Századok – 1967
Tanulmányok - Berlász Jenő: A pest-budai céhes ipar válsága és a Ferenc-kori céhszabályozás (1790–1840) 546
574 BERLÄSZ JENŐ ban semmiféle szervezeti átalakuláshoz nem vezethet, hiszen a céhautonomiának messzemenő, a céhmonopóliumnak és céhdemokráciának változatlan fenntartása, s mindezen felül a helyi és szakmai szokásjogok (parbiculares consuetudines) megőrzése (54. c.) általában leküzdhetetlen akadályát alkotta a munkaszervezet és az árutermelés mindennemű kiterjesztésének. A Generállá principiával tehát a bécsi udvar úgy látszik a magyar kézművesiparnak csupán állami ellenőrzését akarta biztosítani, egyébként azonban szervezetének, működésének korszerű átalakítására, rendszerének a városgazdasági keretekből való kiemelésére egyáltalában nem törekedett. Az 1805—1813. évi ún. nagy céhreguláció eredményeinek lemerésére Pest-Buda kézművesipara nyilván a legalkalmasabb. Hiszen — az eddigiek során módunk volt meggyőződni róla —- mint Magyarország legnagyobb városában és gazdasági központjában, itt jelentkeztek a korszerű ipari termelés iránti igények legfokozottabban, itt vált tehát a céhes rendszernek a termelőerők fejlődését lenyűgöző hatása a legkirívóbbá, „szűk keresztmetszete" a legérezhetőbbé. Hogyha a Generalia principiábsaa foglalt szabályok érvényesülését a pest-budai céhes kézművesipar körében megkíséreljük nyomozni, a megújulásnak bizony kevés jelére bukkanunk. A pest-budai céhek hatalmi köre a XVIII. század eleje óta valóban erősen összeszűkült. Szerepük a városkormányzatban egészen jelentéktelenné vált: a belső tanácsból mindkét városban úgyszólván teljesen kiszorultak, s csupán a „képviselőtestületben", az ún. választott polgárságban (Wahlbürgerschaft, electa communitas) tudtak maguknak pozíciót biztosítani, de itt is egyre csökkenő mértékben. Buda városbírái és polgármesterei között pl. 1750 óta kézműves egyáltalában nem fordult elő; a tanácsosok sorába a XVIII. század második felében szórványosan még bekerültek céhesmesterek, de a XIX. század első , felében szereplő 27 szenátorból már csupán 1 volt iparos.111 Egészen hasonlóan alakult a helyzet Pesten is; az 1800 ós 1848 között hivatalban volt szenátorok között szintén csak 1 mesterember mutatható ki, a városbírók és polgármesterek sorában meg egy sem. Viszont a választott polgárság testületében Pesten a XIX. század eiső felében mintegy 140 kézműves foglalt helyet, — ( csakhogy mellettük ugyanott még vagy 150 kereskedő és értelmiségi személy is jelen volt.11 2 Általában a kézművességből került ki a választott polgárság | elölülője, a szószóló (Vormund, orator, tribunus plebis) is. Ám ez az iparosok alatt megmaradt politikai bázis sem jelentett már ekkoriban igazi hatalmat. A városi közigazgatás teljes jogköre a belső tanács kezében összpontosult; a választott polgárság befolyása a tisztújításokon túlmenően nem igen érvényesülhetett; e testület még városgazdasági ügyekben is csak javaslati joggal élhetett.113 A céhes kézművességnek a városvezetésből való nagymértékű kiszorulása annyit, jelentett, hogy a céhek működésének a városi tanács részéről való ellenőrzése, illetőleg korlátozása, amit a királyi rendeletek állandóan előírtak, nem puszta formalitás volt, hanem szigorú valóság. A városkormányzatot gyakorló polgári arisztokráciának, a nagy szőlőbirtokosokból, többszörös telek- és háztulajdonosokból, nagykereskedőkből, magasképzettségű értelmiségi elemekből kialakult, igen gyakran országos nemességgel is rendelkező patriciatus-111 Schmall: Adalékok I. 135—162., 178 — 185. 1. 112 Schmall: Adalékok II. 266 — 287. 1. 113 Schmall: Adalékok I. 59 — 67. 1.
