Századok – 1967
Tanulmányok - Gonda Imre: A hadi- és békecélok a Monarchia háborús politikájában 37
70 G0NDA IMRE lag arra a felfogásra jutottak, hogy a két hatalom területbővülései mindkét oldal teljesítményeivel hozandók összhangba".61 E megállapítás mindenesetre illuzórikussá tett minden olyan elképzelést, amely a Német Birodalom és a Monarchia szövetségének puszta lététől s elsősorban a németekre áthárítandó katonai erőfeszítésektől várta utóbbi integritásának biztosítását, vagy ezen túlmenően az esetleges területi növekedést is, ahogy ezt az eredmények „arányosításának" Károly—Czernin-féle elve előírta volna. A határozat ezen pontjának megszövegezése meghiúsította azt a reményüket, hogy az általuk elképzelt „automatizmus" egyáltalán érvényesülhet. Ez ui. azt jelentette volna, hogy a német győzelem a Monarchia nagyobb katonai erőfeszítései nélkül is területi gyarapodást hozhatott volna a Habsburg uralkodónak. Ez persze eleve hiú remény volt,62 de nyilvánvaló kudarca még jobban csökkentette a Monarchia és Németország szövetségének értékét Károly új irányzata szempontjából. Ezzel szemben igen gyenge vigaszt jelentett Czerninnek az az egy évvel később hangsúlyozott kiegészítő megállapítása, amely szerint a minimális program többek között azt jelentette, hogy „Ausztria-Magyarország. . . nem köteles német hódító törekvésekért tovább harcolni".6 3 Hogy e kitétel mit jelent akkor, amikor a „hódító törekvések" tartalmát lényegében a németek állapítják meg, arra nem térünk ki ezúttal. Itt a szóbanforgó megállapodásra ill. annak bizonyos homályos születési körülményeire vonatkozólag csupán Czernin egyik megjegyzésére kell még utalnunk, amely szerint „a Bethmann Hollweggel való tárgyalások sohasem teremtettek teljes világosságot".64 Nem kell külön kiemelni, hogy a Monarchia külügyminisztere részéről 1918 februárjában nem volt különösen gáláns gesztus e megjegyzés, de tükrözte a hangulatot, amelyet, a márciusi tárgyalások „eredménye" hagyott benne. Semmi ok nem volt arra, hogy e hangulat az elkövetkező napokban megjavuljon. Czernin március végi berlini megbeszélései — amelyek csupán a Sixtus-akció megvalósításának bevezető aktusát jelentették — azt mutatták, hogy a háborús politikával kapcsolatos lazítási kísérlet német részről ellenállásba ütközik, holott ekkor — Bethmann Hollweg kancellársága idején — még lett volna bizonyos hajlam arra, hogy a későbbi veszélyek előjeleit felismerjék. Maga Bethmann is tanúskodik erről, amidőn Czerninnek azon törekvéséről, hogy megteremtse az ellenséggel való kiegyezéses béke alapját, s meggyőzze ennek szükségességéről a német hatalmi tényezőket is, azt írja, hogy „ha fel is ismertem a Czernin-féle felfogás alapjainak helyességét, kivitelének módját azonban — még ha a közben leleplezett eseményeket nem is ismertem — 61 Bethmann Hollweg és Czernin megállapodása a háborús célok minimális programjára vonatkozólag. 1917. VI. 27. Közli: Volknann: i. m. 13. sz. melléklet. Megtalálható még az okmány Ludendorff: Urkunden, 373 — 374. 1. és más helyeken is. 62 G. Ritter idézett munkájában szintén foglalkozik a Monarchia külpolitikájának azzal a törekvésével, hogy „szolidaritási megállapodás" címen olyan kötelezettségek vállalására bírja a német kormányt, amelyek a szövetségi viszonyból nem következnek, s indokolatlan előnyökhöz juttatták volna a Habsburg-birodalmat. Ritter szex'int ez is az „osztrák bizalmatlanság" jele volt, a „német-birodalmi prepotenciával" szemben, s azzal a következménnyel járt volna, hogy a németeket a háború végnélküli elnyújtására kényszerítette volna, csupán azért, hogy szövetségeseik elvesztett területeit visszahódítsák. Németország ehhez nem járulhatott hozzá, csupán a katonai teljesítmények alapján végbemenő elosztásához. Az egész vita azonban — G. Ritter véleménye szerint is — teljesen elméleti jellegű, a valóságtól idegen volt (254 — 255. 1.). 63 Deutsch-öster. Verhandlungen vom. 5. Februar 1918. Volkmann: i. m. 21. mell. 217. 1. 64 Uo. 219. 1.
