Századok – 1967
Vita - Tóth Sándor: Válasz Ölvedi Ignác bíráló megjegyzéseire 636
638 TÓTH SÁNDOR: VÁLASZ Ölvedi vitatja annak a megfogalmazásomnak helyességét, amely szerint Friessner kénytelen volt visszavonni csapatait a Tisza mögé. Véleményem szerint az a tény, hogy Friessner a visszavonulás lehetőségének biztosításáért harcolt, nem mond nekem ellent. A németek ugyanis nem szabad elhatározásból választották a visszavonulást, hanem arra kényszerültek. Ölvedi kétszer is arra utal, hogy Nyíregyháza nem október 27-én, hanem 26-án került vissza az ellenség kezére. Ismereteim szerint azonban október 26-án délben, mikor Plijev tábornok a frontparancsnok parancsa értelmében a 27. hadsereggel való egyesülés céljából csapást mért az ellenségre, Nyíregyházán hagyta védelemben a 3. gárda légideszant-hadosztályt és a 3. harckocsidandárt. Bírálóm részletesen foglalkozik a könyvem második fejezetében közölt vázlatokkal. Bár minősítéseit és következtetéseit túlzóknak tartom, az elrajzolásokból és a hadrendi számozások esetenkénti pontatlan feltüntetéséből eredő hiányosságokat nem mentegetem. Ez vonatkozik némely forrásmegjelölésre is. Ölvedi azonban azt hagyja figyelmen kívül, hogy könyvem 75. oldalán a Plijev-csoport állományát helyesen adom meg, ugyanis nem sorolom bele a 9. gépesített hadtestet. Ennek ellenére, egy vázlaton talált rossz megjelölésből ilyen következtetésre jut. Munkám harmadik fejezetének általános értékelését néhány, sommás, erősen lebecsülő élű mondatban fogalmazza meg. Vita helyett legyen szabad néhány tényre rámutatnom. Könyvem 124 —126. oldalán foglalkozom minden olyan momentummal, amely szükséges a budapesti hadművelet tervének megértéséhez. A budapesti hadművelet egyes szakaszait négy önálló alfejezetben tárgyalom, amelyek már címeikben is elkülönülnek egymástól. À 126., 132., 148. és 159. oldalon megtalálható alfejezet-címek pontosari kifejezik a hadműveleti szakaszok lényegét ós jellegét, amellett, hogy megbízhatóan el is választják azokat egymástól. Az előbb hivatkozott oldalakon találhatók azok a megállapításaim is, amelyek a kialakult helyzet kapcsán indokolják a 2. és 3. Ukrán Front együttes tevékenységének szükségességét; konkrétan ismertetik annak célját, formáját és módját. Sajnálom, hogy mindezek elkerülték Ölvedi figyelmét. Altalános értékelése után munkám harmadik fejezetének „kirívóbb" hibáival foglalkozik. Annak cáfolatára, hogy szovjet csapatok Ercsinél vízszint alatti hídon keltek volna át, leírja a 46. hadsereg első lépcsőjének (23. hadtest) átkelését. Nem vitatom, hogy a 23. hadtest erőinek átkelése az általa leírt módon és december 4-én 23 órakor kezdődött. Az átkelést Andrjusenko altábornagy, a hadtest akkori törzsfőnöke szerint Érd-Ercsi szakaszon hajtották végre.3 Könyvemben a 37. hadtest átkelésével foglalkozom, amelyet Ercsinél kezdtek meg december 8-ra virradóan. A vizszint, alatti hidról egy visszaemlékezésben van szó. Nem tudom, mi vezette Ölvedit, amikor a4 Budapest alól elvezényelt nehéztüzérség legendáját könyvemmel foglalkozó kritikai megjegyzéseiben tartotta szükségesnek megcáfolni. Ölvedi a „kirívóbb hibák" közé sorol még néhány kisebb pontatlanságot, majd a negyedik fejezet általános értékelésében hiányolja, hogy nem elemzem a Hitler ós tábornokai közti vitákat. Véleményem szerint ezek a viták önmagukért beszélnek ós tartalmuk háttere is teljesen vüágos. Tekintettel arra, hogy a helyzet első elemzésekor a 64—66. oldalon mindazt elmondom, amit Ölvedi is leír bírálatában, szükségtelennek tartottam ezekre visszatérni a negyedik fejezetben is. Nem osztom azt a véleményét, mely szerint indokolatlanul foglalkozom a romániai helyzettel a márciusi német ellentámadás tervének ismertetésekor. A romániai olajmezők visszaszerzése lehet feltevés, Hitler azonban fűzött bizonyos kalandor reményeket a délkelet-európai reakciós erők mesterkedéseihez. Célom csupán ennek érzékeltetése volt. A nyilas vezérkar helyzetmegítélését illetően meg kívánom jegyezni, hogy nem csupán ismertetem, hanem röviden jellemzem is a 334 — 335. oldalon. Ölvedi kifogásolja a szovjet csapatok erősítésére vonatkozó megjegyzésemet is, úgy állítva azt be, mintha nem vennék tudomást a folyamatos utánpótlásról, holott erről szó sincs. Nem kívánom részletezni, mit értünk a csapatok erősítésén és mit az utánpótláson. A dokumentumok ismeretében bizonyosan tudja, hogy az utánpótlás sem növelte lényegesen a hazánk területén harcoló szovjet csapatok kezdetben meglevő erejét, s elsősorban az elhasználás, kiesés és veszteség pótlására volt elegendő. Befejezésül hangsúlyozni kívánom, hogy bírálóm kritikai megjegyzései elgondolkodtatok és a problémák további alapos tanulmányozására ösztönzők. A téma feldolgozását magam sem tartom befejezettnek, és a felszabadulás 25. évfordulójára megjelentetni tervezett újabb munkámban igyekszem az eddiginél teljesebb és pontosabb, elemőbb képet adni a magyarországi harcok történetéről. 3 Sz. A. Andrjusenko: A Duna hullámai. H. K., 1965. i. sz.
