Századok – 1968
Közlemények - Földes Éva: Művelődéstörténeti és történelem-pszichológiai problémák Robert Mandrou munkásságában. 1026
1034 FÖLDES ÉVA (i. m. 142. 1.). íme tehát már a XVII. és XVIII. században, de bizonyára jóval előbb is, az uralkodó osztály többek között akként befolyásolta — közvetve vagy közvetlenül — a népkönyvek révén a szélesebb néprétegek tudatvilágát, hogy olyan ismereteket juttatott körükbe, amelyek a nagy kultúra egy máimeghaladott, jóval korábbi szintjének továbbhagyományozott elemein alapultak, a nép figyelmét a mindennapi élet gondjairól elterelni voltak hivatottak és a hallgatóságot - - legalább ideig-óráig — álomvilágba ringatták. Ez a fajta népi kultúra, amelyet a maga eszközeivel az egyház is terjesztett, megerősített, kiszélesített, döntő hatást gyakorolt az elnyomott nép világképének kialakítására. „Ez a népi kultúra magában hordozza azt a törekvést, a társadalmat olyannak elfogadtatni, amilyen, és olyan konformizmusra nevel, amely nem engedi meg a legkisebb vitát, kételyt sem, legfeljebb azt az érzést kelti, hogy a gazdagok sem annyival boldogabbak, mint a szegények, akik az Utolsó ítélet órájában majd kárpótlást kapnak szenvedéseikért... a kiszolgáltatottság érzését fokozza olyan erőkkel szemben, amelyek ellen úgysem lehet semmit tenni . . ." (i. m. 145. 1.). Vajon lebecsülhetők-e a népi művelődésnek ilyen és ehhez hasonló forrásai, amelyek lényegében, korszerűsített változatban ma is élnek és amelyek már a XVII. és XVIII. században arra vezettek, hogy — mint Mandrou megállapítja — ,,. . .a falusi néptömegek még sokkal inkább mint a városiak ideológiai függőségbe kerültek, amely kísérője volt társadalmi-gazdasági alávetettségüknek" (i. m. 145. 1.). Mandrou természetesen azt is világosan látja, hogy a népkönyv, a ponyva — nemcsak országonként, hanem még Franciaországon belül is vidékenként változó jelentőséggel — a nép befolyásolásának csupán egyik eszköze volt egy olyan korban, amikor csak alig-alig terjedt az iskolázás és az érzékek közül a hallásé volt a főszerep. Amit a népi művelődés e forrásairól Mandrou a XVII. és XVIII. századi Franciaországgal foglalkozó munkájában összegez, az erre vonatkozó részkutatásokat egy már előzőleg, 1964-ben megjelent és akadémiai díjjal jutalmazott munkája foglalja magában. (A munka címe: „De la culture populaire aux 17e et 18e siècles." — A könyv címe azt a nem elhanyagolható, de a magyar fordításban csak nagyon nehezen visszaadható tényt is jelzi, hogy itt nem a népi kultúráról általában, hanem annak csak egy területéről van szó.) E munkája előszavában a szerző elmondja, hogy tulajdonképpen Borisz Porsnyev „Népi felkelések Franciaországban 1623-tól 1648-ig" című müve — melynek francia kiadását R. Mandrou rendezte sajtó alá és látta el előszóval — adta számára a döntő lökést a népi művelődés forrásainak kutatásához. Porsnyev ugyanis „vak erőnek" („force aveugle") nevezi az általa tárgyalt kor népi tömegeit. Ez a fogalmazás, illetve a mögötte rejlő súlyos probléma ösztönözte Mandrout arra, hogy elkezdje kutatni: volt-e részük valami szellemi táplálékban és ha igen, milyenben a „vak erőként" érvényesülő népi mozgalmak részvevőinek. Ezen az úton jutott el az ún. „Kék könyvtár" (Bibliothèque bleue) sorozathoz, amely Troyes-ban indult meg a XVII. század elején, és amelynek egyes köteteit több mint két évszázadon át újra meg újra kinyomták. Ezeknek a népkönyveknek a részletes elemzése (amelynek eredményét egyébként Mandrou a Századok más helyén tanulmányban fogja ismertetni) vezette őt az előbbiekben jelzett következtetésekre a népi kultúra e sajátos forrásának szerepére, jellegére, hatására vonatkozólag.
