Századok – 1968
Közlemények - Földes Éva: Művelődéstörténeti és történelem-pszichológiai problémák Robert Mandrou munkásságában. 1026
1036 FÖLDES ÉVA Mandrou arra is figyelmeztet: a történetkutató munkamódszere ma már nem lehet olyan, mint volt száz évvel ezelőtt. Napjainkban — véli — nem az a tudós, aki mindent elolvasott tárgyával kapcsolatban, amint ezt a monstrumbibliográfiák igazolják, amelyek egy-egy mű elmaradhatatlan kísérői. A korszerűség fogalma azonban a történettudományban nem azonos a legkorszerűbb technika felhasználásával. A kvantitatív módszernek a maga helyén, a történetkutatás bizonyos területein nagy a jelentősége; de Mandrou azt is hangsúlyozza, a „kvantitatív történelem" kétségtelen érdeklődést keltett, de ugyanakkor igen sokan fenntartással fogadják. A korszerű történetírás Mandrou véleménye szerint — ,,a nagy vonásokkal megírt, merész szintézis, amely gyakran sokkal inkább gondolkodtat és mélyebben elgondolkodtat, mint az egy unos untig ismételt tárgy körül csoportosított ezer apró adat . . ." (i. m. 313. 1.). Az ilyen munkáknak a száma azonban, amelyeknek igazi komoly hatásuk van és új kutatásokra ösztönözni képesek, még a XVII. és XVIII. századdal kapcsolatban is, — amelyről pedig sokan, sokat írtak — igen kevés. A hibák egyik fő forrását abban látja a francia tudós, hogy a központosított tervezés („planification concentrée") még nem kapott helyet a francia tudományos életben. „Jogosultságát annak az álliberalizmusnak a nevében vitatják, amely a »kutató szabadságát« ürügyül használja a tétlenség leplezésére" (i. m. 313. 1.). Robert Mandrou fentebb vázolt metodikai ajánlásait legújabb művében (Magisztrátusok és boszorkányok Franciaországban a XVII. században — Történelmi-pszichológiai elemzés) a művelődés történetének egy különlegesen komplex vizsgálatot igénylő területén kívánja érvényesíteni: bírósági anyagokat véve alapul, ezeket más történeti forráscsoportok és részben a rokontudományok területéről merített ismeretek segítségével ellenőrizve és kiegészítve, azt mutatja be, mit tekintettek boszorkányságnak a XVII. századi Franciaországban, miképpen fejeződött ki ez a bíróságok előtt folytatott peres eljárásokban s végül: a gondolkozásnak, erkölcsnek, vallásnak és babonának ez a jogi szabályokban és törvényszéki eljárásokban szentesített sajátos vegyüléke miként kezd helyet adni a kérdés új megítélésének, ami egyúttal igen érdekes adalékot szolgáltat annak a különösen tanulságos elméleti problémának konkrét megközelítéséhez is, hogy egy hosszú időn át érvényesülő intézvényesített jogi-művelődési struktúra miként indul bomlásnak, hogyan és milyen tényezők hatására kezdi átadni helyét valami merőben újnak. Tárgyának sajátos részletbeli érdekességein túl, a mű elméleti értéke és módszerbeli jelentősége, megítélésünk szerint, főként abban kereshető, hogy a vizsgálódás tárgyául választott sajátos területen tanulságosan érzékelteti jogilag intézményesített erkölcsi-vallási-gondolkozási képletek, „struktúrák" uralkodóvá válását, megmerevedését, társadalmak életében játszott — emberek mindennapi életére gyakorolt — hatásait és végül mindezek felbomlását. Tanulságos adalék ez a régi és új harcának vizsgálatához a művelődéstörténet területén egy társadalmi formáció keretei közt, igaz, annak már hanyatló-bomló szakasza kezdetén. *
