Századok – 1967

Történeti irodalom - Carrol; E. Malcolm: Soviet Communism and Western Opinion 1919–1921 (Ism. L. Nagy Zsuzsa) 308

308 TÖRTÉNETI IRODALOM E. MALCOM CARROL: SOVIET COMMUNISM AND WESTERN OPINION 1919—1921 (Ed. by Frederic B. M. Hollyday. The University of North Carolina Press. 1965. 302 1.) A SZOVJET KOMMUNIZMUS ÉS A NYUGATI FELFOGÁS E kötet az 1959-ben elhunyt Cancl professzor „történeti végrendelete", mint Hollyday megállapítja, hozzátéve, hogy a közzététel során mindössze néhány lényegtelen változtatást eszközölt a kéziraton. E. M. Carrol sokoldalú, bőséges és hazai vonatkozásban nem csak ismeretlen, de hozzáférhetetlen forrásanyag alapján tárgyalja a nyugati hatalmak viszonyát, politikai csoport jainak állásfoglalását Szovjet-Oroszországgal kapcsolatban, Szovjet-Oroszország létének, tevékenységének a nemzetközi politikai életben játszott szerepét, hatását. Amikor a szerző „nyugati felfogásáról, véleményéről" beszél, elsősorban az angol, francia, valamint, az amerikai hivatalos ós nem hivatalos politikai megnyilatkozásokra, sajtóvéleményekre kell gondolnunk; ezek állnak munkája középpontjában. Ezen beliil is főként a polgári pártok és irányzatok, amelyeket nem csak levéltári anyag, hanem — és ez számunkra különösen hasznos — igen bőségesen citált sajtó alapján ismertet. Ugyanakkor e kötet több, mint a nyugati vélemények bemutatása: széles összefüggéseket feltáró politikai, diplomáciatörténeti feldolgozás. A könyv első fejezete azokat a kérdéseket vizsgálja, amelyek a Nyugat számára is szükségessé tették a szovjet rendszerrel való modus vivendi kialakítását. Ugyanakkor hosszan foglalkozik azzal a szinte hisztérikus félelemmel, mely a nyugati — polgári — közvéleményt a forradalom terjedésének lehetőségétől, egy esetleges szovjet—német szövetségtől eltöltötte; bemutatja, hogyan sújtotta ez a munkásmozgalomnak távolról sem forradalmi irányzatait a nyugati országokban, s hogyan fonódott össze a forradalomellenesség az antiszetmitizmussal. Megítélése szerint ez a félelem alaptalan volt, mert a Nyugaton nem volt meg a bázisa a forradalom győzelmének. A könyv további hét fejezetének szinte azt az alcímet is adhatnánk: Lloyd George politikája a szovjet—angol s ezzel a szovjet—nyugati viszony normalizálása érdekében. Ugyanis mindazokban akérdésekben, amelyek 1919 július—augusztusától felmerülnek (blokád, intervenció, a fehér hadseregek támogatása, tárgyalások szükségessége és lehetősége) első helyen ismerteti az angol kormány és vezető pártok lépéseit, ehhez igazítja a nemkülönben fontos franciát s a távolról megnyilatkozó amerikait; de a felmerülő problémákat is (beleértve a lengyel—szovjet háborút) elsősorban a tekintetben vizsgálja, hogyan befolyásolták e törekvéseket. Lloyd George „orosz politikáját", az angol—szovjet kereskedelmi tárgyalásokat elemezve (Csicserin, Litvinov, Krasin) hangsúlyozza, hogy az angol miniszterelnök kezdetben távolról sem egyértelmű álláspontja végül is abban kristályosodott ki, hogy a pillanatnyi kereskedelmi, gazdasági tárgyalásokat ki kell szélesíteni. 1919 második felében, 1920 elején azonban még csak a kereskedelmi kapcsolat állt előtérben, noha Clemenceau és az Egyesült Államok politikusai ezt is hátráltatni igyekeztek, míg az olaszok támogatták Lloyd George akcióját. Itt, és végig az egész könyvben, a kormányok (beleértve a szovjetet is) tettei, elhatározásai sokoldalú politikai képbe illeszkednek, minden irányzat álláspontját megismeri az olvasó, a munkásmozgalomtól a jobboldalig. A továbbiakban a lengyel—szovjet háború eseményei és az azokkal összefüggő problémák állnak a könyv középpontjában. Szerző úgy látja, a szövetségesek határozatlan lengyel politikája egyfelől, a „Lengyelország a Nyugat civilizációjának keleti bástyája" elv támogatása másfelől kezére játszott a lengyel kormánynak, elsősorban Paderewskinek majd Pilsudskynak oroszországi „romantikus terveik" melengetésében. Véleménye szerint a lengyel vezetők, ha kellett zsarolva is a szövetségeseket, igyekeztek megszerezni támogatásukat a Szovjet-Oroszország elleni nagyszabású fegyveres akcióhoz. Mindezzel összefüggésben helyet kap az előadásban a lengyel—magyar együttműködés terve és lehetősége, valamint a Paléologue nevéhez fűződő francia—magyar tárgyalások. A francia politikát elemezve úgy látja, hogy a lengyel háború támogatása távolról sem volt egyértelmű, egyszerű probléma. Á franciák Lengyelországgal sakkban akarták tartani Németországot, nem helyeselték a lengyel—szovjet békét, ugyanakkor azonban Angliával sem akartak ujjat húzni, s így nem annyira a nyílt színen, mint inkább a háttérben bátorították a lengyel támadást. Foglalkozik a szerző azzal is, hogyan igyekezett a szovjet kormány a maga javára