Századok – 1967

Történeti irodalom - The Correspondence of Henry Oldenburg. Vol. I. 1641–1662 (Ism. Makkai László) 306

TÖRTÉNETI IRODALOM 307 eleven angol tudományos életbe. „Néhány embernek a társaságába kerültem, akik másoknál alaposabb tanulmányokra fordítják elméjüket és megcsömörlöttek a skolasztikus teológiától meg a nominalista filozófiától; magának a természetnek és az igazságnak a követői, sőt azt vélik, hogy a világ még nem vénült meg, sem korunk nem gyengült el annyira, hogy semmi nevezeteset ne lehessen alkotni" — írja 1655-ben egy hollandi barátjához. A Hartlib által alakított s 1654-ben Cromwell sógora, Jolin Wilkins vezetésével Oxfordba települt tudóskörről van szó, melynek már ekkor legkiemelkedőbb tagja az ifjú Boyle volt. Mint Boyle unokaöccsének nevelője indult Oldenburg 1657-ben európai tanulmányútra tanítványával, akinek a klasszikus műveltség mellett már ekkor a puritán kegyességet és a baconi filozófiát, Hartlib körének eszmei programját ajánlja figyelmébe. Három évig tartózkodott Franciaországban, Svájcban és Németországban, és ahol megfordult, mindenütt a természettudomány legújabb eredményei iránt érdeklődött, beszámolva olvasmányairól és tapasztalatairól Boylenek és Hartlibnak sűrűn írott leveleiben. Egész bibliográfiákat, emellett fizikai kísérleteket, kémiai recepteket küld barátainak, akik cserében az angol tudományos életről tájékoztatják őt. Ezeket az értesüléseit viszont siet közölni újonnan szerzett külföldi barátaival, nem kisebb nevekkel, mint Huygens, Helmont, Borel, Pascal, Regius és mások. Legmélyebb benyomást Párizs tette rá, s bár meggyőződéses puritánként botránkozással ír a francia Iibertinizmusról, lelkesedéssel vett részt a tudósok vitáin, azt a baconi és kartéziánus eszmékből összeötvöződött és erősen puritán színezetű természetfilozófiai felfogást képviselve, melyet Hartlib és Boyle körében tett magáévá. Ezekben az években az angol köztársaság buzgó híve, s 1659 végén aggodalommal értesül az angolok „megdöbbentő cselekedeteiről, akik úgy látszik, visszaesni vágyakoznak a királyság alá". Ennek ellenére 1660 elején visszatért Angliába s leveleiben a „szerencsés elrendeződést", a „vértelen restaurációt" dicséri, ugyanakkor azonban bizalmas hollandi barátjának rezignáltán ír: „Semmit, sem várok a jövőtől." Republikánus és puritán baráti körével együtt mégis igyekszik beilleszkedni az új helyzetbe, s hamarosan örömmel számol be „az új angol akadémia" megalakulásáról (1660. november 28.), melyből 1662-ben a Royal Society jött létre, s melynek Boyle pártfogása révén ő is tagja, sőt első titkára lett. Ezután levelei már nem csupán a műkedvelő magántudós eszmefuttatásai, hanem a Royal Society nemzetközi kapcsolatainak ápolására szánt tájékoztatások és tájékozódások, elsősorban Boyle munkásságának népszerűsítése céljából. Rajta keresztül folyt le Spinoza és Boyle természetfilozófiai vitája, a kötetben közzétett levelezésnek kétségtelenül legérdekesebb darabjaiban, melyek közül az egyik igen pregnáns fogalmazásban körvonalazza a Royal Society tudományos hitvallását: „filozófiai társaságunkban igyekszünk amennyire lehetőségeink engedik, szorgalmasan kísérletezni és megfigyelni, és sok időt fordítunk a mechanikai mesterségek leírásának előkészítésére, biztosra véve, hogy a dolgok formáit és minőségét legjobban mechanikai elvekkel lehet megmagyarázni, s hogy a természet minden jelenségét az (anyag) mozgása, alakja és szerkezete és ezeknek különböző kombinációja okozza, s hogy nincs szükség magyarázhatatlan formákhoz s okkult kvalitásokhoz folyamodni, ami nem egyéb, mint a tudatlanságba menekülni" (432. 1.). A mechanisztikus természetfilozófiának ez a klasszikus, Boyle ésHooke írásaira emlékeztető megfogalmazása arról tanúskodik, hogy Oldenburg jól megértette nagy kortársainak tudományos koncepcióját és világnézeti mondanivalóját, melynek Szolgálatába állította hatalmas munkabírását és kiváló szervezőképességét. Nem kétséges, hogy Oldenburg levelezésének további kötetei szintén érdekes ós fontos tudománytörténeti adatokat fognak közkinccsé tenni. Ezért és a kitűnő apparátusért, (melyben csak itt-ott fordulnak elő kisebb hiányok, mint pl. a 303. lapon a Lux in tenebris szerzője, Comenius azonosításának elmaradása) hálásak lehetünk a kiadóknak, akiktől nem lehet rossz néven venni, hogy a csekélyke magyar vonatkozást (Erdély katasztrófájáról néhány mondatnyi tájékoztatást, valamint az 1659. évi magyarországi földrengés említését) nem kísérték jegyzetekkel ill. hogy egyetlen idevágó jegyzetükben (395. 1.) Varadot összetévesztették Varasddal. MAKKAI LÁSZLÓ 20*