Századok – 1967

Krónika - Beszámoló Urbán Aladár kandidátusi disszertációjának vitájáról (Glatz Ferenc) 411

KRÓNIKA 411 Urbán Aladár ,,A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán" c. kandidátusi disszertációjában bevezetésül utalt a magyar szabadságharccal és polgári forradalommal foglalkozó irodalom témaválasztásainak bizonyos egyoldalúságaira: amíg feladatának tekintette a politikai és társadalmi viszonyok alapos elemzését, addig a katonai kérdésekkel, különösen a sok egyéb — társadalmi, gazdasági, kül-, és belpolitikai — problémát is magában foglaló hadszervezés kérdésére alig szánt energiát. A jelen munka tehát ennek a hiánynak pótlását tűzte ki céljául, elsősorban a 48-as események adott szakaszának tárgyalásán keresztül. A munka első része a nemzetőrség szervezésének történetével foglalkozik. A kezdeti — a nemzetőrség toborzásáról szóló törvény életbeléptetéséig eltelt — időszak vizsgálata azt mutatja, hogy a polgári forradalmak korábbi tapasztalatai alapján megalakuló nemzetőri alakulatok elsősorban a fővárosban és az Alföld legjelentősebb városaiban értek el nagyobb létszámot. Az országos szervezés megkezdéséig jellemző, hogy általában spontán, a régi polgárőrség kiegészítéseként, az ifjúság kezdeményezésére jöttek létre; soraikban a városi iparos-kereskedői réteg, hivatali tisztviselők, jobbmódú parasztok, diákok, honoráeiorok, esetleg a nemesség képviselőit találjuk. A plebejus elemek bekerülése igen ritka, s távol maradt általában a parasztság is, a szolgáltatások új formáját látva a nemzetőrségben. Ilyen körülmények között az első hetekben a nemzetőrség-polgárőrség létszáma kb. 60 000 főre becsülhető. Az áprilisi zavargások sürgetően vetették fel a kormány előtt a nemzetőrségnek mint belső rendfenntartó erőnek megteremtését. A minisztertanács Batthyány miniszterelnököt bízta meg a szervezéssel, aki hamarosan életrehívta a miniszterelnök hadügyi és nemzetőrségi kérdésekkel foglalkozó titkársága mellett a nemzetőrségi haditanácsot. A haditanács intézte — Batthyány közvetlen irányítása alatt — a szervezés, kiképzés ügyeit, a Belügyminisztériumnak és a Hadügyminisztériumnak szinte semmi szerepe nem volt ezekben. Az április 21-én, az 1848: XXII. tc. értelmében megkezdett országos szervezésnek több hátráltatója is volt: az összeírás nem volt kötelező; a volt, jobbágyok uraikkal szembeni ellentéteik (legelőelkülönözés, úrbéres földek stb.) miatt ós a katonáskodástól, mint az adózás egyik formájától való idegenkedésük több helyen határozott szembenállást váltott ki a lakosságból. Akadályt jelentett az is, hogy a terület szerinti szervezés elvének szigorú betartása gyakran ütközött a polgárőrség és pl. a pesti fiatalság azon törekvéseivel, hogy megtartsák régi alakulataikat. Zavarók voltak az olyan mozzanatok is, mint a zsidó nemzetőrök leszerelése. E nehézségek ellenére az eredményes szervezést jelzi, hogy július elején 350 000-re, szeptemberben pedig 400 000 főre volt tehető a nemzetőrség létszáma. Nem kis nehézséget jelentett a felfegyverzés és a kiképzés sem. A kormány a hazai fegyvergyártást már áprilisban megindította, de mivel rendszeres termelésre csak novembertől lehetett számítani, keresni kellett a fegyvervásárlás lehetőségeit is. Még áprilisban, majd májusban sikerült Batthyánynak Bécsből több tízezer fegyver szállítására szerződnie, mivel azonban ennek realizálására csak nyár végétől került volna sor, júliustól az angliai, belgiumi vásárlások — részben már Kossuth bekapcsolódásával — kerültek előtérbe. A modern külföldi fegyverek elsősorban az új honvéd zászlóaljaknak jutottak, a nemzetőrségnek csak a hazai és régi mintájú puskák. A kiképzés vonalán sem volt jobb a helyzet: noha sikerült a parancsnokságok nagyobb részét nyugalmazott katonatisztekből felállítani, a sok szervezési probléma (saját soraikból választott parancsnokok esetén viták, torzsalkodások, a nemzetőrségi törvény be nem tartása, különböző egyenruhák) nyomán a fegyelem igen laza volt. A zömében alföldi megyékből kikerült lovasság alacsony létszámú volt, a tüzérség megteremtésére tett kezdeti lépések csak őszre hoztak eredményt. A nemzetőrség alkalmazására egyelőre csak kisebb belső posztokon (vám- és sóházaknál, harmincad-hivataloknál, vásárnál, őrtállásnál, antiszemita zavargásoknál) került sor. Mielőtt még megvalósulhatott volna az eredeti tervek szerinti felállítás, az egyre erősödő szerb felkelés ellen a sorkatonaság megerősítésére szükségessé vált a nemzetőrség táborbaszállása. Július második felében kb. 20—22 000 nemzetőrt vezényeltek a bácska—bánsági, mintegy 28 000-t a Duna—Dráva vonala mentén húzódó táborokba. A nemzetőrség mobilizációja már ekkor válságos jelenségeket mutatott: a legnagyobb mezei munkák idején kellett otthagyni a földeket, a katonai vezetést zavarta a 2 — 8 hetes felváltási idő, amely lehetetlenné tette a komoly ütőerejű csapatok kialakulását. Fokozta mindezt a fegyverzet gyengesége is. A kormány előtt világos volt, hogy ez a jórészt hasznavehetetlen, rosszul felkészített, laza fegyelmű nemzetőrség nem képes komolyabb harci cselekményekre (pl. a Szenttamás elleni támadás után a kellően fel nem fegyverzett tolnaiak önkényesen elhagyták a tábort). Ezért elrendelték a nemzetőri zászlóaljakban a honvéd fegyelmi szabályzat életbeléptetését, majd elhatározták, hogy