Századok – 1967
Tanulmányok - Gonda Imre: A hadi- és békecélok a Monarchia háborús politikájában 37
A HADI- 158 BÉKECÉLOK A MONARCHIA POLITIKÁJÁBAN 59 kifejezték azon kívánságukat, hogy igyekezni fognak ebben a kérdésben Ausztria-Magyarország és Németország között nagyobb összhangot elérni. Jelentős mozzanata volt ezen értekezletnek az is, hogy a cs. és k. lengyel főkormányzóságnak Tisza felfogása szerint is zálog és cseretárgy szerepét kell játszania a Monarchia számára, amelyet nem Németországnak, hanem a felállítandó lengyel államnak kell majd átadni a háború után. Tisza további szavaiból kiviláglott, s ezt Czernin azonnal nyugtázta, hogy a lengyel kérdést elsősorban osztrák érdekeltségnek tekinti, mint ahogy Szerbiáét főképpen magyarnak, s ezért a megfelelő viszonosság alapján akkor is támogatja az osztrák érdekű megoldást, ha annak árnyoldalai nyilvánvalóak. A lengyel kérdés így vált ezen minisztertanácsi értekezleten a német—osztrák alku problémájává, s közvetett formában az osztrák—magyar viszony jellegzetes megnyilatkozásává is. E sajátos „kiegyezés" szükségességét az értekezlet második napirendi pontjának nehézségei érdekesen igazolták. Az 1917. január 12-i közös koronatanácsi értekezletnek a fent vázolton kívül több figyelemre méltó mozzanata volt. Ezek közé tartozott, hogy Károly császár és király első ízben foglalta össze a Monarchia maximális és minimális háborús céljait. Az előbbi csoportba tartozik a kongresszusi Lengyelország, Montenegro és a Macva átcsatolása a Monarchiához, továbbá az erdélyi határ bizonyos kiigazítása, s végül a szerb Karagyorgyevics uralkodó-ház kicserélése más dinasztiára. A minimális háborús-cél program a Monarchia teljes integritásának követelését tartalmazza, továbbá a Lovcen megszerzését s a szerb dinasztia leváltását. Igen sokat sejttető volt azonban Czernin külügyminiszter hozzászólásának bevezetése is, amelyben kiemelte, hogy „a Monarchia sokat elért, ha a háborút területi integritásának megőrzésével zárhatja le. Bármilyen plusz ebben az irányban persze igen örvendetes járulék, amelyre vonatkozólag azonban nem lehet jóslásokba bocsátkozni. Az ellenség teljes • térdrekényszerítése a valószínűtlenségek birodalmába tartozik, s ezért kompromisszumos békével kell számolni." A továbbiakban a külügynimiszter kételyét fejezte ki a tekintetben, hogy az Entente hozzájáfulna a kicsiny balkáni államok teljes megsemmisítéséhez, legfeljebb Románia bizonyos megcsonkítását nézné el. A béke mielőbbi elérésére mindenesetre helyesnek tartaná, ha különösen Angliával megpróbálnák elhitetni, hogy nincsenek sem győzők, sem legyőzöttek, ami ugyan kizárja a háborús jóvátételt, ez azonban amúgy is csak a nyilvánvalóan legyőzött ellenségen volna behajtható. Czernin külügyminiszter igen illúziómentes megnyilatkozása után Tisza miniszterelnök abban foglalja össze a Monarchia balkáni politikájának vezérlő elvét, hogy Szerbiát a lehető legnagyobb mértékben le kell gyengíteni, Bulgáriát viszont ugyanilyen mértékben meg kell erősíteni, s a Monarchiával való szárazföldi érintkezését feltétlenül meg kell tartani, Oroszország aldunai előnyomulását pedig meg kell akadályozni. A legyengített s területileg megkisebbített Szerbiának persze bizonyos gazdasági könnyítéseket kell nyújtani, de legalább is fel kell venni a Monarchia vámközösségébe. A tulajdonképpeni vita akkor kezdődött, amikor Clam-Martinie osztrák miniszterelnök kezdeményezésére ismét fellángolt a vita a délszláv kérdés Monarchián belüli, ill. kívüli megoldási módjáról, amelyben Tiszával szemben igen határozott osztrák egységfront zárult össze (Czerninnel és Conraddal), amely azonban elvi vonatkozásban sok újat nem hozott, azon kívül, hogy Conrad a problémát Romániára is kiterjesztette, s azt javasolta, hogy ezt a kérdést a bajor—német kapcsolathoz hasonlóan oldhatná meg a Monarchia.
