Századok – 1967

Tanulmányok - Nemes Dezső: Az Októberi Forradalom és Magyarország útja a szocializmushoz 827

844 NEMES DEZSŐ Az antifasiszta koalíció a munkásosztály, a parasztság, a városi kispolgárság, a nácikkal szembefordult burzsoázia és az értelmiség nemzeti frontját testesítette meg. A koalíció balszárnya — a Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt zöme, a Nemzeti Parasztpárt túlnyomó része és a Kisgazdapárt demokratikus szárnya — a munkásság, a szegényparasztság és részben a városi kispolgárság politikai képviselete. A koalíció jobbszárnya — ide tartoztak az átállt tábornokok, a Kisgazdapárt képviselőinek nagyobb része s a Szociáldemokrata Párt újjászerveződő jobbszárnyának képviselői - a burzsoázia, a kulákság s az ő politikai uszályukban levő kispolgárság politikai képviselete. Az ország felszabadulása nyomán talpraugrottak az addig elnyomott forradalmi erők, s megindul gyors fejlődésük. Önbizalmukat, tettrekészségüket nagyon megnövelte, hogy a Vörös Hadsereg, a forradalom hadserege szabadítja fel hazánkat. Azonnal szert tettek olyan fokú szervezettségre és befolyásra, hogy közreműködésük nélkül nem lehetett többé új hatalmat megteremteni Magyarországon. Erejük és befolyásuk azonban nem rögtön válik olyan fokúvá, amely könnyen nélkülözhetővé teliette volna a kulákságra és a burzsoázia bizonyos részére is kiterjedő széles nemzeti összefogást. A tömegek politikai érettsége csak a további küzdelem tapasztalatai nyomán emelkedett olyan színvonalra, amikor már megérttették a szakítás szükségességét mindazokkal, akik céljaik valóraváltását gátolják, az ország fejlődésének útjában állanak. Tehát a felszabadulás idején a forradalmi erők nehezen vehették volna kezükbe az ország vezetését egyedül, a csupán mérsékelt változásokat kívánó erők pedig meg sem kísérelhették, hogy a forradalmi erőkkel való együttműködés nélkül, a maguk kizárólagos hatalmát teremtsék meg. így jött létre a széles körű nemzeti koalíció, melynek megteremtését a kommunisták a felszabadulás előtt is szorgalmazták. A nemzetközi körülmények, pontosabban a Szovjetunió és az angolszász hatalmak szövetsége is koalíciós összefogásra ösztönözte a kibővült, Hitler-ellenes front különböző pártjait. A belső erőviszonyok alakulása során, a politikai küzdelem menetében kellett eldöntenie, hogy ebből az összefogásból mely erők részére származik több előny vagy több hátrány. A koalíció jobbszárnyán helyezkedtek el az angolszász politikai orientáció hívei. Azt remélték, hogy a nyugati hatalmak majd a háború után megadják számukra azt a segítséget, amit 1943 — 44-ben hiába vártak. Addig akartak most együttműködni a kommunistákkal, amíg megfelelő segítséget nem kapnak az angolszászoktól a forradalmi erőkkel való szakításhoz, az utóbbiakkal való leszámolásra. E politikájukkal összefügg az is,'liogy az ország helyreállítását elsősorban a külföldi tőke segítségétől várták, s a külföldi tőke felügyelete alatt vélték megoldhatónak. Ebben van a magyarázata annak, hogy nem léptek fel semmiféle saját programmal, hanem tudomásul vették a kommunisták által előterjesztett programot. Ügy tettek, mintha őszintén elfogadnák, — mert nem tartották tanácsosnak, hogy a népben nagy reményeket keltő programmal nyíltan szembeforduljanak. A végrehajtását viszont kezdettől fogva szabotálni igyekeztek. Tehát a nemzetközi körülmények számukra kedvezőbb alakulását várták, hogy a nyugati hatalmak hatékonyabb segítségéve! majd kiszorítsák a munkásosztályt a hatalomból és megszilárdítsák a tőkés rendet. 1944 őszén nem volt előre eldöntve, hogy a Vörös Hadsereg hamarabb eljut a Kárpátoktól Bécsig, mint az angolszász erők Róma térségétől Milánóig. Márpedig ez történt, s ezzel természetesen kudarcot vallott Churchilléknek az