Századok – 1967

Krónika - A közép-európai várostörténet kérdései a Lengyel–Magyar Történész Vegyesbizottság varsói ülésszakán (Székely György) 1464

"KRÓNIKA 1465 consuetudines) visszavonása. Az egyházak a hercegtől nyert immunitás alapján kezdik újjászervezni uradalmaik kiaknázását. Gniez.no uradalmai esetében 1136-ban ragadható meg a „szabad vendégek" kategóriája, ezek a hospites szláv neveket viselnek és a jobbágytömegből emelkedtek fel a saját erőből történő belső kolonizáció során. A more liberorum hospitum élés tartalma kevéssé ismert, a földesúrral való szóbeli megállapodáson alapulhatott és némi piaci pénzügyi szabadságot adott. A XIII. század elején más hospites tűnnek fel a városokban, a bennszülött elem mellett flamand, vallon, német, zsidó bevándorlók alkotják a többséget. A szabadságok skáláját sok árnyalat alkotja: a fejedelmi index fori irányította forensis várostól a sajátjogú városi közösségig. A mazóviai Plocknak 1237-ben adott szabadságlevél a hospitest a helyi lovagok jogaival ruházta fel. Maradtak lengyel jog alatt élő oppida, amelyek csak a XIV—XV. században tértek át a német jogra. Egyébként a germán és román intézményeket már a XI—XII. század óta beillesztették a lengyelországi társadalmi, gazdasági, politikai ós kulturális jelenségekbe (pl. villicus = supparius, burgus, burgenses fogalmak). Az Alsó-Sziléziában 1175-től meginduló német betelepülés az évtizedek során más lengyel területekre is kiterjedt, különféle szokásjogokat eredményezett, mégis ezek a ius poíonicumtól eltérve a lengyel fejedelmek szemében ius teutonicum-ot alkottak, aminek jellemzője a bevándorlottak cenzus-rendszerének fejedelmi elismerése. A városi szabadságlevelek német jog-bevezetésének alapszövege a magdeburgiak levele Henrik sziléziai herceghez (1201—38), ami valószínűleg Boroszlóra vonatkozott, de a herceg talán nem vette tudomásul. Viszont a herceg tudomásul vette a magdeburgi kiváltság másolatát Zlotoryja-Goldberg javára (1211). Az előadó áttekintette a terjedő magdeburgi joggal egyes tájakon versengő szokásokat (flamand, frankóniai, lübecki). Magdeburg kiterjedt közvetlen hatása mellett közvetett befolyását biztosította a sziléziai Öroda-Neumarkt (1223 előtti) joga Közép-és Dél-Lengyelországban, valamint ChelmnO-Kulm joga (1233) a lovagrendi területen és Mazóviában. A magdeburgi jog latin fordításai és latin szerkesztései (versio Wratislaviensis, XIII. század második fele; versio Sandomiriensis, 1359 stb.) mutatják a lengyel papság és németül nem értő polgárság igényeit, a helyi jelleg változatait. A továbbiakban az előadó a privilégium locationis oklevéltani problémáit vizsgálta lengyelországi megnyilvánulásaikban, amelyek összefüggenek a városi és falusi reformmal. Az oklevelekben a hercegek lemondanak jövedelmeikről, a lengyeljogú terhekről, engedélyt adnak locatiora, sok telepítő egyházi birtokosnak, városúrnak (XII—XIV. század: locare iure teutonieo). A német jog bevezetésének másik fő formája a városi ós falusi szerződéslevél, a korai XIII. században inkább a hercegi kiváltságküldés hospeseinek vagy erre utaló szóbeli nyilatkozata a hercegi tanácsban, továbbá a meginduló püspöki, kolostori, világi földesúri locatios kiváltságlevelek. Az utóbbiakat talán a nyugtalan vállalkozók, locatores kezdeményezték. Az első hiteles hercegi városi szabadságlevél 1250-ből való (Brzeg Górny—Brieg locatioja), klasszikus szöveg. A kedvezményezett locator-előljáró mellett már megjelennek a többi polgárok (cives) is. A továbbiakban a szerződéslevél jellegzetesen városi szabadságlevél (XIII—XIV. század). A tanácsnak már fontos szerep jutott a pomerániai Tczew kiváltságaiban (1258), ami kivételes. A tanácsok kialakulása általában szokásjogi vagy helyi erők játékának eredménye, az örökletes elöljárók (advocati) szerepének csökkentésével (XIII. század második fele — XIV. század). Az előadás elemezte a városi privilégium locationis századokra kialakult formáját, összetevőit is. A befejező rész a falusi szabadságlevelek sajátosságait tekintette át. A bennszülött faluk úrbéri megreformálására, a helyi etnikai elemek irtásfalvaira is a német jogot alkalmazták a XIII. századtól felbukkanó szerződéslevelek tanúsága szerint. A falusi locator-scultetus e levelek címzettje. Oieysztor professzor gazdag tartalmú előadását örömmel üdvözölhettük, mert nemcsak módszerbeli kidolgozottsága és konkrét eredményei tették értékessé, de valóban alkalmas volt a középkori magyarországi fejlődés társadalmi típusaival (az egyöntetű szolgálatot teljesítő falvak szétvándorlása; betelepülő, magyar és szláv hospesek; a cives átalakulása; soltész-intézmény; városbaköltözés) és jogi formáival (városok újjáalapítása; privilégiumlevelek formája, sorsa és rekonstrukciós kísérletei) egybevetésre, az oly szükséges összehasonlító kutatások serkentésére. Székely György professzor a közép-európai város némely problémája a XIV—XV. században témakört fejtegette. Az előadás kiindulásában a magyar kutatás forrásnehézségeit jellemezte, ami azonban relatív pl. a még nehezebb forrás-feltételek (Moldva) között dolgozó román várostörténészekhez képest. A magyar kutatás a források sokoldalúbb megszólaltatása érdekében vizsgálja az okleveleket a nemzetiségi elemek, a családtörténet, az egyháztörténet szempontjából is, felhasználja továbbá a lengyel, sziléziai, cseh, szlovák városok történetéből adódó sok párhuzamot. A budai nemzetiségi ellentétek társadalmi gyökereit kutatva az ipari fejlődés, a céhalakulás adatait állította szembe 23 Századok 1967/6