Századok – 1967

Vita - Vita a feudáliskori magyar történet periodizációjáról 155

178 VITA A FEUDÁLISKOR.! MAGYAR TÖRTÉNET PERIODIZÁCIÓJÁRÓL 188 Ugyanaz a társadalmi osztály, de nem ugyanaz a társadalmi-gazdasági tipus. A XV. század folyamán, kivált a század második felében, a nagybirtokon is előrehalad a feudális járadéknak pénzformában való behajtása, — nem egy olyan nagybirtokos uradalmára is ki tudjuk ezt forrásszerűen mutatni, akik éppen a magyarországi reneszánsz képviselői —; a XVI. századi magyar nagybirtok sajátos kétarcúságot, átmenetiséget mutat. . .: egyrészt bizonyos mértékben polgárosuló, az angliai „új nemességre" emlékeztető vonásokat, másrészt a robotoltató feudális földesúr rideg arcvonásait; hogy aztán a XVII. század első felére, közepére mindinkább ez utóbbi vonások uralkodjanak el, váljanak egyértelművé a magyar nagybirtokos arculatán. Az ismert német terminológiával szólva: a XV. századi magyar nagybirtokos Grundherr . . ., lényegében hasonlóként nyugat-európai osztályostársaihoz; a XVII. század első felének magyar nagybirtokosa Gutsherr, robotoltató-majorkodtató gazda, a kelet-európai típusú nagybirtokfejlődés sajátosságainak hordozója. . . Tehát a magyar gazdaság- és társadalomtörténetben — csakúgy, mint a politikai felépítmény életében — igenis ismerünk és látunk olyan minőségi változást, amely a XV. század közepétől a XVIII. század második feléig terjedő időtartamot nem engedi egyazon periodizációs egységben szemlélnünk." Az alapreferátum a magyarországi agrárfejlődésnek a nyugat-európaitól való elkanyarodását, e tárgykörben írott könyve megállapításait is olyanoknak tekinti, amelyek alátámasztják, hogy a magyar történeti periodizáció egyik sarokkővét a X V. század közepén vegyük fel, liolottaz idézett könyvben kifejtett vizsgálódások „a paraszti árutermelés és kereskedés korábban uralkodó tendenciájával szemben a XV. század végére helyezik a földesúri árukereskedelem ellentendenciájának jelentkezését, majd a XVI. század tartamára a kibontakozását, — valamint. . . a mezőgazdasági árutermelés két irányzatának küzdelmét, magán a földesúri árutermelésen belül is kétféle fejlődési lehetőséggel. A kései feudalizmus 1440 körüli kezdetének alátámasztására tehát aligha, inkább cáfolása végett lehet ekként az említett könyvre hivatkozni. — Az érveket végigrostálva, marad tehát — amint Benczédi László. . . helyesen látja —, hogy »a XV. század közepének főkorszakhatárként való felvétele a városfejlődés kérdésén áll vagy bukik«, — vagyis azon áll vagy bukik, hogy a magyarországi városfejlődés 1450 körüli megrekedését, Szűcs Jenő errevonatkozó megállapításait mennyiben tekintjük olyanoknak,amelyek korszakkezdetet, éspedig a kései feudalizmus korszakának kezdetét alátámaszthatják." — Szűcs Jenő idevágó kutatásaival összefüggésben Pach Zsigmond Pál három észrevételt tett. Még a soproni fejlődés elemzése is a XV. század utolsó évtizedeire vagy éppen a Mohács körüli időkre szolgáltat igazán éles és meggyőző tényeket az 1460 körül bekövetkezhetett megtorpanás kihatásainak érzékeltetésére. Kubinyi András joggal fedez fel bizonyos gyengéket Szűcs Jenő amaz érvelésén,amely a soproni visszafejlődéshez hasonlót mutat ki már ekkor Pozsonynál is; Budán pedig még a Jagello-korban is, sőt egészen 1641-ig fejlődést állapít meg (ami persze lehetséges, hogy itt ugyancsak sajátos körülményeknek volt betudható). Más városok, pl. Kassa esetében pedig a reagrárizálódás tendenciáját későbbi adatoknak éppen az 1480 körüli helyzettel való szembeállítása jelzi. — „Mindez azt a lehetőséget veti lel, hogy a városok és kézművesség helyzetének a XV. század második felébeni Szűcs Jenő ábrázolta alakulását legfeljebb a XV—XVI. század fordulójától érvényrejutó fejlődésmenet előjátékaként, előzményeként értékeljük, és — a kutatások mai fokán — még nem korszakváltásnak városfejlődésünk történetében és kiváltképpen: nem korfordulónak a magyarországi feudális társadalom egész történetében." Összefoglalva: „A Magyarország középkori történetének első és második szakaszára vonatkozó kutatások feljogosítanak annak a megállapítására: a magyar társadalom — amely Nyugat-Európánál később lépett a feudalizmus útjára, minthogy a népvándorlásnak egy későbbi hullámával került végleges települési helyére — az indulásban való elmaradást az anyagi és szellemi kultúra, a társadalmi és politikai élet legtöbb viszonylatában a XV. századra lényegileg, minőségi tekintetben behozta: megközelítette a nyugateurópai színvonalat, — még ha a minőségi szint azonosságát mennyiségi elmaradás kísérte is, főként az iparosodásban-városiasodásban. Az egyenlőtlen fejlődés törvényszerűsége érvényesült abban,hogy a magyar társadalom — ugyan a városi polgárosodás nehézségeitől korlátozva — a mezőgazdasági termelőerők, a termelési és járadékviszonyok, az árutermelés, az osztályszerkezet, az állami-politikai rend, a kultúra szempontiából — viszonylag rövidebb idő alatt járta be a feudális fejlődés első és második . . . időszakát, és »tömörített fejlődéssel« kezdett felzárkózni az. akkor leghaladottabb nyugati országokhoz. E tekintetben a XV. század egészének, de a XV. század második felének külön is fontos szerepe van: éppen a rendi monarchia kialakulásával, majd — Mátyás alatt — a centralizált államhatalom szervei kiépítésének megindulásával kezdett kiegészülni ez a felzárkózás az állami-politikai fejlődés fontos mozzanataival is. S ezekhez — ugyancsak éppen a XV. század második felében — a szellemi kultúra terén is jelentős eredmények járultak,