Századok – 1967
Tanulmányok - Berlász Jenő: A pest-budai céhes ipar válsága és a Ferenc-kori céhszabályozás (1790–1840) 546
A PEST-BUDAI CÉHES IPAR VÁT.SÁGA 577 hiába mondta ki, hogy a remekfeladat csak kis költséggel előállítható s könynyen értékesíthető közhasználatú tárgyra irányulhat, — hogy mindenféle hibamegváltás tilos, — hogy a remeklés mesterfiúk és mestervők számára is kötelező, hogy mennyi mesterdíjat szabad a sikeres próba után az új mestertől felvenni, stb. stb., mindez nem volt akadálya annak, hogy a remeklési eljárás során mindezzel pontosan ellenkező magatartást tanúsítsanak a céhek mind Pesten, mind Budán. Úgyszólván minden céh minden jogszabályt állandóan megsértett, ha nem nyíltan, akkor a jogszerűség látszatával. Nem volt ritkaság, hogy egy-egy mestervizsga ügye évekig elhúzódott, amiben persze része volt a hatóságok nehézkes hivatalos eljárásának is. A céhi visszaélésekbe belenyugodni nem tudó mesterjelöltek ugyanis elszenvedett sérelmeiket rendszerint — ügyvédi közreműködéssel — írásban felpanaszolták a városi tanácsnak, s ha annak határozatával nem voltak megelégedve, jogorvoslatért tovább fellebbeztek a Helytartótanácshoz, s ha itt is elutasításra találtak, más módon élőiről kezdték. Bonyolították ezt az eljárást a vándorlással és a polgárjog-szerzéssel járó nehézségek is.119 Voltaképpen tehát a helyzet a céhszabályozás után is az volt, ami korábban: minden mester jogért szinte meg kellett ostromolni a céhet, s a siker — a hatóságok jóindulata és támogatása esetén is — nagyon bizonytalan volt. A céhzárlat tehát általában csak nagyon lassan, nagyon kis mértékben volt keresztültörhető. Könnyebben lehetett érvényt szerezni a mesteri stallum vagyonjogszerű kezelését eltiltó legfelsőbb rendelkezésnek. Bár az elidegenítésre, elzálogosításra irányuló törekvések nem szűntek meg egyszerre (Budán még 1818-ban is akadt rá példa), a reáljog-rendszer a céhes ipar körében a kéményseprőipart kivéve nem tudott kialakulni.12 0 Minthogy a mesterjog megszerzése a régi mestercsaládokon kívül állók számára 1813 után is rendkívüli nehézségekbe ütközött, a mesterjog-várományos idősebb legények azon a réven próbáltak boldogulni, amely számukra II. József császár korában nyílt meg, ti. a rendszeresített kontárság révén. Szisztematizált kontároknak (pseudo-magister-eknek, Störer-eknek) nevezték azokat a mester jog gyakorlására minden feltétellel rendelkező korosabb, többnyire nős-családos legényeket, akiknek a császári kormányzat annak idején — mivel ijesztően elszaporodott a Szerbia felé irányuló legénykivándorlás — megadta a saját személyükben ( auf freie Hand, ad proprium pugnum ) való önálló iparűzés jogát.121 Ezt a korlátozott jogú (legényeket nem foglalkoztatható, új árucikkeket előállítani nem jogosult, csak javítómunkákra szorított) félmester-réteget azonban a postjosephinus visszahatás — a céhek kérelmére — nem volt hajlandó tovább fenntartani. A Helytartótanács már 1790-ben úgy rendelkezett, hogy jogosultságukat csakis a családos vagy háztulajdonos kontárok tarthatják meg, a többieknek közönséges legényekként vissza kell menniök a céhes műhelyekbe.12 2 Ennek az intenciónak azonban nem lehetett érvényt szerezni. A kontárságot mint szükséges rosszat főkormányszék és helyi hatóságok továbbra is megtűrni voltak kénytelenek, mégpedig nemcsak a II. József által kialakított csoportot, hanem azon kívül 119 Néhány példa: OL., Htt. lt., De'p. civ. 1818:8/1; 1818:10/12; 1818:20; 1825 : 36/196; 1834 : 36. 120 Dobsa László: A kéményseprőipar és gyakorlásának szabályai. Bpest. 1927. 42—46. 1. 121 OL., Htt. lt., Dep. civ. 1790 : 350/5 — 6; 1790 : 372/2—4. 122 OL., Htt. lt., Dep. civ. 1790 : 359/1 — 2; 1791 : 2/1 — 7.
