Századok – 1967
Tanulmányok - Berlász Jenő: A pest-budai céhes ipar válsága és a Ferenc-kori céhszabályozás (1790–1840) 546
A PEST-BUDAI CÉHES IPAR VÁT.SÁGA 575 nak az érdekei ugyanis nem mindenben és mindenkor egyeztek a kis-kézművesekével. Ez a társadalmi réteg nyilván az áruforgalom növekedéséből gazdagodott meg, s ennélfogva hajlamos lehetett arra, hogy elsősorban kommerciális érdekű városi gazdaságpolitikát folytasson. Persze azt a tényt, hogy a városgazdasági rendszer működésének tulajdonképpeni fenntartója és biztosítéka kiváltképpen mégiscsak a kézművesipar volt, a patrícius tanácsnak is tudomásul kellett vennie, s lehetetlen volt a hagyományos céhpolitika elveit és gyakorlatát fenn nem tartania. S valóban korszakunk folyamán a pest-budai városkormányzatnak a céhekhez való viszonyában rengeteg ellentétet figyelhetünk meg, s ezekkel kapcsolatban a tanács részéről fölényes, erőszakos magatartást a céhekkel szemben, a céhek részéről pedig fondorlatos, megtévesztésre, kijátszásra, renitenciára való hajlamot a tanáccsal szemben. Viszont másfelől àz is megfigyelhető, hogy valahányszor a céhek eminens életérdekeit érintő kérdés merült fel a közigazgatásban, a tanács mindig fenntartás nélkül azonosította magát a céhi érdekekkel. A céhi önkormányzat működése Pest-Budán általában biztosítva volt: a céh elöljárósága zavartalanul, teljesen önállóan intézhette adminisztratív belső ügyeit; a tanács képviselőjének, a céhbiztosnak közreműködését csak nagyobb jelentőségű aktusoknál (céhgyűlés, mestervizsga) kellett igénybevennie. A szenátor-céhbiztosok általában nemcsak ellenőrizték a céh tevékenységét, hanem irányítani is igyekeztek azt a tanács intenciói szerint; e befolyásolás elől a céhek nem tértek ki, mivel tudták, hogy a biztosok pártfogóik is lehetnek a tanácsnál. Olyankor azonban, amikor a céhek vélt életérdekeiket, „kenyérpolitikájukat" látták veszélyeztetve, könnyen felborulhatott az egyetértés céh és céhbiztos, illetőleg tanács között. Leginkább a mesterfelvétel (incorporatio), illetőleg a kontárkérdés körül szoktak igen éles ellen, tétek kirobbanni. Ilyenkor az is előfordult, hogy a céh szembeszállt a tanáccsal, megtagadta iránta az engedelmességet, a tanács pedig csak erőszakkal, a céhmester letartóztatásával, bebörtönzésével, a céhláda lefoglalásával tudott érvényt szerezni határozatának.11 4 Különösen két esetben nem volt elnéző a tanács a céhekkel szemben: olyankor, ha elvi jelentőségű, el nem alkudható kormányhatósági (helytartótanácsi) rendelkezést kellett végrehajtania, ille-I tőleg ha városi közérdeknek (ratio publica-nak) vélt ügyről volt szó; bár az efféle mögött nemegyszer csak előkelő pártfogásban részesülő magánérdek húzódott meg. Egyébként azonban hajlamos volt a tanács arra, hogy a céheknek kisebb-nagyobb szabálytalanságai felett szemet hunyjon; ilyenek miatt ellenük rendszerint csak akkor járt el, ha feljelentés folytán a kormányszék is értesült róluk, s a vizsgálatot elrendelte. így a különböző céhi aktusokkal kapcsolatban elég bő lehetőség nyílt a hivatalos előírásoktól-eltérő járulékok, díjak (pl. remeklési hibákért „önként" felajánlott megváltások s más effélék) szedésére.115 Hasonlóképpen lehetséges volt, hogy a Viéhek önhatalmúlag, hatóság közbejötte nélkül lépjenek fel a kontárok ellen, kobozzák el azok szerszámait, stb.11 6 Egyáltalán a Generalia principia által (54. c.) tiszteletben tartott helyi és szakmai szokásjoggal a legkülönfélébb önkényes eljárásokat .gazolni lehetett. 114 Néhány példa: OL., Htt.lt., Dep. eiv. 1808: 361; 1810 : 230; 1818 : 20; 1825 : 36/ 241 — 243. 115 Budapesti Tört. Múz., Újkori oszt., Céhiratok 13.902, A budai esztergályosok Meister- und Jahrschillings-Protocoll-ja. 116 OL., Htt. lt., Dep. civ. 1818 : 8/144. és 201.
