Századok – 1968

Közlemények - Földes Éva: Művelődéstörténeti és történelem-pszichológiai problémák Robert Mandrou munkásságában. 1026

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI PROBLÉMÁK MANDROU MUNKÁSSÁGÁBAN 1033 Ha egyéb vonatkozásaiban is tanulságosak Mandrou történetpszichológiai kutatásai, kutatásmetodikai fejtegetései, a marxista kultúrtörténész számára sokszorosan azok, amikor a népi kultúra vizsgálatának lehetőségeit, módszereit taglalja. (Sajnos a magyar nyelvben a kultúra fogalma hagyományosan olyan egyoldalú ós leszűkített tartalmat takar, hogy nehéz vele érzékeltetni mindazt, amit a még csak kialakulóban levő marxista kultúra-koncepció, valamint a történet pszichológiai értelmezés szerint is magában kell foglalnia.) A széles néptömegek fizikai életfeltételeinek, életkörülményeinek vizsgálata alig jelent kevesebb nehézséget, mint a mindenkori népi műveltség elemzése, egy korszak képe mégsem lehet teljes — hangsúlyozza Mandrou —, ha csak egy kis felső réteg táplálkozásáról, öltözködéséről, életformájáról szerzünk ismereteket, ha látókörünkön kívül esnek a nép alultápláltsága, egyoldalú táplálkozása, a nagy éhínségek és a pusztító járványok. Azoknak az életét, mindenkori körülményeit, műveltséganyagát, „akik nem beszélnek magukról és közvetlenül nem tanúskodnak", természetesen sokkal nehezebb feltárni, mint azokét, akikről a források szólnak, de Mandrou saját részkutatásaival is bizonyítja, hogy nem lehetetlen. Természetesen szó sincsen arról, hogy „tíz francia közül kilencnek" a kultúrája elhomályosítani kívánná az egyét, a vizsgált korszakban különösen kiemelkedő nagy francia kultúrát, amely Mandrou könyvében is megkapja a súlyának, jelentőségének megfelelő helyet, bizonyítván, hogy a történetpszichológiai indítású kutatás ebben a vonatkozásban is mennyi új összefüggés feltárására nyújt lehetőséget. Nem lehet azonban nem tudomásul venni, hogy a „tudós" kultúra mellett volt valami más, egy másik kultúra, amely ugyanúgy beletartozik egy nép kultúrtörténetébe, mint a nagy kultúra. („Nous disons toujours la civilisation française: le pluriel est plus prudent et plus juste hier, comme aujourd'hui." — Mindig francia kultúráról beszélünk — írja Mandrou —, pedig a többesszám használata bölcsebb és pontosabb volna tegnap ugyanúgy, mint ma.") A népi kultúra fogalmát Mandrou szélesen értelmezi. Nemcsak azt tekinti népi kultúrának, amit a nép magából, magának alkotott, hanem ide sorolja a népi művelődés minden forrását, mindazt, amit az uralkodó osztály juttatott a tömegeknek, hangsúlyozva azokat a jellegbeli, színvonalbeli különbségeket, amely falu és város között ilyen vonatkozásban is mindenkor fennállott. A XVII. és XVIII. századi falu két kultúrcentruma a templom és a fonószoba, a „veillé", az esti közös munka. Ezeken az esti falusi összejöveteleken olvassák fel azokat a népkönyveket, amelyek — mint ezt Mandrou idevonatkozó részletkutatásai több oldalról bemutatják — egészen a Francia Forradalomig igen jelentős szerepet játszanak a falusi nép életében és kulturálódásának szinte kizárólagos forrásai. Mit tartalmaznak ezek a népkönyvek ? Mandrou a „littérature d'évasion" megjelöléssel foglalja egybe őket, ami magyarul lényegileg „elterelő"-, ,,leszerelő"-irodalmat jelent. ,,A házaló árusok (colporteurs) által terjesztett irodalom szinte teljes érdektelenséget tanúsít a mindennapi élet iránt — írja Mandrou —. Az esti összejövetelek részvevőit egy képzelt világba helyezi át, ahol a pogány vagy keresztény, tündéri vagy ördögi csodával találkoznak lépten-nyomon. . . De nem számol a valósággal, amelytől a nép nem tud szabadulni, nem foglalkozik a felkelésekkel, az éhínségekkel, a régi és új vallási válságokkal; .. .A népi kultúrának ez a közös alapja álomvilágból táplálkozik —"