Századok – 1967

Krónika - Nemzetközi töténészkonferenciák az Egyesült Államokban (Hanák Péter–Ránki György) 399

402 KKÓNIKA A szempontok különbözősége szemléletesen megmutatkozott az 1848-as forradalom értékelésében. A referátumok egy része nem emelte ki a forradalom antifeudális, polgári jellegét, nem vette tekintetbe európai összefüggéseit, hanem csak a nemzeti autonóm jogok biztosítása alapján értékelte az eseményeket és irányzatokat. A magyar nemesi vezetőréteg, az 1848-as magyar kormány nemzetiségi elnyomó politikájának jogos bírálata mellett elhalványult, néhány referátumban elsikkadt az a nem kevésbé jelentős mozzanat, hogy ez a liberális vezetőréteg, ez a kormány vívta ki elsőnek a jobbágyság eltörlését, a polgári parlamentarizmust, s hogy a magyar forradalom a cárizmussal szövetkezett Habsburg-reakcióval szemben az olasz, a német, a lengyel szabadságmozgalom, s általában az európai demokrácia szövetségese volt. A nacionalista látásmód egyoldalúságára jellemző példa V. Benes — jórészt 1). Rapant tanulmányain alapuló — referátuma. A szerző a reformkori magyar mozgalomban nem látja meg a szlovákkal azonos jellegű nemzeti törekvéseket, kizárólag a nemzetiségeket elnyomó vonásokat domborítja ki. 1848-ról szólva előbb a magyar „lázadókat" marasztalja el a megértőbb bécsi udvarral szemben, majd „az arisztokratikus magyarokat" a „félproletár szlávoknál" jobban kedvelő, Ígéreteit nem teljesítő udvart is a szlovák forradalmi mozgalommal szemben. Szerinte a császári, majd a cári csapatokkal együttműködő szlovák felkelők szabadították fel az ország északi részét a „Kossuth -rezsim elnyomó uralma" alól. Referátumából végül is az a kép bontakozik ki, hogy 1848-ban a magyar elnyomókkal ós a bécsi reakcióval szemben a szlovák nemzeti mozgalom képviselte a forradalmi haladást. Rendkívül érdekes, a konferencia legélénkebb vitája alakult ki a románok Monarchiában játszott szerepéről. A téma egyik referátumát S. Fischer-Galati professzor készítette. Elismeréssel szólta mai román történetírás eredményeiről, de bírálta azt a beállítást, amely szerint a szociális ós a nemzeti mozgalmak kezdettől összekapcsolódtak. Szerinte a román nemzeti mozgalom kezdetben konzervatív tartalmú volt, s társadalmi programjának radikalizálódása ellenére is megtartotta a Habsburg-dinasztia iránti lojalitást, s 1 1848 — 49-ban az integráló erők közé tartozott. Az erdélyi román vezető réteg a kiegyezés után passzivitásba vonult, de 1914-ig kereste a kompromisszumot Béccsel vagy Budapesttel, vagy mindkettővel, mert a Monarchián belüli autonómiát tartotta a maga számára a legkedvezőbb megoldásnak. A dolgozó tömegeknél sem mutatható ki a Romániához való csatlakozás tömeges követelése, különösen az 190?-es romániai parasztfelkelés véres letörése után nem. A „szociális" forradalom és a „nemzeti" forradalom összefonódását nem tartotta bizonyítottnak. Fischer-Galati azt hangsúlyozta, hogy a nemzeti mozgalmat a polgári, értelmiségi elemek vezették, és csak a világháború alatt előállt kedvező helyzet- l ben gondoltak a csatlakozásra. Gyökeresen ellentétes álláspontot fejtett ki az A. Otetea professzor által előadott < referátum. Abból indult ki, hogy a Kárpátok két oldalán élő román nép története folyamán megőrizte egységes nemzeti karakterét, és a középkortól kezdve gazdasági szempontból is egységet alkotott. A referátum első része a kereskedelmi kapcsolatoknak — túlnyomórészt a határvárosok forgalmának — adataival bizonyította, hogy Erdélyt szorosabb gazdasági kötelékek fűzték a fejedelemségekhez, mint a Monarchia, ill. Magyarország piacához. A továbbiakban az ismert álláspontot fejtette ki, hogy a magyarok és más népek által szétszakított román nép kezdettől törekedett az egységre. Ennek feltételei a XIX. században fokozatosan bontakoztak ki. A román nemzeti mozgalom a népi-paraszti forradalmi törekvésekkel fonódott össze, s ez a dualizmus korában megerősödött. A román dolgozó osztályokra kettős elnyomás súlya nehezedett: osztály- és nemzeti elnyomás és kizsákmányolás. Ezért a román dolgozó nép harca is kettős: osztályharc és nemzeti felszabadító harc. Tulajdonképpen a munkásosztály ós a mögötte álló néptömegek alkotják a nemzeti felszabadító mozgalom alaperejét. A világháború végén a forradalmi román tömegek mondták ki Erdély egyesítését az anyaországgal. A királyi román csapatok ós utóbb a párizsi békekonferencia csak szentesítette, végrehajtotta azt, amit a nepi forradalom már megalapozott. A referátumok szerzői között heves vita bontakozott ki, amelybe többen bekapcsolódtak. Ránki György hozzászólásában Otetea referátumának módszerbeli problémáját tette szóvá, és három kérdést tett fel: 1. melyek a tudományos kritériumai ket különböző történeti fejlődésű és különböző állami keretek közé tartozó terület gazdasági egységének: 2. lehet-e a kereskedelmi kapcsolatokat önmagukban gazdasági egységként felfogni : 3. milyen volt Erdély illetve Románia gazdasági fejlődésének üteme és színvonala a XIX. században V Otetea professzor referátumának téziseit egészében fenntartva arra utalt, hogy ezek a kerdések kellőképpen még nem tisztázottak. A magyar kérdésről szóló referátumok szemléletben ós módszerben eltértek а/, említettektől. G. Báránynak a régebbi és a legújabb magyar történeti irodalom alapos