Századok – 1967
Tanulmányok - Jemnitz János: Az 1917. évi orosz forradalmak és az európai szocialista munkásmozgalom 917
AZ OROSZ FOfillADAI.MAK ÉS AZ EUBÓPA1 SZOCIALISTA MOZGALOM 921 Magyarországon is hamarosan forradalom robban majd ki, s éppen ezért tényleges katonai inváziótól, az új, demokratizmus felé haladó világban nem tartottak. Mindenki az Internacionálé újjáéledéséről és Stockholmról beszélt. Konstant inápolyról és a hódító célkitűzésekről már sehol nem hallottak beszélni. A szocialista küldöttség oroszországi útja így végül ellentétes eredményt hozott, mint amit vártak: a békevágyat Párizsban is komolyabban kellett venni. A francia munkásmozgalmi reagálásoktól nem sokban tért el az angol sem. Március első felében az angol szocialisták még kevéssé vártak Oroszországban jelentősebb fordulatot. Amikor pedig az első olyan hírek eljutottak Londonba, amelyek a kormány, a hadsereg és a duma ellentétéről, a zavargásokról számoltak be, a Labour jobbszárnyán állók változatlanul csak amiatt aggódtak, hogy Péter várott olyan felelős, parlamentáris kormány alakuljon, amely egyszerre megfelel a nép igényeinek és a háború követelményeinek.12 Március 20—22. között az orosz forradalom méreteiről már Angliában is többet tudtak meg a szocialisták. A kormányt Buchanan követ informálta, aki egyúttal azt kérte a kabinettől, hogy hassanak a Labour vezetőire oly irányba, hogy ezek üdvözleteikkel Kerenszkijt és Csheidzét támogassák a keleti front fenntartására.13 A kormány közvetítésére nem is nagyon volt szükség. A New Statesman változatlanul a február—március eleji értékeléseit hangoztatta, ezt csak egy ponton módosítva: az orosz katonai vereségekért most egyszerre már a cári rendszert okolta, s az új parlamentáris uralomtól várta, hogy a keleti front megszilárduljon, sőt a németekkel szemben az oroszok újra kezdeményezők legyenek.14 A Munkáspárt és az angol szakszervezetek vezetői hasonló értelmű, a franciákéra emlékeztető táviratokat küldtek Pétervárra. Miként azonban az ilyen állásfoglalások Párizsban sem voltak egyedül jellemzőek, a baloldali áramlatok Londonban is alámosták hegemóniájukat. S ebben a párizsiakhoz hasonlóan a londoni orosz forradalmi emigrációnak is része volt. Georgij Csicserin, a londoni orosz szocialista csoportok titkáraként ismertette a forradalom után a közös gyűlésen elfogadott határozatot, amelyben először is hangsúlyozták: a forradalom bebizonyította, hogy a háború viszonyai között is elérhet eredményeket a radikális munkásmozgalom. Az orosz emigráció tiltakozott az ellen, hogy a februári orosz eseményeknek a Nyugaton egyszerűen németellenes élt kívántak adni, s abból eltagadják egyfelől a szociális élt, másfelől az általános háborúellenes tartalmat. Végül a párizsi Nacsalohoz hasonlóan, tiltakoztak az ellen, hogy Henderson és a szakszervezeti vezetők az orosz munkásokat a háború folytatására szólítsák, s ráadásul úgy tüntették fel magukat, mint akik a forradalmat támogatják — hiszen eddig csak akadályokat gördítettek eléje.15 A Független Munkáspárt, éppen mivel a háborút első pillanattól kezdve elszántan támadta, s a szociális követeléseket is sokkal inkább napirenden tartotta — igaz rokonszenvvel nyilatkozott a februári forradalomról, méghozzá nemcsak olyan értelemben, hogy azt befejezettnek tekintette volna. Bruce Glasier, a párt egyik vezető egyénisége és publicistája, a forradalom másnap-12 New Statesman, 1917. márc. 17. 13 M. M. Karliner : Rabocseje dvizsenyije v Anglii v godü pjervoj mirovoj vojnü. Moszkva. 1961. 251. 1. 14 New Statesman, 1917. máre. 24. 15 The Labour Leader, 1917. márc. 22. 7 Századok 1967/5
