Századok – 1967
Vita - Vita a feudáliskori magyar történet periodizációjáról 155
178 VITA A FEUDÁLISKOR.! MAGYAR TÖRTÉNET PERIODIZÁCIÓJÁRÓL 187 problematikájával. Ha tehát egyetemes történeti szemléletet alkalmazunk, akkor semmiféle jogcímünk sincsen arra, hogy a rendiség kialakulását, a rendiség és centralizáció küzdelmének első fázisait kirekesszük az érett feudalizmus történetéből, s a feudális fejlődés következő periódusába utaljuk." A magyarországi helyzethez közelebb lépve : Heckenast érvelésében első renden arra hivatkozik, hogy az 1440 táján végbement változás lényegét Mályusz Elemér mint a rendi képviseleti monarchia létrejöttét határozta meg. — Ehhez azonban hozzá kell tenni : Mályusz a rendiség kialakulását, egyebek mellett, a polgárság előtérbe nyomulásával kapcsolja egybe: Mályusz Elemér a művészettörténészek periodizációs vitáján tett hozzászólása összegezésében — a szükséges megszorításokat elhagyva.— a XV. század közepe körüli változás lényegét abban jelöli meg, hogy „a városi polgárság győzedelmeskedik vagy legalábbis erős lesz". A rendiség, a rendi képviseleti monarchia 1440 körüli kialakulásának ezt a jellemzését állítsuk most szembe a rendiség fejlődésének egy olyan későbbi szakaszával, amely „még beleesik a Heckenast Gusztáv által tartott kései feudalizmus korszakába, — hasonlítsuk össze pl. a XVII. század első felének rendiségével,. . . a rövidség kedvéért csak egy, de éppen nem lényegtelen szempontból: a városi polgárság helyzetének, fejlődésének szempontjából. Vajon itt. . . beszélhetünk-e arról, hogy a városi polgárság »győzedelmeskedik vagy legalábbis erős lesz«, vagy beszélhetünk-e akár arról, hogy a városi polgárság »előtérbe nyomulásának« jelei mutatkoznak ? Mindennek éppen ellenkezőjéről beszélhetünk. Köztudott a XVII. század első felóbeni rendiségünk, az 1008. évi és követő országgyűlések törvényhozásának nemcsak jobbágyellenes, hanem városi polgárellenes éle; köztudott, hogy az 1647. évi dekrétum mintegy évszázados viszályt zárt le a város-ellenes irány teljes győzelmével stb. Itt, ha szabad így kifejezni magamat, a rendi alkotmány, a rendi állam »második kiadásáról«, kései »újravirágzásról« van szó, — olyan politikai felépítményről, amely teljesen megfelelt az örökös jobbágyság rendszere — a »második Leibeigenschaft« magyarországi válfaja — korabeli kiépülésének, megszilárdulásának. Heckenast Gusztáv találóan beszól »a rendi képviseleti állam rövid dicsőségéről és hosszú nyomorúságáról«. Ez a találó fogalmazás azonban stiláris floszkulus marad, ha nem értjük mögé voltaképpeni tartalmát: a rendi képviseleti állam rövid haladó korszakát és hosszú reakciós periódusát. Es éppen ez az, ami miatt dicsőséget és nyomorúságot, vagyis haladást és reakciót nem lehet egyazon, egységes történeti korszakba foglalni. A dicsőség — a feudalizmus felfejlődő, kiteljesedő korszakáé, a feudalizmus virágkoráé; a nyomorúság — a feudalizmus tetőfokán túlhaladott, hosszan elhúzódó uralmának korszakáé, a kései feudalizmus periódusáé." A referátum egyéb érvei között, amelyekkel a kései feudalizmus korszakának 1440 körüli kezdetét véli igazolhatni, fontos szerepet játszik „az irodalomtörténészek és művészettörténészek — valóban nagy figyelmet érdemlő — periodizációjának hatása és tanulsága, — ama periodizációé, amely a reneszánsz művészet jelentkezését Magyarországon a XV. század közepétől kezdve figyeli meg, s hasonlóképpen irodalmunk reneszánsz-korszakát a XV. század közepétől számít ja. . . Joggal érvelhetne azzal Heckenast, hogy irodalom- és művészettörténészeink a XV. század közepével a kései feudalizmus irodalmi vagy művészeti kifejezésének kezdetét jelölnék meg. Ők azonban . . . nem a kései feudalizmus korszakát indítják ekkor irodalom- és művészettörténetükben, hanem irodalmunk és művészetünk fejlődésének reneszánsz-korszakát." Már pedig az irodalmi és művészeti reneszánsz „éppen nem tekinthető a . . . kései feudalizmus irodalmi és művészeti kifejezésének, — a feudalizmus újbóli megerősödése, hosszú évszázadokra elnyúló reakciós uralma irodalmi és művészeti kifejezésének —, hanem éppen ellenkezőleg, a reneszánsz a korai kapitalizmus fejlődésének kifejezője a XV. századi Itáliában, a reneszánsz a feudális viszonyok bomlásának, a tőkés termelési mód kialakulásának talajáról sarjad a XVI. századi Németalföldön stb. Hogyan lehetne akkor a kései feudalizmus hírnöke éppen Magyarországon? - Nem tudjuk tehát elfogadni azt a megoldást sem, amelyben Heckenast Gusztáv kiutat vél találni a fentebb említett dilemmából... : „Az irodalom- és művészettörténet reneszánsz és barokk korszakának felfogásom szerint egy történeti periódus felel meg, a kései feudalizmus kora," — amint hogy nem tudjuk elfogadni azt az érvelését sem, amellyel a reneszánsz és barokk korszakának egyazon történelmi periódusba, mégpedig a kései feudalizmus korszakába foglalását indokolja: »Társadalmilag ugyanaz az osztály, a nagybirtokos nemesség képviselte a barokkot, mint előzőleg a reneszánszot.« Nem firtatva, indokolt-e a magyarországi reneszánsz és barokk társadalmi bázisát a nagybirtokos nemességre korlátozni, — nagy hangsúllyal kell hozzáfűznünk: még ha mindkettőt a nagybirtokos nemesség képviselte is, ez a nagybirtokos nemesség nem volt ugyanaz, ugyanolyan jellegű a XV. század második felében, vagy akár a XV—XVI. század fordulóján, mint a XVII. században.
