Századok – 1967
Közlemények - Rév Erika: A védelem szerepe a népbiztosperben 583
A VÉDELEM SZEREPE A NÉPBIZTOSPERBEN 591 köztársaság vezérkarának élvonalába, közülük csak Haubrich, Ágoston és Bokányi töltött be komolyabb pozíciót és fejtett ki jelentősebb ténykedést. De még e három népbiztos politikai ténykedése sem közelítette meg akár Landler Jenő, akár Kunfi Zsigmond vagy Böhm Vilmos vezető szerepét. Az is megfelelt a tényeknek, hogy a Kormányzótanács üléseinek többségén a vádlott népbiztosok nem vettek részt az ülés egész tartama alatt, és a legfontosabb politikai kérdésekben, különösen 1919 március végén, áprilisában és májusában az ún. ötös direktórium, majd a Kormányzótanácsnak politikai bizottsága hozta meg a döntést. Az ötös direktóriumnak, majd a politikai bizottságnak a vádlottak egyike sem volt tagja. 1920-ban nemcsak a szociáldemokraták és a kommunisták között állottak fenn komoly ellentéteik, hanem a kommunisták sem értettek egyet a Tanácsköztársaság egyes intézkedéseinek értékelésében.1 2 1921 őszén pedig egyenesen szakadás következett be a Landler Jenő köré tömörült bécsi és a Kun Béla által vezetett szovjetoroszországi csoportok között, s ez a Tanácsköztársaság értékelésében jelentkező ellentéteket tovább mélyítette. Az adott történelmi körülmények közepette tehát nem tehetjük komoly kritika tárgyává sem a védők, sem a vádlottak védekezésének az imént említett főbb irányát. A vádlottak perbeli szerepe történelmi értékelésénél elsősorban a szovjet kormány álláspontját kell figyelembe venni. Csicserin külügyi népbiztos által a Telekikormányhoz küldött augusztus 14-i távirat utolsó mondata a következőképpen szól: „Az orosz kormány továbbra is figyelemmel kíséri a budapesti per (ti. a népbiztosper) lefolyását és nem fog késlekedni a szükséges rendszabályokkal." Nem kétséges, hogy ez a figyelemmel kisérés szovjet részről valóban megtörtént. A szovjet kormány nagyon jól tudta, hogy a vádlott népbiztosok többsége a tárgyaláson elhatárolta magát Kun Bélától és a „bolsevizmustól". Szovjet részről ennek ellenére egy velük szövetségben volt kormány tagjainak tekintették őket, minden lehetséges diplomáciai védelmet biztosítottak számukra ós perbeli védekezésüket kicserélésük után sem kifogásolták. Az első védői garnitúra nyilvánvalóan tisztában volt azzal is, hogy az ellenforradalmi rendszert erősen irritálja működésük határozottsága és bátorsága, hogy védői működésük ellátását előbb-utóbb megakadályozzák, így a védőbeszédet ők már nem tarthatják meg. Ezzel magyarázható, hogy a védelem lényegót tartalmazó felszólalásaikat minél korábban igyekeztek megtenni. A tárgyalás elnöke nagyon gyakran félbeszakította őket azzal, hogy előadásuk majd a védőbeszédre tartozik, az első védői garnitúra tagjait azonban Stocker Antal a tárgyalás első periódusában nem tudta megzavarni, és a védők nagyon gyakran védőbeszéd formájában folytatták, illetve fejezték be előterjesztéseiket. * Az ügyészség nem hagyhatta válasz nélkül a védőknek a tárgyalás megnyitása után előterjesztett indítványait. Aczél Imre főügyészhelyettes válasza első részében nem is a védőknek reflektált, hanem a magyar igazságszolgáltatás szabadságát és függetlenségét támadó vakmerő támadásnak minősítette a Szállítómunkások Nemzetközi Szövetségének bojkotthatározatát. Az ügyészég tisztában volt azzal, hogy a védők előterjesztése összefüggésben van ezzel a bojkottal és felszólalásának végén burkolt fenyegetést intézett a védők ellen, egyben felhívta őket, hogy a „vádhatósággal karöltve" járjanak el. A főügyészhelyettesnek ez a kívánsága jogi abszurdum, a burzsoá perjogi elvek szerint a védelemnek nem az a feladata, hogy a vádhatósággal karöltve járjon el, hanem, hogy a vád álláspontját megcáfolni igyekezzék. A vádhatóság Gál Jenőnek a 4.039/1919 M. E. számú rendelet szerinti eljárás elleni támadását azzal kívánta elhárítani, hogy az 1920. évi VI. törvény intézkedéseit olvasta fel. E törvény első paragrafusa a kivételes hatalom időtartamát a békeszerződés ratifikálásától számított egy esztendővel meghosszabbította. Gál Jenő szándékosan mellőzte ennek a törvénynek a megemlítését, annyira mégsem akarta kiélezni a helyzetet, hogy expressis verbis kimutassa, hogy ez a törvény szembenáll a békeszerződéssel, ezt csupán leplezett formában tehette meg. Éppen a főügyészhelyettes felszólalása világítja meg Gál Jenő felszólalásának merészségét, hisz Gál Jenő nagyon jól tudta, hogy az említett törvény meghosszabbította a 4.039/1919. M. E. számú rendelet hatályát. „Igazán meglep engem — mondta a főügyészhelyettes —, hogy ilyen kiváló jogtudós nem vesz tudomást arról, hogy a nemzetgyűlés törvényt is hozott már e tekintetben, amely a folyó év március 13-i lapban közöltetett." " Siklós András: Az 1918—1919 évi magyarországi forradalmak. Bpest, Tankönyvkiadó. 1964. 143—155. 1.
