Századok – 1967

Vita - Zádor Anna: Az újkori magyar művészet periodizációjának problémái 639

AZ ŰJKORI MAGYAR. MŰVÉSZET PERIODIZÁCIÓJÁNAK PROBLÉMÁI 641 mozzanataitól eltekintve — a klasszicizálóan szűk tért és annak világos rétegződését állítja elénk, a koldus alakjában szinte páratlanul antikos testábrázolással: most nem lényeges.) Jellegzetes tünete e késői korszaknak az is, hogy egyre ritkábban fordul elő és akkor is inkább az aulikus főuraktól származó, legnagyobb művészeket foglalkoztató megbízásoknál — mint pl. Donner vagy Hildebrandt esetében —, hogy a művész csak rövid vendégszerepléssel dolgozzék Magyarországon. Már Maulbertseh esetében is más ez az arány — amit elsősorban Garas Klára monográfiája dolgozott ki és hasznosított, rámutatva a nyomait követő utódokra is. Ezek a mesterek és utódaik alakítják ki a barokk stílus hazai változatát, mozdítják elő a folyamatos tevékenységet a művészetek terén. Mindezért 1764-gyel kezdeném a barokk késői, klasszicizáló korszakát, amikor a fokozódó racionalizmus, a világi művészet előtérbe jutásával, a tematika átalakulásával mint tünetek a felvilágosodás korának ismérveit nyújtják. Hogy ezzel egyidejűleg az úgynevezett forradalmi klasszicizmus építészete is jelentkezik — így például Canevale váci székesegyházában és diadalkapujában — a mondottakat szilárdítja. 1790 körül ós után kezdődik egy úi korszak, amelyben — barokkos vissza-visszaütések mellett — szinte egyszerre indul a klasszicizmus és a gotizáló romantika, mindkettő az előzményekre épülve, hagyomány és szabadság, fegyelem ós fantázia kettősségét érvényesítve. Mivel a fejlődés részleteit máshol már részletesen kifejtettem (Some Problems of the Development of Classicism in Architecture. Acta Históriáé Artium VI. 1959), itt csak a gondolatmenetemnek azt a konklúzióját közlöm, hogy 1790 után mind kizárólagosabban a klasszikus formakinccsel dolgozó, józanabb harmóniát és nyugalmat árasztó felfogás kerül uralomra, amit általában klasszicizmusnak nevezünk. A vezető szerep mindinkább a polgári megbízóé, a városodás gyorsuló ütemével az építészet irányító volta tagadhatatlan, de főleg a szobrászat háttérbe szorul. Ez a periódus nálunk a polgárság lassú de fokozatos emelkedésének, nemzeti öntudatra ébredésének, sok irányú kulturális érdeklődése kialakulásának a kora. A művészet közügy, a nemzeti küzdelem egyik eszköze. A főúri megbízások egyre ritkulnak ós akkor is főleg az építészetre szorítkoznak (vidéki kastély, kápolna, városi ház) és arra vallanak, hogy külsőségekben a főurak építkezései alig térnek el a polgárságétól. Különösen Pesten — a kialakult és szinte kizárólagos központban — mutatják inkább a patrícius polgár, mint a főnemes életformáját. Példa erre a Festetich-, Almásy- stb. paloták, amelyek reprezentatív szempontból nem emelkednek túl (még belső kialakításukat illetően sem) a kereskedő vagy iparos világ épületein, gondolok Gömöry patikus vagy Ullmann bankár vagy Wieser ács vagy Horváth tanácsos házaira. Nehezebb helyzetben volt e kor festészete és szobrászata. Főleg az utóbbi szenvedte meg a legfontosabb feladatoknak és megbízóknak a hiányát. Kevés kivétellel — pl. Ferenczy István — szobrászaink kénytelenek beérni a díszítő szobrászat kereteivel, míg a festészet a szerény alapokat lerakva, csak 1830 után és körül emelkedik számottevő szerepre. E nagyjában egységes és stílusingadozásokat alig mutató korszak valahol a harmincas évek derekán osztható második, késői szakaszára. Nem változtat ezen az sem, hogy a klasszicista középületek legnagyobb része 1830 után keletkezik (1828 — szekszárdi megyeháza, 1828 — Lloyd palota, 1828 — pesti vigadó építése, 1836 — jászberényi városháza, pesti vármegyeháza ós Nemzeti Színház ós a korszak koronája, az 1836-tól épülő Nemzeti Múzeum). Ugyanebbe a második szakaszba esik a korábban jelentéktelen egyházi építkezés igényben és minőségben egyaránt páratlan fellendülése: egri székesegyház 1836, esztergomi székesegyház Hild vezette szakasza 1839 — 56 (a szatmárnémeti 1828 — 37), azaz még a klasszicizmus uralma érvényesül. Mégis az egész fejlődés ekkor gyorsul meg és fordul abba az irányba, amely az 1848-as polgári forradalomhoz vezet és onnan visszatekintve, a harmincas évek jórésze változást mutat a húszas évek művészetéhez képest. 1836 Barabás pesti letelepedésének^és ezzel Pest művész központtá válásának időpontja, ugyanekkor a Tudományos Akadémia tagjai sorába választja Barabást és Ferenczyt, ezzel is hangsúlyozva a művészek társadalmi rangemelését, a vezető értelmiség közé tartozását. 1841-ben alakul a Pesti Műegylet, amely a még kialakulatlan műkereskedelem és műpiac feladatainak teljesítésére lenne hivatott, 1841-ben indul a Pesti Hírlap Kossuth szerkesztette néhány éves szakasza, 1841 Henszlmann Párhuzamának megjelenési ideje, amely mű már teljesen a romantika eszméit hirdeti (a vele szinte egyszerre megjelenő Franz Kugler: Handbuch der Kunstgeschichte 1841 — 42. с. művel). Világos tehát, hogy valami változás érlelődik, amit nem érint az, hogy a szakasz uralkodó stílusa — élén a Nemzeti Múzeummal és Barabással — a klasszicizmus. Már az írások hangváltása, az élesedő vitaszellem (Henszlmann-nál ós másoknál) figyelmeztet e különbségre. A méretnövekedés — nemcsak e megkésett székesegyházaknál, de Ferenczy Mátyás emlékműtervénél, a tartalmi program gazdagsága ós bonyolult-