Századok – 1967

Közlemények - Rév Erika: A védelem szerepe a népbiztosperben 583

A VÉDELEM SZEREPE A NÉPBIZTOSPERBEN 595 világát, gondolatmenetét és azokat a rugókat is, amelyek ezen személyek elhatározását és cselekvését irányítják, mozgatják". Majd bejelentette Aezél Imre, olyan adatok birtokába jutott, amelyek alkalmasak arra, hogy a bíróság tisztánlátási képességét fokozzák és immúnissá tegyék minden megtévesztési kísérlettel szemben. Közölte, hogy augusztus 26-én a Bécs felé induló egyik hajón a rendőrség egyik utasnál, Natonek Istvánnál különböző leveleket, iratokat és nyomtatványokat talált, amelyeket Ágoston Péter vádlott egyik védője, Nagy Mihály juttatott el Bécsbe szállítás céljából Natonekhez. E levelek tartalma és a lefolyt nyomozás egyéb adatai — a főállamügyészhelyettes szerint — kétségtelenné teszik, hogy Nagy Mihály védő összeköttetést tartott fenn ,,a Bécsbe szökött népbiztosokkal és bolseviki vezérekkel, hogy tőlük nagyobb összegeket kért és kapott a védelem ellátásának céljára". A bejelentés szerint az egyik levél Böhm Vilmoshoz, a másik pedig Kunfi Zsigmondhoz íródott, s e levelekből kétségtelenül kitűnik, hogy a védők pénzt fogadtak el a bécsi emigrációtól. De a Natoneknél talált és az ellenforradalmi rendszert támadó cikkek kéziratai azt is világossá teszik, hogy a védőknek a bécsi emigrációval való összeköttetése „nemcsak a kölcsönös tájékoztatást célozta, hanem ennél sokkal magasabb célt szolgált ez az összeköttetés: a mai magyar kormányzati rendszer megdöntésének előkészítését célozta". A főállamügyészhelyettes felhívta a figyelmet arra: „Tartsa szem előtt a bíróság, hogy a börtönök falai nem elég vastagok ahhoz, hogy az ilyen embereket ártalmatlanná tegyék." Végül azt indítványozta, hogy a bíróság „a perrendtartás vonatkozó szakaszai alapján tegye mérlegelés tárgyává, hogy a bejelentés folytán milyen intézkedések megtétele nélkülözhetetlen és szükséges". A főállamügyészhelyettes bejelentése egész nyíltan fenyegette nemcsak a vádlottakat, hanem a védőügyvédeket is. Ez a fenyegetés a különítmények figyelmét egyenesen a védők ellen irányította, az adott helyzetben bármikor számíthattak arra, hogy elteszik őket láb alól. Ugyanekkor a vád képviselője nem jelölte meg a bűnvádi perrendtartásnak azt a szakaszát, amely bármiféle intézkedést szükségessé tenne, mert a Bp-nek nem volt egyetlen olyan szakasza sem, amelyet a védők ellen fel lehetett volna használni amiatt, mert külföldről fedezték a védői költségeket. A főállamügyészhelyettesnek az az állítása, hogy a védők olyan összeköttetést tartanak a bécsi emigrációval, amely az egész ellenforradalmi rendszer megdöntésére irányul, természetesen nem volt igaz. Már csak azért sem volt igaz, mert az ügyész kommunistáknak tekintette Böhm Vilmost és Kunfi Zsigmondot, akik a kót ós feles Internacionáléhoz tartoztak és éles ellentétben állottak a kommunistákkal. Az adott időpontban szó sem volt arról, hogy akár ők, akár más, közvetlen akciót kezdeményezzen az ellenforradalmi rendszer megdöntésére. A tárgyalás elnöke a főállamügyészhelyettes e bejelentése kapcsán nyilatkozattételre hívta fel a védőket. Az ügyvédek személyét a legközvetlenebbül fenyegető helyzet a magyarázata annak, hogy a védők első nyilatkozatai csupán arra szorítkoztak: egyáltalán nem tudtak arról, hogy a részükre juttatott honorárium a béqsi emigrációtól ered, a külföldi sajtóból viszont köztudomású volt, hogy a nyugati államok munkássága pénzt gyűjtött össze a per költségeire. Az pedig szintén köztudott, hogy hasonló perekben a védelmi költségeket ilyen módon szerzik meg, és ebben soha senki semmiéle diffamáló dolgot nem talált. A védők valamennyien kijelentették, hogy amennyiben bizonyítást nyer, hogy „bolseviki eredetű" pénzből fedezték a honoráriumukat, arról lemondanak, és az általuk kapott összegeket bírói letétbe helyezik. Csupán a harmadik védő: Conda Béla ügyvéd talált magára, aki felszólalásában a főállamügyészhelyettes bejelentését a védelem elleni támadásnak minősítette, és éles vitába keveredett az elnökkel. Az elnök ismételt rendreutasításai ellenére rámutatott arra, hogy a vád jogtalan támadást indított a védők ellen, az általa bejelentettek bizonyítva egyáltalán nincsenek, közismert, hogy Nagy Mihály kommunista-ellenes szociáldemokrata volt, és ő maga mindaddig ellátja Szabados Sándor védelmét, „amíg védői székéből erőszakkal el nem távolítják". Az elnök ezekért a kijelentésekért ismételten rendre utasította őt, de kényfelen volt elismerni: „itt igenis meg vannak támadva Önök azért, mert ki 10,000, ki 16.000, ki 20.000, ki pedig 5.000 koronákat fogadott el dr. Nagy Mihálytól, aki viszont a pénzt Bécsből kapta". Amikor a főállamügyészhelyettes észrevette, hogy a védők kezdenek magukhoz térni, az ellenük irányuló veszélyes helyzet ellenére megkísérlik a belentés visszautasítását, ismét támadólag lépett fel, felhívta nemcsak a bíróság, hanem a nyilvánosság figyelmét is, hogy a kommunista vezetők március 21-е előtt a gyűjtőfogházban is megtalálták az alkalmat arra, hogy egyes szociáldemokrata vezetőkkel összeköttetést tartsanak fenn. A vád képviselője ugyanakkor a Tanácsköztársaságot Magyarország történetében előforduló ,,legundorítóbb puccsnak" aposztrofálta és ismét hangoztatta, hogy az „ilyen elemeket" ártalmatlanná kell tenni, és ehhez a börtönök falai sem elég vastagok. Szerinte