Századok – 1967

Tanulmányok - Arató Endre: A külpolitika hatása a balkáni népek nemzeti-felszabadító mozgalmára a XIX. században 505

A KÜLPOLITIKA HATÁSA A BALKÁNI NÉPEK FELSZABADÍTÓ MOZGALMÁRA 515 szolgálat idejének pontos meghatározását. A felségrendelet fellépett az állami tisztségek adásvétele és a megvesztegetés ellen. Ebbe az irányba mutatott a porta azon intézkedése, amely 1846-ban korlátozta a pasák jogkörét és ún. medzsliszeket, tanácsadó testületeket állított fel, amelyekben törökökön kívül a balkáni népek képviselői is részt vettek, akiknek persze e szervekben semmiféle befolyásuk nem volt. A tanzimat nemcsak azért nem járhatott sikerrel, mert néni nyúlt a problémák mélyére, hanem azért sem, mert nem volt osztályalapja. A konzervatív rétegek a tanzimatban veszélyes újítást láttak, amely aláássa az oszmán birodalom ősi alapjait, a gyenge polgári elemek, mindenekelőtt a török kereskecfépolgárság, pedig félt, liogy elveszti privilégiumait az elnyomott népek hasonló rétegeivel szemben folytatott konkurenciaharcában. Ily módon az elnyomott népek számára valóban enyhülést jelenthető engedmények nem mentek át a gyakorlatba, sőt teljesen le is kerültek a napirendről. Törökország fenntartásának politikája, amely a 30-as és a 40-es években a cárizmus külpolitikájában is kifejezésre jutott, valamint az 1848-as forradalmaktól való félelem magyarázza, hogy a cár és szultán csapatai 1848 őszén együttesen számolták fel a havasalföldi forradalmat. Ezen együttműködést követően, 1849-ben, kötötték meg a román fejedelemségek számára hátrányos Balta-limam egyezményt, amely eltörölte a bojárok gyűléseit és a fejedelmek választását. Moldvának és Havaselvének ekkor nem kedveztek a külpolitikai viszonyok. A 30-as évek elején autonómiát, ill. függetlenséget kapott területek fejlődése is igen nagy nehézségekbe ütközött. Bár a nemzeti függetlenség Szerbiában és Görögországban a polgári forradalom legfontosabb vívmányának a megvalósulását is jelentette, a tőkehiány, a rendkívül elmaradott viszonyok, a kis terület, -—- pl. Görögország esetében, amely koldusszegény is volt, kevés termőfölddel, erdő, ásványi kincs nélkül —, mindez nagy mértékben akadályozta az előrehaladást. Mégis ezek a kis országok, beleértve Moldvát ós Havaselvét, alapját alkották az új nemzeti-polgári életnek. Itt bontakozott ki e népek nemzetté alakulása és ezek a területek váltak szerb, görög Piemontokká a nemzeti egységmozgalom, a nemzeti felszabadító küzdelem középpontjaivá. Ezzel a XIX. század közepéig át is tekintettük a legfontosabb eseményeket, amelyekből bizonyos következtetéseket vonhatunk le. Mindenekelőtt a külpolitikai helyzet, a külső erők jelentőségét kell aláhúznunk. A kedvező külpolitikai viszonyok hiánya a balkáni népek vereségéhez, megléte pedig sikerhez vezetett, ezt jól mutatják a szerb és a görög események. Miért volt feltétlenül szükség kedvező külpolitikai helyzetre a Balkánon ? Az elnyomott népek kis nemzetek voltak, amelyek hatalmas birodalommal álltak szemben, még akkor is, ha azt „Európa beteg emberé"-nek nevezték. Igaz, volt egy alapvető fejlődésbeli különbség: a keresztény nemzetek felszabadító harca már a kialakuló kapitalista viszonyok talaján bontakozott ki, szemben a török birodalommal, amely alapjában, a reformok dacára, ázsiai feudális-despotikus rendszerű állam maradt. Az elnyomott népek nemcsak kicsik, hanem gyengék is voltak, gazdasági-társadalmi fejlődésük, ha már abban jelentkeztek is kapitalista elemek, még Kelet-Európa más területeihez képest is jelentéktelen volt. S éppen ezért a fegyveres küzdelem nem terjedt ki valamennyi elnyomott népre, sőt a felkelt nemzetek területének is csak egy, nem egyszer kisebb részére. A fegyveres felkelések tehát elszigeteltek