Századok – 1967

Közlemények - Rév Erika: A védelem szerepe a népbiztosperben 583

A VÉDELEM SZEREPE A NÉPBIZTOSPERBEN 585 nak nem voltak ténybeli korlátai, így sem a vádlottak védekezését, sem a tanúk kihallgatását nem lehetett tényállási határokhoz kötni. Ugyanakkor a legfontosabb tanúk (mint például Berinkey Dénes, a Károlyi-korszak utolsó miniszterelnöke) nemcsak tanúknak, hanem vádlottaknak is érezhették magukat. Aczél Imre főállamügyészhelyettes ismételten tett olyan kijelentéseket kihallgatásuk során, amelyekből joggal következtethettek arra, hogy a Népköztársaságban betöltött politikai tevékenységük miatt a büntető eljárás Damokles kardja függ a fejük felett. Ezért arra törekedtek — ós ezt egyes tanuk (mint pl. Dietz Károly volt rendőrkapitány) a bíróság előtt Világosan meg is mondták —, hogy saját politikai szerepüket tisztázzák, mert erre korábban semmi alkalmuk nem volt. Hasonló a helyzet a vádlottak védekezésénél is. A vádlottak mindegyike nagyon részletes előadást tartott, valóban aprólékos védekezést terjesztett elő. A vádlottak védekezésének nagyobbik része azzal állott összefüggésben, hogy a vádindítvány valamennyiüket, mint ,,a Szociáldemokrata Párt régi vezetőit" vádolta, és ezzel a vád közvetve a Szociáldemokrata Párt ellen is irányult. Ügyszólván valamennyi vádlott "nemcsak saját magát kívánta védeni, hanem a Szociáldemokrata Pártot s annak 1919-es szerepét is. Ezért gyakran részletes elméleti fejtegetésbe bocsátkoztak a Szociáldemokrata Párt keletkezéséről, fejlődéséről és politikai céljairól. A vád és az egész eljárás központi kérdése — amint erre a védelem is több ízben rámutatott — a proletárdiktatúra létrejöttének megítélésében, a Tanácsköztársaság állami létének elismerésében, illetőleg tagadásában állott. Jogászilag ez. annyit jelentett, hogy elsősorban a felségsértés, illetőleg a lázadás miatti vád mikénti megítélésén múlott a vád további (a gyilkosság, illetve a pénzhamisítás bűntettével kapcsolatos) részének sorsa is. Ha a proletárdiktatúra létrejöttében való közreműködés nem vonható a felségsértésnek és a lázadásnak a Btk-ban lerögzített egyik tényállása alá sem, akkor a többi vádpont automatikusan elesik, hiszen a Tanácsköztársaság egy-egy állami aktusában lelte „bűntetőjogi alapját". Az egész pernek tehát az volt a centrális kérdése: hogyan jött létre 1919. március 21-én a proletárdiktatúra, megállapítható-e emiatt a Büntetőtörvénykönyv szerinti bűntetőjogi felelősség. A per lefolytatásának ismertetésénél ezért az ezzel kapcsolatos percselekményekre helyezzük a hangsúlyt. * A népbiztosok védelme jóval túlnőtt a kizárólagos büntetőjogi értelemben vett védelmen és a védőügyvédek szerepén. Ez a védelem nemzetközi jellegű volt, és több komponensből tevődött össze. A népbiztosok megmentése érdekében a leghathatósabb erőt Szovjet-Oroszország erélyes fellépése jelentette. A népbiztosper megindulásakor a szovjet csapatok már sikereden visszaverték a lengyel imperialista hadsereg intervenciós támadását. A Vörös Hadsereg katonai helyzete a per folyamán egyre jobban megszilárdult, majd a Varsó felé történő előnyomulása halomra döntötte a Horthy-rendszernek azokat a reményeit, amelyeket a szovjet hatalom közeli megdöntésébe vetett, de azt a tervét is, hogy a Szovjet-Oroszország elleni intervencióba saját katonai erejével bekapcsolódjék. A Vörös Hadsereg helyzetének megszilárdulása folytán a szovjet kormány 1920 júliusában már eredményesen lépett fel az Ausztriába emigrált és ott internált népbiztosok kiszabadítása érdekében, és 1920. augusztus 14-én Csicserin külügyi népbiztos Teleki miniszterelnökhöz küldött táviratában élesen tiltakozott a népbiztos-per ellen. Csicserin megállapította, hogy a népbiztosok „áldozatai egy mondva-csinált bűnpernek és ki vannak téve annak, hogy törvényesen gyilkolják meg őket azokért az intézkedésekórt, amelyeket a dolgozó nép javát szolgáló kormány tagjaiként a nép akaratát kifejezve hajtottak végre". A szovjet kormány egyben elrendelte a Szovjetoroszország területén levő magyar tisztek közül ezernek az internálását, az internált tisztek közül tizet „túsznak" nyilvánítottak, a tíz népbiztosért, akik a Budapesti Törvényszék elé állanak.3 Az augusztus 14-i diplomáciai lépés, de a perben történt újabb erélyes szovjet fellépés-sorozat is nyilvánvalóvá tette, hogy a Horthy-rendszer nem semmisítheti meg a népbiztosokat, bármilyen lesz is az ítélet, az nem lesz végrehajtható. A szovjetorosz kormány a Teleki-kormányhoz intézett diplomáciai irataiban a Tanácsköztársaság kormányának tagjait szövetségeseinek tekintette. Nagy György védő a tárgyaláson ügyesen utalt a szovjet diplomáciai lépésekre, és ezzel a vádlottakat igyekezett tájékoztatni és bátorítani. 3 Nemes Dezső: Az ellenforradalom hatalomrajutiísa és rímuralma Magyaiorsíájcn 1919—1821. Bpest. 1962. 43.1.