Századok – 1967

Vita - Társadalmi fejlődésünk tíz éve. Beszámoló az MSzMP Központi Bizottsága Párttörténeti Intézete és az MSzMP Pártfőiskolája 1966. szeptember 30.–október 1-i tudományos ülésszakáról (Simon Péter) 198

214 TÁRSADALMI FEJLŐDÉSÜNK TÍZ ÉVE 214 kapcsolatos eddigi problémákra vezethető vissza. Ugyanakkor az is igaz, hogy a közgazdasági tanulmányok közül korábban kevés jutott el a tudományos szintézis olyan fokára, hogy átfogó gazdaságpolitikai intézkedés megalapozásához lehetett volna felhasználni. Szigeti József, az MTA Filozófiai Intézetének igazgatója a filozófiai kutatások tízéves fejlődését ismertette. Nagyjából azokat a történelmi periódusokat véve alapul, mint Vass Henrik, a következőképp jellemezte a filozófiai kutatómunka 1966 után megtett útját: Az első szakaszt mint az irányharcok szakaszát jellemezhetnénk. Irányharcot folytatott azért, hogy a marxi—lenini filozófiai gondolatnak megfelelően, a párt általános politikai, kulturális irányvonalának megfelelően a filozófia a társadalom fejlődése által felvetett kérdéseknek a megoldásán munkálkodjék elsősorban, s harcot természetesen azért is, hogy együtt fejlődjék a mozgalom, a társadalom, valamint a tudomány fejlődésével. A második szakasz most már ezen az általában megtalált helyes irányon belül az útkeresésnek, pontosabban az utak és a módok keresésének szakasza volt. A harmadik szakasz pedig most már a megnövekedett produkciónak a szakasza. Az első szakasszal kapcsolatban — mint annak legfontosabb kérdéséről — főleg a Lukács-bírálatról beszélt Szigeti József. Leszögezte, hogy ennek során Lukács György nézeteiben meglevő negatív, helytelen elemek bírálatára került sor, de azért ebben a helyzetben is meg kellett mondani azt, hogy helytelen, revizionisztikus nézetei ellenére nagyon nagy értékek vannak Lukács esztétikai, filozófiatörténeti és egyéb munkásságában. S arra is fel kellett hívni a figyelmet — és ma is ezt kell mondanunk —, hogy bizonyos irodalmi körök, nem a szó politikai értelmében, hanem filozófiailag jobbról bírálják Lukács Györgynek az esztétikai visszatükrözésről szóló lenini alapú elméletét. Emellett Lukács György bizonyos kérdésekben változtatott is korábban tényleg kritizálható álláspontján. A második szakasszal kapcsolatban az előadó részben a filozófia művelői specializálódásának problémáiról, a jelenlegi polgári filozófiai irányzatokkal kapcsolatos helyes kritikai állásfoglalás szükségességéről, továbbá a „provinciális nacionalizmus" ós a „provinciális kozmopolitizmus" leküzdésének szükségességéről szólott. Befejezésül Szigeti József a jelentősebb könyvprodukciókról s a filozófiai kutatás során ma felmerülő néhány fontosabb problémáról emlékezett meg. Pamlényi Ervin, az MTA Történettudományi Intézetének osztályvezetője a történettudomány tíz évéről tartotta meg korreferátumát. A magyar történetírás tízesztendős munkája is szerves része annak az ideológiai tevékenységnek, amelyet pártunk ebben az évtizedben folytatott a marxi—lenini történetfelfogás tisztaságának megőrzéséért és alkotó alkalmazásáért, egyszerre küzdve mind a dogmatikus nézetek újjáéledése, mind a revizionizmus megújuló támadásai ellen — mondotta Pamlényi Ervin. Az elmúlt tíz esztendő a történettudományban egyfelől a megőrzés és folytatás, másfelől az. újrakezdés és magasabb szintre emelés mozzanataival jellemezhető. Megőrzésével és folytatásával mindannak, ami a megelőző időszakban helyes és eredményes volt a marxista elméletnek a magyar történelemre való alkalmazásában, másrészt pedig egyszersmind újrakezdése és magasabb szintre emelése azon történeti kérdések tárgyalásának, amelyek megoldásában a dogmatizmus és a személyi kultusz következtében akkor tévútra kerültünk. A továbbiakban az előadó részletesen ismertette, hogy milyen munkálatok folytak, illetve milyen művek születtek az elmúlt években. Tovább folyt és elmélyült a feudalizmus kialakulásának, korai és virágzó szakaszának beható vizsgálata. Ugyancsak gazdag forrásfeltárási, feldolgozó munka alapozta meg történelmünk XVI—XVII. századi, oly sokat vitatott fejezetét. На а XVIII. század története több ok következtében háttérbe is szorult, annál nagyobb érdeklődéssel fordultak kutatóink a feudalizmus válsága, a polgári nemzeti fejlődés, a forradalom és a szabadságharc kora felé. Egyre inkább tűnnek el a fehér foltok annak a hetven esztendős periódusnak a területén, amely a magyar polgári forradalomtól a kiegyezésen át a polgári demokratikus forradalomig vezet. Gyors ütemben hozta be történetírásunk az elmúlt esztendőkben az. 1918 — 19-es forradalmi periódus, a Magyar Tanácsköztársaság történetének feldolgozásában mutatkozó, sokszorosan és joggal szóvátett lemaradását. (Ennek oka elsősorban az, hogy itt mutatkozott a legnagyobb szükség a személyi kultusz okozta torzítások gyökeres felszámolására.) A Tanácsköztársaság letörését követő 26 esztendő történetével kapcsolatban főként az ellenforradalmi rendszer belpolitikájának feltárása, a haladó erők, a kommunisták harcának ábrázolása, továbbá a nemzetközi viszonyok — elsősorban a német és a magyar fasizmus szoros kapcsolatának—dokumentálása haladt