Századok – 1967
Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 331
EOLYŐIRATSZEMLE 337 elméletét ezért is hangsúlyozta. Nincs tehát külön nemzeti lélek, bár számolni kell azzal a ténnyel, hogy hisznek ilyennek a létében. Ami az ún. nemzeti lelki alkatban valóban közös, azt a természeti környezet és a nagy történelmi események alakították ki. Egyébként a nemzeten belül az uralkodó osztálynak ós a kizsákmányolt osztályoknak más-más nemzeti jellemük van. A nemzet általános ismérvei tehát: a terület, a gazdasági kapcsolatok és a nyelv közösáége, ill. az ezek alapján kialakuló etnikai hovatartozás tudata. A nemzetnek vannak különböző típusai: a burzsoá típus, a szocialista típus és az átmeneti típus (ahol a fejlődés kapitalista vagy nemkapitalista útja még nem dőlt el). A szocialista nemzetben egyre több az internacionalista elem, ahogy azt a szovjet nemzetek példája mutatja. — I. D. OCSAK: A Jugoszláv Szovjetek Oroszországban 1918—1921-ben (44 — 55. 1.) a mintegy 200 000 délszláv hadifogoly sorsát intéző szervezetek történetét ismerteti. A hadifoglyok 1918 során egyre élesebben léptek fel a hazai kizsákmányoló osztályok képviseletei (hazatelepítő bizottságok) ellen, követelték az orosz módra való szervezkedést. 1918 novemberében megalakult, az Osztrák-Magyar Szovjet, amely az orosz proletariátussal való közös harcot hirdette 1919 februárjában t artott kongresszusán. Minthogy azonban a Monarchia közben már felbomlott, felvetődött egy délszláv szovjet megalakításának a gondolata. 1919. március 20-án ez meg is alakult, a bolsevik párt délszláv csoportjának a javaslatára, szerb, horvát és szlovén tagokból. Elsősorban nagy polit ikai munkát végzett az egykori hadifoglyok közt, támogatta a szovjethatalom harcait. A hazatelepítés kérdésében felajánlotta együttműködését a jugoszláv kormányzatnak, ez azonban nem volt erre hajlandó. Később a szovjetállam egyéb területein is alakultak Délszláv Szovjetek, a központ Kijevbe került, mert ott volt a legtöbb délszláv hadifogoly. A szovjetek valószínűleg 1921-ben szüntették be tevékenységüket. — J. D. CSERMENSZKIJ : Az orosz burzsoázia 1905 őszén (56 — 72. 1.) igen részletesen Ismerteti az 1905. október 17-i manifesztum létrejöttét és a vezető burzsoá politikusok állásfoglalását. Úgy véli, hogy a cári rendszer és a burzsoázia között nyílt szövetségre nem került sor, a kadetek és októbristák vezetői azonban gyakorlatilag támogatták Wittét; s azért nem vállaltak tárcákat a kormányban, mert, nem kívántak részt venni a forradalom leverésében, viszont alkotmányos illúziók terjesztésével gyakorlatilag támogatták ezt a politikát,. — I.D. TROCENKO: A nyugatnémet parasztság harca a monopóliumok uralma ellen (73 — 85. 1.) megállapítja, hogy 1953 óta a nyugat-német állam a 10 hektárnál kisebb terjedelmű parasztbirtokok felszámolásáratörekszik. Ez, a növekvő agrárolló, a monopóliumok támadása paraszti megmozdulásokra vezet, amelyek persze kispolgári jellegűek, de mégis kiváltják a hatóságok üldözését. A közös piac tényleges megvalósítása, a kormány erőteljesebb beavatkozása a mezőgazdasági árakba még jobban kiélezi majd a parasztság nehézségeit. — K. B. VINOGRADOV és JU. V. PISZAREV: Ausztria-Magyarország külpolitikájának fő irányai (86 —101. 1.) a századfordulótól a világháború végéig tekintik át a Monarchia külpolitikáját, s úgy látják, hogy a századforduló idején sem lehet arról beszólni, mintha ez a külpolitika passzív volna, csak éppen óvatos. 1906-tól Oroszország meggyengülése, a Monarchia látszólagos belső konszolidációja és az a tény, hogy nem sikerült Szerbiát gazdasági eszközökkel legyűrni, aktivizálta a külpolitikát. Az annexió azonban csak megnehezítette a Monarchia helyzetét. Minél aktívabb lett ez a külpolitika, annál inkább került függő viszonyba Németországtól. A háború kitörése után pedig végleg kiéleződtek az ellentétek, a különbóke-kísérletek sem oldhatták volna meg a Monarchia fenntartását. — N. G. KUZNYE-cov: A spanyol tengerészekkel a fasizmus ellen (102 — 116. 1.) befejezi visszaemlékezéseit, 1937 augusztusában történt hazahívásáig tárgyalja az eseményeket. — V. G. TRTJHANOVSZKIJ folytatja Churchill életrajzát (117 — 137. 1.) az első világháborútól a második világháború kitöréséig. — A. F. VASZILJEV összefoglaló ismertetést ad azokról a munkákról, amelyek a szovjet hátország fejlődését ismertetik a Nagy Honvédő Háború idején (138—147. 1.), A. JA. MANTTSZEVICS a népi Lengyelország történetével foglalkozó szovjet munkákról (147 —154. 1.), P.P. LAPTYEV az Albánia történetét tárgyaló újabb szovjet irodalomról (162 — 164. 1.). — V. V. POHLEBKIN: A dán burzsoá történészek tevékenysége a háború utáni években (177 —185. 1.) időrendben ad áttekintést a dán történelemre vonatkozó eredményekről, s hangsúlyozza, hogy a régebben erősen művelt egyetemes történet terén csak kompilációk jöttek létre, ezek azonban igen gyorsan reagáltak a világeseményekre ós a közönség ebből fakadó érdeklődésére. — E. B. FAJNSTEJN: A kis levelezőlap titka (201 — 203. 1.) áttekintést ad a képes levelezőlapok történetéről és utal bizonyos forrásértékükre (Repinnek van olyan festménye, amelynek az eredetije elveszett, s csak a róla készült képeslap ismeretes.). — JE. A. MESCSERSZKAJA: A „hosszú kések éjszakája" (204— 22 Századok 1967/1—2
