Századok – 1967

Vita - Zádor Anna: Az újkori magyar művészet periodizációjának problémái 639

Zádor Anna : Az újkori magyar művészet periodizációjának problémái A Művészettörténeti Dokumentációs Központ 1964 őszén rendezett periodizációs vitája — amely a feudalizmus'korszakára vonatkozott — a művészettörténet szempontjából eredményesen zárult. Sikerült elvi kérdéseket tisztázni, mint pl. a történelmi valóság szélesebb figyelembevételének szükségességét. Sikerült olyan periodizációs határokat megállapítani, amelyek a történelmi fejlődós korszakhatáraival harmonizálnak és ezzel szilárdítják a történelmi princípium érvényesülését a művészettörténetben. Végül ez a vita rámutatott arra az — a művészetre és irodalomra látszólag egyaránt érvényes — tünetre, amely a stílusáramlatoknak mintegy ölelkező szakaszait specifikumként állítja előtérbe. Még ól és virul — például — a gótika, amikor Korvin Mátyás renaissance-a szinte közvetlenül kapcsolódik az olaszországi új művészethez. Még ól a barokk késői virágzása, amikor a klasszicizmus és romantika jegyei már jelentkeznek. Mátrai, L. írja (Ezüstkor. 1943): ,,. . .a történeti korok nem úgy váltják egymást, mint az éjjeli őrök, az egyik elmegy s egy egészen más lép helyette Szolgálatba". Túl a szakmai vonatkozásokon, az 1964. évi vita eredményei igén hasznosak voltak azért is, mert közelebb hozták egymáshoz a művészetek történetének különféle területeit, közelítették egymáshoz az általános történelem és szakágak történelmének művelőit. Nem vitás ezért, hogy e munka folytatása szükséges a további századok művészettörténetére is — itt elsősorban az 1800 és 1945 közötti korszakra gondolunk. Amikor e hozzászólás megtisztelő feladatát vállaltam, nem csak a nehézségekkel voltam tisztában, hanem azzal is, hogy e korszakra vonatkozólag sokkal határozatlanabb körvonalak fognak kialakulni. A javasolandó korszakhatárok nem lesznek minden területre egyértelműen alkalmazhatók és — amire szintén gondolni kell — a hozzánk mind közelebb eső szakaszok egyre több nehézséget okoznak és szubjektív félreértéseket válthatnak és váltanak ki. Mindez — véleményem szerint — nem ment fel minket attól, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzunk. Ha csak annyit is elérünk, hogy látjuk a megegyezések és eltérések, az elfogadható és a nagyon is vitatható pontok kiemelkedését, azaz ha erősebb megvilágításba helyeztünk néhány lényeges kérdést: közelebb jutottunk a probléma megoltlásához, és ez nem kevés. Többre az itt következő fejtegetések nem irányulhatnak. Noha a továbbiakban mindig a magyarországi képzőművészet egészéről és elsősorban erről lesz szó, fejtegetéseinknek bizonyos mórtékben a többi művészetre is alkalmazhatónak kellene lenniök. Fejtegetéseim — másrészt — építészet, szobrászat és festészet egységes szemléletét és léptékét szeretnék kialakítani abban a reményben, hogy ennek továbbvitele az úgynevezett alkalmazott művészetek területére itt elhangzik majd. Ahogyan a művészeti ágak közt sincs, úgy komplex kutatás szempontjából az úgynevezett nagy és kis művészetek közt sem szabadna szakadéknak mutatkoznia. Természetesen ez önmagában sem időbeli, Sem súlybeli azonosságot nem jelent. Végül előrebocsátom — noha feladatunk itt a hazai művészet korszakolása —, nem mellőzhetjük az egyetemes művészettörténeti kutatás eredményeit, azaz munkánkat az egyetemes művészet szemszögéből is néztük. Az a mintegy 200 év, amelynek a művészettörténeti fejlődését próbáljuk a következőkben szakaszokra osztani, ma már alig ütközik a túlzások ós elfogultságok ama veszélyébe, amit egykor a munkáinkat sokszor beárnyékoló sovinizmus jelentett. A fejlődés kétségtelenül nem azonos ütemű Európa minden országában, még kevésbé azonos a társadalmi gazdasági fejlettség különféle fokán álló területeken. A specifikumok felismerése, kidolgozása a nemzeti művészet feldolgozásának egyik legfontosabb feladata, csak másodlagosan jelentős — e tekintetben — a minőség, az egyidejűség kérdése. Szemben azzal a korábbi magatartásunkkal, amely az utolsó 100 év gyorsuló érintkezéseinél