Századok – 1967
Történeti irodalom - Friedländer; Saul: XII. Pius és a Harmadik Birodalom (Ism. B. Lőrincz Zsuzsa) 727
TÖRTÉNETI IRODALOM 727 ha ez az egységfront szétesik, a reakció újra az antikommunizmus jelszavával léphet fel, az emberek ós népek sorsát bizonytalanná teheti, s újra háborúval fenyegetheti. Az 1943-ban megírt cikkek, figyelmeztetések nem találtak meghallgatásra, 1945 után visszaesés következett be, de az utóbbi évek eseményei, a Franco-rendszer belső megingása, az elégedetlenkedők körének kiszélesedése, a kibontakozó sztrájkhullám, az értelmiségiek fellépései 1963 nyarán Alvarez del Vayot bizalommal töltik el. Nem új polgárháború elindítását szorgalmazza, de nem fogad cl passzív attentista véleményeket, magatartást sem. Állandó, pozitív tevékenységet követel, hogy a spanyol belső erők a külső rokonszenvre támaszkodva eltávolíthassanak egy immár 25 esztendeje anakronisztikus rendszert. JKMNITZ JÁNOS SAUL FRIEDLÄNDER: XII. PIUS ÉS A HARMADIK BIRODALOM (Budapest, Kossuth Könyvkiadó. 1966. 228 1.) I XII. Pius világháborús szerepe az utóbbi évek sokat vitatott kérdései közé tartozik. Számos kisebb-nagyobb tanulmány, forrásközlés jelent meg az elmúlt esztendőkben, amelyek arra lettek volna hivatottak, hogy e problémakörre fényt derítsenek. Az egyház által támogatott kiadványok és a nemrég VI. Páltól szorgalmazott hivatalos forrásközlés elsősorban XII. Pius békeköz vetítéseit, valamint a kegyetlenkedések elleni fellépését húzzák alá és hangsúlyozzák a pápa fáradozásait az európai egyensúly megteremtése érdekében. Ezekre a kiadványokra a meghatározott céllal összeválogatott forrásanyag és a következtetések elfogultsága jellemző. Mások felvetik az egyházfő felelősségét a vérengzések kiterjedésében. Pontos tényközléseik ellenére nagy hibája az utóbbiaknak, hogy a levont következtetések sablonossága és a kérdések szimplifikálása miatt mondanivalójuk sokat veszít meggyőző erejéből. Most Saul Friedländernek, Párizsban az Edition du Seuil kiadásában megjelent „Pie XII. et le IIIe Reich" című munkáját fordíttatta le a Kossuth Könyvkiadó és ezzel előbbrevitte ennek a nagyon problematikus kérdésnek a tisztázását. Friedländer (aki Prágában született és jelenleg Svájcban él) az eddig még nem közölt német diplomáciai iratok alapján kísérli meg XII. Pius és a Harmadik Birodalom viszonyának vizsgálatát. Friedländer munkája kitűnik az eddigi irodalomból a diplomáciai iratokon alapuló és realitásra törekvő kövekeztetóseivel. A szerző nyomon követi XII. Pius útját, megválasztásától 1944 végéig. Két fő kérdésre irányítja a figyelmet: XII. Pius németbarátságára és a zsidók kiirtásával kapcsolatos közömbösségére. Meggyőző dokumentumokkal bizonyítja, hogy a pápai trónra kerülő volt müncheni nuncius egész egyházfősége alatt általában nyílt németbarátságról tett bizonyságot. Megválasztását az összes európai államfők közül Hitlerrel közölte elsőnek és a német nagykövetet első audienciája alkalmával kitüntető szívélyességgel fogadta. Lengyelország lerohanása után a pápa hallgatása segítette Németországot. Csak október 20-án jelent meg „Summi Pontificatus" kezdetű enciklikája, amelyben kifejezést adott Lengyelország iránti szimpátiájának anélkül azonban, hogy a német agressziót elítélte volna. Ribbentrop német külügyminiszter vatikáni látogatásának szívélyes légköre, a pápa tartózkodása a sérelmek hangoztatásától teljes mértékben megnyugtathatta a német vezető köröket a pápa együttműködési készsége felől. Ezt igazolta a Kúria magatartása Franciaország megtámadása idején is. Bergen vatikáni német követ jelentése szerint „mint eddig, a Vatikánban most is az a vélemény, hogy Franciaországnak követnie kell Belgium példáját". Találóan mutat rá Friedländer XII. Pius 1940. évi békeközvetítósének lényegére. 1940. jûniuç 28-án a bíboros államtitkár magához kórette Bergent és átadta neki továbbítás végett a pápa üzenetét, amelyben közölte, hogy Anglia, Németország és Olaszország kormányaihoz óhájt fordulni, a háborúskodás megszüntetésére kérve őket. Helyesen utalarra a szerző, hogy XII. Piust ekkor a kommunizmus előretörése nyugtalanította, és ezért kívánta a nyugati hatalmak közötti bókét. Tisztában volt azzal is a pápa — emeli ki Friedländer —, hogy ez a béke a nemzeti szocializmus európai megerősödését szentesítette volna. Ehhez csak azt lehetne hozzáfűzni, hogy ez volt a pápa célja már az 1939-ik évi békeközvetítésnól is (a nyugati szövetség „Kelet ellen"). Tény az is, hogy a Szovjetunió elleni támadást helyesléssel fogadták a Vatikánban. Korábban féltek attól, hogy ha a Szovjetunió távolmarad a háborútól, miközben a nyugati hatalmak veszteségeket szenvednek, a forradalmi erők megerősödve kerülnek ki a háborúból. Egy biztosra vett német győzelem esetén viszont a kommunizmus jelentős 18*
