Századok – 1967

Közlemények - Rév Erika: A védelem szerepe a népbiztosperben 583

596 RÉV ERIKA ezt bizonyítja e forradalmak története. Ez a felszólalás lényegében ismét a védők elleni életveszélyes fenyegetést tartalmazott. A további felszólalásokból kitűnt, hogy Blauner Mórt, Ágoston Péter egyik védőjét, a Natonek elleni nyomozás során a rendőrség több órán át kihallgatta, Blauner ezért nyiltan hangoztatta, hogy a védelem ellen — a tárgyalótermen kívül ugyan — de állandó üldözés folyik, ós indítványozta, hogy az ügyész bejelentését tegyék át a Budapesti Ügyvédi Kamarához, annak elbírálása végett, hogy a védők terhére róható-e a Nagy Mihály -tól kapott pénz felvétele. A védők közül egyedül Gál Jenő nem kapott tiszteletdíjat azokból az összegekből, amelyeket Nagy Mihály kezelt. Ezt a helyzetét arra használta fel, hogy élesen visszautasította az államügyészhelyettes bejelentéseit, amelyeket „jogtalannak és a védelem elleni illetéktelen támadásnak" tartott. Az elnök ós Gál Jenő között a következő vita folyt le: Elnök: „Ezt a leghatározottabban visszautasítom és az ügyvéd urat rendreutasítom. Nem az ügyvéd úr bírálja ezt meg, mi az, hanem én bírálom meg, mint a tárgyalás vezetője ós ha így folytatja, megvonom a szót, mert másra nincs joga, mint arra felelni, kapótt-e ebből a pénzből, mennyit kapott és hol van ez a pénz. Erre lehet felelni, másra semmire. Tessék ehhez tartani magát." Gál védő: „Azt, hogy mit szabad a tárgyaláson mondani, kétségkívül méltóságod dönti el, meg is vonhatja a szót tőlem. De azt senki nekem meg nem tilthatja, hogy mint védő, a másik oldalról jövő az általam jogtalannak tartott, és az egész ügyvédi kar lebecsülését jelentő támadást vissza ne utasítsam. Engem el lehet innen távolítani, tőlem meg lehet vonni szót, de ügyvédi becsületemet megtámadni senki által nem engedem." Elnök: „Még egyszer figyelmeztetem, mert több figyelmeztetést nem fogok adni. Megvonom a szot, ha így beszól. Tessék rátérni a tárgyra."1

7 Bár az elnök többször figyelmeztette és rendreutasította, Gál Jenő rámutatott arra, hogy a Nagy Mihály elleni bejelentés nincs bizonyítva, törvényes módon indítsanak ellene eljárást, mert enélkiil mindaz, ami törtónt, a védelem megzavarására irányul. Ugyanakkor kiemelte, hogy ő már az eljárás elején rámutatott arra, hogy vissza kell térni a gyorsított eljárásról a Bp. szerinti rendes eljárásra, mert csak az biztosítja, hogy a védelem a váddal egyenrangúan harcolhasson. Hangsúlyozta, hogy a gyorsított eljárásban az ügyészség kezében vizsgálóbírói hatalom van és ilyen, valamennyi védő ellen történő általánosító támadás megindítása után védői funkciót megnyugtató módon ellátni nem lehet. Alkalmat talált a védő arra is, hogy ismét — akárcsak a tárgyalás elején — a békeszerződés rendelkezéseivel érveljen, kifejezésre juttatva, hogy lényegében politikai üldözésnek tekinti a vád képviselőjének a védők elleni fellépését. A védőknek a főállamügyészhelyettes ós az elnök ellen i harca négy tárgyalási napot vett igénybe. A vita végén Stocker Ántal elnök már kénytelen ,volt bizonyos mértékig visszakozni ós azt állítani, hogy ő nem szólította fel a védőket nyilatkozattételre a pénz felvétele kérdésében, erre csupán lehetőséget adott és csupán az nyilatkozott erről, aki akart, de őneki „esze ágában sem volt" erre bárkit kényszeríteni. Az elnök ezzel meghazudtolta saját magát, mert a gyorsírói feljegyzések híven megőrizték azokat a felhívásait, amelyek egyenesen arra irányultak, hogy a védőknek nyilatkozniok kell a bécsi eredetű honoráriumról. A vita végül is azzal zárult, hogy Nagy György valamennyi védő nevében bejelentette, hogy az Ügyvédi Kamarához fordultak védői jogaik megóvása és a védői állás tiszteletben tartása érdekében, és amíg megfelelő elégtételt nem kapnak, erkölcsi lehetetlenség számukra a védelem további ellátása. A főállamügyészhelyettes e bejelentésre azt indítványozta, hogy a Bp. 302. § 3. bekezdése értelmében a bíróság hivatalból rendeljen ki védőket. A főállamügyészhelyettes indítványa folytán a bíróság mind a tíz vádlott részére 1920. szeptember 6-án hivatalból rendelt ki védőt. Az újonnan kirendelt védők közül mindössze öten voltak jelen ezen a tárgyalási napon, és közülük hárman nem fogadták el a kirendelést, részben azért, mert a proletárdiktatúra idején üldözést szenvedtek s ezért „képtelenek" a védelemre, részben betegségre, részben halaszthatatlan vidéki elfoglaltságukra hivatkozva. Nem kétséges, hogy Aczél Imre főállamügyészhelyettes támadása olyan nyomasztó légkört támasztott, hogy a kirendelt védők többsége biztonságosabbnak látta, ha nem vállalja el a védelmet. A Budapesti Ügyvédi Kamara választmánya részben a Kamara ügyészének bejelentése folytán megkereste a gyorsított tanácsot ós az ügyészséget a főtárgyalásról készített gyorsírói feljegyzések másolatának, továbbá azoknak a tényeknek és bizonyítékoknak a "Arch. Budapesti Bűntetótörvényszék 1020—6274. XLIX. köt. 3214—15. 1.