemre méltóak azok a kutatási irányelvek, amelyeket a XVII. és XVIII. századdal kapcsolatban könyvében részletesen kifejt. , E korszak társadalmi-történelmi pszichológiai arculatát vizsgáló fiatal kutatók figyelmét öt fő területre irányítja. Ezek: a társadalmi értékrend vizsgálata jogi (bírósági-ügyviteh) dokumentumok alapján; az élő vallásos érzés és gyakorlat vizsgálata, amely nem azonos a konvencionális ábrázolások sémáival; a nevelési modellek elemzése, amelyek által a különböző rétegek a fiatalság számára szükségeseknek ítélt ismereteket biztosítják, előírják a megfelelő életformát és a hagyományos hierarchia tiszteletben tartására nevelik a fiatalokat; azoknak az elemeknek a felkutatása, amelyek lehetővé teszik a különböző társadalmi rétegek értesülés-forrásainak, informálódási lehetőségeinek felderítését és annak vizsgálatát, hogy hogyan hatottak ezek az egyes csoportok társadalomról alkotott nézeteinek és világképének kialakulására. (Mandrou a XVII. és XVIII. századdal kapcsolatban az információs források két szélsőséges típusaként említi az esti falusi összejöveteleket és a már rendezett könyvtárakat.) Végül a művészi alkotások közönségének, felfogó közegének elemzése — ezek azok a területek, amelyeknek felderítését Mandrou feltétlenül szükségesnek tartja ahhoz, hogy a társadalmi-történelmi pszichológia „megszűnjék a jelenkori történetírás szegény rokona lenni" (i. m. 271 — 172. 1., 290. 1.).