Századok – 1967
Tanulmányok - Hajdu Tibor: A polgári demokrácia külpolitikája 1918–1919-ben 869
890 HAJDU TIBOR. 3. Erdély és Szlovákia elszakadása. A ,,Keleti Svájc" koncepció és Jászi bukása (1918 november — 1919 január) Bár elképzelései már Aradon csődöt mondtak, 1919 január elejéig Jászi Oszkár szőtte a magyar külpolitika fő szálait. Tisztában volt azzal, hogy az antantot minden a szövetséges csehszlovák, délszláv, román nemzetekhez köti és semmiképpen sem állhat velük szemben a magyar kormány pártjára. Ezért elsősorban a szomszédos nemzetekkel való megegyezésre törekedett. Miután azonban semmit sem tudott ajánlani nekik, amit a magyar állam nélkül ne nyerhettek volna el s ragaszkodott Magyarország területi integritásának túlhaladott elvéhez, a volt nemzetiségekkel való megegyezési kísérletek csak kudarccal végződhettek. A kormány egy részének még Jászi kispolgári nacionalizmusa sem volt elég következetesen „nemzeti". A kormánypártok eltérő elképzeléseinek közös nevezője a területi integritás legfeljebb kisebb engedmények árán való megőrzése volt, demokratikus belső reformok segítségével. Ez a törekvés távol esett a realitások világától. Joggal írta kormányának Ausztria budapesti követe: Budapesten mindenütt maximális remények uralkodnak „a magyar integritás megőrzése lehetőségének tekintetében, amit az objektív szemlélő nem tekinthet másként, mint utópiát" és „a naivitás, amellyel a Károlyi-kormány hisz abban, hogy egy vesztett háborút politikai győzelemre tud fordítani, valóban mindig zavarba hozza az embert".11 2 Jászi és és Hodza tárgyalásai során felszínre kerültek a külpolitikai ellentétek a kormányon belül. Jászi azt hitte, hogy kielégítheti a szlovákokat korlátozott autonómiával, az országos képviselőház és a magyar hivatalos nyelv fenntartásával. Arra sem szánta el magát, hogy hozzájáruljon az autonóm szlovák kormány és nemzetgyűlés létrehozásához, a közoktatásügy átadásához e kormánynak, s ragaszkodott Kelet-Szlovákia bizonyos fokú különállásához, abban a reményben, hogy a keleti részen jobban sikerül érvényesíteni a magyar befolyást. Ellenezte a szlovákoknak azt a kívánságát is, hogy a városokban készítsenek új adatfelvételt a nemzetiségi megoszlásról. (A falvakra vonatkozó, kevésbé torzító régi hivatalos statisztikát elfogadták volna.) A Károlyipárt többsége túlzottnak tartotta Jászi engedményeit, s heves támadásokat intéztek ellene. Bartha, Berinkey, Buza és Lovászy ragaszkodtak a közös parlamenthez, noha Hodza leszögezte, hogy külön nemzetgyűlést akarnak113 — az országos parlamentet a nemzetgyűlések delegációi pótolták volna — Lovászy kategorikusan tiltakozott az ellen, hogy a megszállott területeken a köztisztviselők esküt tehessenek, akár kényszer hatása alatt is, az új imperiumra, ami pedig állásuk elvesztését vonta maga után.11 4 A vita késedelmet okozott a hűségeskü engedélyezésében s hozzájárult ahhoz, hogy a földönfutóvá vált tisztviselők ezrei lepjék el a fővárost. Buza Barna még később is ellenezte az igen mérsékelt ukrán és német autonómia megadását, s kétségbevonta, hogy az érintett népek maguk kívánják-e ezt. Hiába figyelmeztette Kunfi: „Hogy a németekkel ügyünket rendez-112 Cnobloch 1918. dec. 27. és 1919. febr. 8-i jelentéséből. Id. Low: i. m. 41.1. (Más, a bécsi Staatsarehivban található dokumentumokkal együtt, kénytelen vagyok ezeket is Low munkája alapján ismertetni, mivel az 1918 novembere után keletkezett magyar vonatkozású iratokba magyar kutató nem nyerhetett betekintést 1967 előtt). 113 OL. Az 1918. dec. 1-i minisztertanács jkv-e. 114 OL. Az 1918. dee. 17-i minisztertanács jkv-e.
