Századok – 1967
Tanulmányok - Kristó Gyula: Anjou-kori krónikáink 457
ANJOU-KORI KRÓNIKÁINK ч 475 Krónikásunkra jellemző továbbá annak megemlítése, hogy a királyt Kassa és a szepesiek is támogatták. Ezen esemény elmondása logikusan kapcsolódik Buda városának Károly Róbert hűségére történt megtéréséhez: vagyis szerzőnk nem mulasztja el egyetlen konkrét esemény tárgyalása kapcsán sem, hogy utaljon királya hatáskörének, uralma hatósugarának növekedésére. Jelen szerzőnknek nem véletlenül adtuk a „Károly Róbert krónikása" nevet, mert legfőbb jellemzője — ami a leghatározottabban elválasztja előző írónktól — a leplezetlen, nyílt pártosság Károly Róbert, az Anjouk mellett. Ez teszi célzatossá művét mind a tárgyalásra kerülő mozzanatok kiválasztásában, mind pedig —. olykor — azok taglalásában. Ha némi, történelmi esemény adta párhuzam adódik saját közlendője és krónikás-elődjének már tárgyalt, leírt eseményei között, e párhuzamot mindig — feltétlenül tudatosan — kifejti, s ilyenformán élesen vitatkozik vele; rövidke alkotása így elődje njüvének antitézisévé válik. Művét nem is zárhatta volna jobban, kifejezőbben és méltóbbal, mint Károly Róbert nagy, de még nem végleges sikert jelentő győzelmének leírásával. Bejegyzése polemizáló jellegéből kétségtelen, hogy már eredetileg is folytatásként készült, s talán nem sokkal 1312 után keletkezhetett. Krónikairodalmunk nagy kára, hogy sem a budai minorita kolostorban, sem — esetleg — másutt nem akadt olyan koncepciókban, meglátásokban gazdag, határozottan politikus beállítottságú író, aki az itt megütött szinten tudta volna folytatni krónikáink törzsét. 4) Az annalista Mivel az 1312. évet követően a krónikákban igen rövid, annalisztikus, döntően a király családi ügyeire vonatkozó kommentárok találhatók, Domanovszky nyomán 10 4 mi is a kritikai kiadás 196. fejezete után húzzuk meg krónikáink zárórészének egyik cezúráját. Új szerzőnk, aki minden bizonnyal szintén minorita, folytatja elődei munkáját, de minden állásfoglalás, egyéni íz, elgondolás, s ami ebből kikövetkeztethető, tehetség híján.105 Feltétlenül neki kell tulajdonítanunk — a Záh-merénylet és a Bazaráb elleni hadjárat elbeszélését kivéve—-a Budai Minorita Krónika még hátralévő, 1333-ig terjedő bejegyzéseit, cLZcLZ tl kritikai szövegkiadás 197—205. és 210—211. fejezeteit. A többnyire lakonikus rövidséggel leírt események (nagyrészt családi, szinte anyakönyi adatok) semmitmondóak, neih engednek betekintést írójuk egyéniségébe, egyéni arculatába, sőt nehézzé teszik annak megállapítását is, hogy e bejegyzések egyetlen scriptortól származtathatók-e. E problémához csupán egy biztos fogódzónk van, s ezt a legilletékesebb, maga a szöveg adja. lyében még a világuralmi torveknek teljes érvényt szerezni kívánó pápa uralkodott' (Magyarország története 177. 1.), míg második szerzőnk megvádolt V. Kelemenje már ártalmatlan tényező, a francia király avignoni „foglya". Valószínűleg igaza van Mályusz Elemérnek (Krónika-problémák, 740 — 741. 1.), amikor az V. Kelemen pápán gyakorolt bírálat kapcsán nyomatékosan hangsúlyozza a krónikásnak a ferences hagyományt tolmácsoló véleményét. Éppen Mályusz kutatásai alapján (uo.) úgy látjuk, hogy az általunk elkülönített két szerző egyezőnek látszó pápaellenessége — az objektíve meglevő, imént érintett különbségek ellenére is — nagyrészt a két krónikás ferences mivoltából magyarázható. 104 Domanovszky Sándor: SRH I. köt. 219. 1. 106 Domanovszky jellemezte legjobban szerzőnket — ha egyáltalán megilleti a „szerző" szó nemesebb értelme: „aulikus adatrovó scriba"(A magyar királykrónika, 29.1.).
