Századok – 1967

Tanulmányok - Arató Endre: A külpolitika hatása a balkáni népek nemzeti-felszabadító mozgalmára a XIX. században 505

A KÜLPOLITIKA HATÁSA A BALKÁNI NÉPEK FELSZABADÍTÓ MOZGALMÁRA 523 A fegyveres harc szervezése azonban az ellentétek következtében bizonytalanul haladt. Voltak, akik siettették a felkelés kitörését, mások még az előkészületeket tartották fontosnak. A felkelés végül is 1876 áprilisában indult meg, azok után, hogy a tervet egy résztvevő a töröknek elárulta. E kedvezőtlen viszonyok dacára a bolgár nép hősiesen harcolt a túlerővel szemben, és fegyveres megmozdulása jelentős területekre terjedt ki. A törökök embertelen kegyetlenkedései nem ismertek határt, bolgár parasztok ezreit, tízezreit mészárolták le. A haladó európai közvélemény tiltakozására a nagyhatalmak vizsgálóbizottságot küldtek ki, s bár a törökök kegyetlenül elfojtották az áprilisi felkelést, a bolgár kérdés az európai diplomácia homlokterébe került. A törökellenes fegyveres küzdelembe bekapcsolódott a két önálló délszláv állam, Szerbia és Crna Gora is: kettőjüket összefűzte az 1866. évi szövetségi szerződés. E reguláris katonai küzdelem megindítása Crna Gora részéről teljesen nyilvánvaló volt, újabb fellépése a hercegovinai mozgalmak korábbi rendszeres támogatásából következett. Szerbiában azonban Mihály uralmához képest változás következett: az új fejedelem, Milan valamint a régensek Ausztria felé is orientálódtak, s ez nem férhetett meg a délszláv népek törökellenes nemzeti egységmozgalmának támogatásával. A Bosznia-hercegovinai és bulgáriai felkelés azonban az érdeklődés középpontjába állította a szerb egység eszméjét és a tömegek, valamint a liberális közvélemény nyomása meghátrálásra kényszerítette Milánt, aki 1876 júniusában Crna-Gorával együtt , hadat üzent Törökországnak, miután a porta elutasította azt a követelést, hogy Bosznia kormányzását Szerbiának, Hercegovináét pedig Crna-Gorának engedje át. Ezt a fegyveres küzdelmet a liberális és haladó orosz közvélemény is tevékenyen támogatta. Már korábban is több társadalmi bizottság jött létre a balkáni szlávok kulturális, politikai életériek segítésére. Több száz délszláv és bolgár értelmiségi fiatal szerezte képesítését Oroszországban, ösztöndíjakat kaptak, a bizottság könyveket juttatott el a déli szláv területekre. Hivatalos támogatással zajlott le 1867-ben a moszkvai etnográfiai kiállítás alkalmából rendezett szláv kongresszus, amelyen ausztriai és magyarországi szlávok is részt vettek. Ez az esemény egyébként élezte az osztrák—orosz viszonyt. I Az anyagi segítségen kívül 1875—76-ban sokan önkéntesnek jelentkeztek, hogy a szerbek és a Crna-Gora-iak oldalán részt vegyenek a porta elleni harcokban. A balkáni szláv népek megsegítésére irányuló e nagy tömegmozgalmat, amelyben reakciós pánszlávok és haladó elemek demokratikus szláv összefogásra vonatkozó célkitűzései kapcsolódtak egybe, a hivatalos Oroszország külpolitikai érdekeinek megfelelően a háttérben támogatta, vagy mérsékelte. így bizonyos számú orosz önkéntes részvételét tette csak lehetővé a szerb hadseregben, valamint elnézte, hogy Csenajev tábornok a szerb kormány rendelkezésére állt. A török túlerő azonban legyőzte a kevéssé felszerelt szerb sereget. A cári Oroszország közbelépésére Szerbia mégis — a status quo alapján — a portával fegyverszünetet köthetett. A montenegróiak és a hercegovinai felkelők azonban több győzelmet arattak. Ilyen körülmények között nagy jelentősége volt annak, hogy a cári Oroszország 1877 tavaszán megüzente a háborút Törökországnak. A balkáni népek nemzeti-felszabadító mozgalmában bekövetkező eme fordulat Bosznia-Hercegovinának — Szerbiától, Bulgáriától, Montenegrótól és Romániától eltérően — nem hozta meg a nemzeti felszabadulást. E tényt a kedvezőtlen