Századok – 1967
Tanulmányok - Szekeres József: Az 1940. évi általános bányászsztrájk története 82
AZ 1940. ÉVI BÄNTÄSZSZTRÄJ К 85 bármilyen úton és áron való megszerzése volt a fő céljuk, nem riadtak vissza a legvadabb szociális frázisok alkalmazásától sem, hogy szociális bázisukat a kispolgárságon kívül az ipari és mezőgazdasági dolgozókra is kiterjeszthessék. A szélsőjobboldali vezérek hamar felismerték a kormány ingadozását és tehetetlenségét a munkásügyek rendezése terén, és nem is késlekedtek, hogy ezt kihasználják. Telekiék a nyilaspártok bomlasztó demagógiájának leszerelése vagy legalább fékezése céljából úgy igyekeztek kifogni a szelet a nyilasok vitorláiból, hogy egy sor olyan intézkedést hoztak, amelyek a nyilaspártok programjában is szerepeltek. Ilymódon a Teleki-kormány által 1939-ben hozott új szociális rendeletek, illetve a korábbi rendelkezések most meginduló végrehajtása hideg politikai számítás szülöttei voltak és szervesen beleilleszkedtek a burzsoázia általános politikai vonalvezetésébe. A bányamunkások helyzetének rendezése terén 1939 nyarán került sor az Esztergom—budapestvidéki, a dorogi és a nógrádi szénmedence dolgozóinak legkisebb munkabére megállapítására.7 A bérmegállapító bizottság első összetételében igyekezett a bányamunkások helyzetén komoly mértékben javítani. A bizottság első elnöke éppen az a Hilscher Rezső volt, aki egy 1936-ban megjelent, Komárom vármegyét ismertető gyűjteményes kötetben hiteles és egyben megdöbbentő tényeket tartalmazó tanulmányt adott közre a tatabányai munkásviszonyokról8 . Elnöklete alatt a salgótarjáni szénmedencében 20 — 40—60%-os béremelést jelentő minimális munkabéreket állapítottak meg. A bányatőkések, akik amúgy is a legélesebb ellenzői voltak a kormány szociális reformprogramjának, fellebbezést nyújtottak be az iparügyi miniszterhez, a Teleki-kormány pedig sietett a szénkapitalisták kívánságát teljesíteni. Az iparügyi miniszter hatályon kívül helyezte a bizottság döntését és visszahívta az állami kiküldötteket. A bizottság ezen tagjai intésben részesültek, az újonnan kiküldötteket pedig alapos instrukciókkal látták el. Űj összetételében is azonban kénytelen volt a bizottság 15%-os béremelést elhatározni. A többi bányában is hasonló bérmegállapítási határozatok születtek.9 Dr. Varga József egyetemi tanár iparügyi miniszterré történt kinevezése után gyorsabb lépések következtek a meglevő munkásügyi rendeletek végrehajtása terén. Rövid egy év folyamán a legkisebb munkabérek rendszerét oly mértékben fejlesztették tovább, hogy 1940 őszére 53 iparágban és 8 bányászati szakmában voltak határozattal megállapított munkabérek. Ez a rendszer az összmunkásság 85%-ára terjedt ki. A fennmaradó 15% főleg új gyárakban és üzemekben dolgozott, s ezáltal már az indulásnál is kedvezőbb bérezésben részesült. A munkaidő tekintetében egyedül az idényjellegű építőipar területén nem történt szabályozás; egyébként a vállalatok 94%-nál a napi munkaidőt 8 órában állapították meg. 1939 nyarán valósult meg először tömegméretekben 7 Párttörténeti Intézet Archívuma (a továbbiakban PIA.) Bányászszakszervezet iratai. 11/1939. sz. 8 Magyary Zoltán—Kiss István: A közigazgatás és az emberek.' Ténymegállapító tanulmány a tatai járás közigazgatásáról (Bpest. 1939) c. kötetből Hilscher Rezső tanulmánya: A bányász népesség. 98—107. 1. 9 A salgótarjáni szénmedencébe kiküldött minimális munkabérmegállapító bizottság működését ismerteti: A bányászok élete a Horthy-rendszerben. 1919 — 1944. Válogatott dokumentumok gyűjteménye. A kötet forrásanyagát összeállították és szerkesztették: Kubitsch Imre, Szekeres József (Bpest, 1960). 264—257. 1.
