Századok – 1967

Vita - Zádor Anna: Az újkori magyar művészet periodizációjának problémái 639

640 ZÁDOR ANNA izgatottan mérte le, hogy művészetben hol jártunk elől, hol maradtunk le, azt hiszem ideje inkább arra felfigyelni, hogy ezek a stílusáramlatok miért különböznek annyira egymástól itt és ott. A francia impresszionizmus mint olyan nem fedezhető fel sem Magyarországon, sem Olaszországban vagy Angliában — de vannak jelenségek, amelyek az impresszionizmus művészetszemléletéhez, művészi eszközeihez közel állnak, és így — magasabb szintről tekintve — viselhetik az impresszionizmus megjelölést. De ahogyan már elértük, hogy a közösét lássuk Rembrandt és Velazquez, Borromini és Balthasar Neumann művészetében ós a specifikum mellett azt is értékeljük, ami és ahogyan bennük a barokk mint stílus jelentkezik, úgy a rövidebb stílusszakaszoknál — nevezzük stílusáramlatoknak — e specifikumok általános szintű kiemelése, minden művészetre való vonatkoztatása épp a kisebb országok területén és főleg a legutolsó 100 évre vonatkozólag meglehetősen hiányzik még. Ma már minden tudomány belátta, hogy a társadalomban folyó küzdelemnek ós harcnak a jelentkezése az áttétel olyan bonyolult ós finom észlelést igénylő területén, mint aminő a művészetek területe, soha sem jelenthet közvetlen áttételt, sima visszaadást, az egyszerű megfelelést mutató kapcsolatokat. Mátrai írja újabb tanulmányában, hogy „a tükrözés egyirányú és egyértelmű determinációjának hipotézise épp úgy felületes vulgarizáláshoz vezethet, mint az a kényelmes hipotézis, hogy haladó fázisban levő társadalomnak kultúrája is haladó és viszont. A művészi alkotásnál döntő szerepű szubjektív tényezők mélyebb megismerése és ezek társadalmi gyökereinek felismerése talán a jövőben megóvminket a sokszor nosztalgiából fakadó tévedésektől. "(Haladás és hanyatlás problémái a kultúrhistóriában, MTA. II. Osztályának Közleményei. XIV. köt. 1964. 1 —14. 1.) Szeretném még azt is előrebocsátani, hogy a következőkben szereplő művésznevek csak jelzések, úgynevezett fogódzók, hogy a szöveget illusztráljam —, semmiképp sem jelenti azt, hogy elsősorban ezekről, még kevésbé csak ezekről van szó, azaz nem rangjelzés. Több név említése nehézkessé, fárasztóvá tenné szövegemet. Dercsényi Dezső említett gondolatgazdag ós igen logikus felépítésű előadása szükségképp kissé sommásan foglalkozik a hazai művészet XVIII. századi periodizációjának kérdésével. (A régi magyar művészet periodizációs problémái. Művészettörténeti Értesítő, 1965. 3. 191 — 200. 1.) Talán nem felesleges, ha rövid rekapitulálással itt kezdjük a mondandónkat. A XVII. század — a három részre szakadt Magyarország — az állami függetlenség visszaállításáért illetve a rendiségnek Habsburg-ellenes küzdelmével nagyjában kialakuló barokk stílus kora. A fokozatos barokkizálódás a Habsburg-abszolutizmus kialakulásának korszakában kétségtelen. Talán az sem döntő, hogy a korszakhatárt hová tegyük: a török végső kiűzése vagy a szatmári béke közelébe? Magam rászéről az előbbi felé hajlok. Az adminisztratív újjászervezés — Buda központtal — a felszabadulás után mindjárt elkezdődött. Telepítés, építkezés, mesteremberek bevándorlása még 1711 előtt megindult. Az első emlékek is korábbiak: a soproni Szentháromság-emlék 1701-ből, a ráckevei Savoyai-kastély ugyancsak ebből az évből. Egyikre sem illik a korai barokk stílusjelzés. Ugyanekkor befejeződik már az az árkádos udvarkópzés — 1680 után nem fordul elő —, csak az iparművészet terén figyelhető meg a reneszánsz erős továbbélése. (Bethlen Kata ládája 1696 stb., hímzés terén is számos példa.) Mányoki Rákóczi arcképe nemcsak festői előadásban, de az ábrázolt magatartásában barokk, tehát már a szatmári béke előtt indokolt a képzőművészet terén a barokk fejlett azaz érett fázisáról szólni. Ide tartoznék a barokknak az a könnyed hazai változata, amit elsősorban Mayerhofer András építészete, Hebenstreit (Gyöngyös 1759), Stuhlhof (Tihany 1753) és Bebo szobrászata illetve stukkó-művészete képvisel. Ide tartoznának Maulbertsch sümegi freskói is. Mindezekért indokoltnak tartom az érett barokk korszakának kb. az 1690—1764-ig való vezetését. Utána a kéeői, a klasszicizáló barokk kora következnék, a felvilágosult abszolutizmus kora, ahová Maulbertsch néhány műve tartozik, a szobrászatban a színesség háttérbe szorítása a fehér és az arany előtérbe lépésével, mint Johann Anton Krauss jászói (1764) és egri (1769) szobrainál, valamint Fellner egri építészeti tevékenysége. Természetesen az érett barokk nem zárul pontosan a XVIII. század 60-as éveivel, de megkésett alkotások — minden minőségi kiválóságuk ellenére — nem találnak valóban követőkre. Gondolok a fertődi egykori Eszterházy-kastélyra (1762 — 66) vagy az egri liceum könyvtártermének freskójára, amely a Pozzotól indított látszatfestészet Európában tudtommal legkésőbbi és legészakibb példája (Kraeker-Zack 1778). (Hogy e freskó gotizáló templombelsejóben, korszerű viseletben, a könyvtárterem falkiképzésének klasszicizáló, vájatos-girlandos támaszképzését folytatja a freskó alsó szélén: az átmeneti tünetek egyik jellegzetessége csakúgy, mint aminő kettősség mutatkozik Georg Raphael Donner pozsonyi művein, ahol az imádkozó érsek az érett barokk páthoszát és retorikáját, Szent Márton oltára pedig — életképi